A bejegyzésben felidézték, a gyermekvédelmi népszavazás a NATO- és az európai uniós csatlakozásról szóló referendum nemzeti egyetértési pontjait is túlszárnyalta: 3,7 millió választó helyezkedett a genderideológiát elutasító, a kiskorú gyermekek védelmét szorgalmazó álláspontra.

Hirdetés

Emlékeztettek arra is, hogy a kormánypártok kezdeményezésére kiírt ügydöntő szavazást bel- és külpolitikai támadások mellett a „nyílt társadalom hálózatának ármánykodásai” igyekeztek ellehetetleníteni. Itthon a baloldali összefogás pártjai, külföldön pedig szövetségeseik nevezték „abberációnak”, „értelmetlennek”, „rossz viccnek” vagy „ostobaságnak”. A szexuális másságokat propagáló testtartásuknak, „love is love” kampányuknak köszönhetően felbátorították a pedofilokat, akik egyre arcátlanabb módon, kérkedve bántalmazzák a kiskorúakat – fogalmaztak.

Az Alapjogokért Központ szerint a gyermekvédelmi népszavazás üzenete egyértelmű: a genderideológia, de a gyermekeket érő fizikai abúzusok ellen is minden eszközzel fel kell lépni.

Hangsúlyozták, hogy emiatt elrettentő erővel kell tovább szigorítani a szabályokat, „mert van, amire nincs bocsánat”. Orbán Viktor kormányfő szavait idézve hozzátették: „a gyermekeket bármi áron meg kell védeni, ezért Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének!”

A központ kitért arra is, hogy a „józan ész tábora” újabb és újabb tagokkal bővül, mivel egyre több olyan állam van, amely a gyermekek védelmét előbbre helyezi a genderpropagandánál. Az Egyesült Államokban Florida mellett Alabama, Arkansas, Dél-Dakota és Louisiana törvényalkotói is a magyar jogszabályokhoz hasonló gyermekvédelmi garanciákat dolgoztak ki – mutattak rá, Európából Litvániát megemlítve a sorban.

Korábban írtuk