A költségvetési csalás gyanúja miatt eljáró Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Szegiben, egy háromszáz lelket számláló településen bukkantak rá a DatAdat Professional Kft. könyvelésére – emlékeztet a Magyar Nemzet. A helyszínre magyarázatot adhat, hogy a cég könyvelését az a Tóth Józsefné végzi, akinek a borsodi településen is van irodája, méghozzá az Alkotmány út 4. szám alatt – írja a lap.

Hirdetés

A cégadatokban kutakodva hamar meg lehet találni azokat a vállalkozásokat, amelyek a szóban forgó címmel kapcsolatba hozhatók. Ilyen például a Legal and Finance Kft., amely éppen erre a címre van bejegyezve, és amelyben Tóth Józsefné éveken keresztül ügyvezetői tisztséget töltött be.

A társaság jelenleg a Hydra Holding & Management Kft. érdekeltségébe tartozik, a valódi tulajdonos pedig nem más, mint Bihari Dalma, aki 22 évvel fiatalabb, és ugyanazon a szerencsi címen lakik, mint Tóth Józsefné, így feltehetően a DatAdat könyvelőjének a lánya.

Az ügy pikantériája, hogy a Legal and Finance tulajdonképpen nem más, mint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció uniós politikusainak a kifizetőhelye. EU-s adatlapján képviselőtársaihoz hasonlóan Dobrev Klára is az említett céget tüntette fel a tevékenységgel összefüggésben. A kifizetőhelyek egyébként olyan természetes vagy jogi személyek, akik vagy amelyek az adott tagállamban megfelelő engedéllyel rendelkeznek ahhoz, hogy a képviselő által kötött munka- vagy szolgáltatási szerződésekkel kapcsolatos adó- és társadalombiztosítási ügyeket szakszerűen intézzék.

Fotó: Magyar Nemzet

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-csoport könyvelését ugyanaz a személy végzi, akinek a családi cége a DK-s európai parlamenti képviselők kifizetőhelye. A szálak tehát vélhetően egy valódi bizalmi ember, Tóth Józsefné miatt futnak össze Szegiben.

Az üggyel összefüggésben a Telex.hu megkereste Bajnai Gordon volt kabinetfőnökét, Szigetvári Viktort, aki jelenleg a DatAdat ügyvezetője. – Cégünk alapítása óta nagyon elégedettek vagyunk könyvelőnk munkájával, aki hozzánk hasonlóan minden jogszabályt betartva végzi a tevékenységét – jelentette ki Szigetvári.

NemA NAV már két alkalommal tartott kutatást a DatAdat-ügyben

A Magyar Nemzet emlékeztet, a NAV már két alkalommal tartott kutatást a DatAdat-ügyben. A cégcsoport ügyletei miatt az adóhatóság költségvetési csalás miatt rendelt el nyomozást. A NAV gyanúja szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette a fizetendő adóját, és a cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott.

A DatAdat-ténykedés miatt nemcsak a NAV, hanem a rendőrség is nyomoz, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság pedig ugyancsak vizsgálódik. A 2022-es kampányban a baloldal hozzávetőleg egymillió választót érhetett el telefonhívásokkal, sms-üzenetekkel, de fölmerült a gyanú, hogy az akciót lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre, hiszen olyan kormánypárti szimpatizánsok is kaptak hívásokat Márki-Zayéktól, akik bizonyosan nem adták meg nekik a telefonszámukat.

Az eset után a gyanú a DatAdatra terelődött, mivel maga a baloldal miniszterelnök-jelöltje is elismerte, hogy Bajnaiék cége dolgozott a kampányán. A DatAdat hevesen tagadta, hogy érintett lett volna az ügyben.

Azóta az is kiderült, hogy a baloldal kampányát ismeretlen eredetű amerikai forrásokból finanszírozták, egy Action for Democracy nevű szervezeten keresztül, amelynek igazgatója az a Korányi Dávid, aki korábban éppen Bajnai Gordon főtanácsadója, majd kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkára volt. Korányi 2019-ben Karácsony Gergelynek is főtanácsadója lett, amíg a főpolgármester vissza nem vonta megbízatását, miután kínossá vált, hogy a New Yorkban luxuskörülmények között élő férfi „távmunkában” dolgozik.

Korányiéknak közel kétmilliárd forintot sikerült becsatornázniuk a baloldal 2022-es kampányába, és ebből az összegből fizette ki Márky-Zay Péter, Bajnai és társai DatAdatját is. Mindez pedig felveti a tiltott kampányfinanszírozás gyanúját, és jelentős nemzetbiztonsági kockázatot is jelent – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Nem az idei volt az első alkalom, hogy amerikai pénzből kampányolt a baloldal

A lap azt írja, köztudott az is, hogy lehetséges, nem az idei volt az első alkalom, amikor amerikai pénzből kampányolt Magyarországon a baloldal. Korányi ugyanis már a 2019-es önkormányzati választásokra is szerezhetett forrásokat Karácsony Gergelyék 99 Mozgalom nevű, ismeretlen eredetű pénzből működő szervezete számára. A DatAdat pedig már ekkor megjelent a baloldal kampánya mögött, amiről az Index.hu korábbi cikke szerint a szocialista extitokminiszter, Ficsor Ádám úgy fogalmazott: 12 kampányban dolgoztunk azon a választáson, és közülük 12 polgármester nyert. Ez nagy győzelem volt.

A DatAdat-ügyhöz kapcsolódó hír az is, hogy feljelentéskiegészítést tett a NAV-nál Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő az ellenzéknek juttatott amerikai pénzek és a DatAdat-botrány legújabb fejleményeivel összefüggésben.

Budai azért fordult ismét a hatósághoz, mert a DatAdat kétmilliárd forintot zsebelt be a választást megelőző tizenkét hónap alatt, de a társaság saját beszámolója szerint szinte teljes bevételük gyorsan el is tűnt, mivel 1,8 milliárd forintot költöttek el úgynevezett eladott (közvetített) szolgáltatásokra.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk