Kevés dologra vagyok büszkébb a BKK-ban 2010-től végzett munkánkból, mint a Budai fonódó villamoshálózat létrehozására, mely rengeteg vita és kételkedés ellenére valósult meg az óbudai 17-es villamos két irányú meghosszabbításával, egyrészt a Margit körút – Széll Kálmán tér – Alkotás utca felé (17-es), másrészt az új Margit híd alatt induló szakaszon a Batthyány tér felé a rakparti vonalakkal összefonódva (19, 41) – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

Hirdetés

Az új rendszer minden, a megépítése előtt becsült utasforgalmi előrejelzést felülmúlva olyannyira sikeres és bevált, hogy ma már talán nem is kérdés, folytatni kell – rögzíti.

A következő ütem a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakparton új villamosvonal kiépítése a fejlődő déli területekig épülne ki, ahol egyetem (BME, ELTE) és számos irodaház (Infopark) épült tömegközlekedési kapcsolatok nélkül a kilencvenes évek óta, s ahol jelentős lakó- (BudaPart) és irodafejlesztések (a MOL Campus) zajlanak jelenleg is – ismerteti Vitézy Dávid.

Miután az előző városvezetés elindította az előkészítést, 2019-ben a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyértelmű állásfoglalást tett a fejlesztés kiemelt fontosságáról. Ennek nyomán most pedig a tegnap megjelent 1460/2020. sz. határozatában a Kormány döntött arról, hogy központi költségvetési forrást rendel a tervezés folytatására és a tervek véglegesítésére. Az FKT és a Kormány döntése szerint a tervezés során kiemelt cél füves vágányok kiépítése, az útszakaszon található lehető legtöbb fa megmentése és a villamosnak a Déli Körvasút terveihez és új Nádorkert vasúti megállójához való illesztése, ahogy a folytonos rakparti kerékpárút megtartása is – írja.

Korábban írtuk


A tervezési munkák folytatását – a Déli Körvasúttal való összefüggésekre is tekintettel – Fürjes Balázs kormánybiztos felügyeletével a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) végzi majd, természetesen BKK-val együttműködésben. A tervek elkészülte és engedélyezése után, kb. másfél év múlva mutatjuk be a terveket a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa számára és a Főváros és a Kormány közös fejlesztési testülete ekkor dönthet az építkezés finanszírozásáról és a kivitelezés megindításáról, ahogy ez az ilyen beruházásoknál a kialakult döntési rend – tudatja.

A tervezett vonalhosszabbítás a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakpart és a Pázmány Péter sétány mentén tárja fel az egyetemi negyedet és az Infoparkot, majd a Dombóvári útra befordulva belvárosi kapcsolatot nyújt a Kopaszi-gáti közparknak és a mellette épülő új lakó- és irodanegyednek is. Itt átszállási lehetőség jön létre a meglévő 1-es villamos és a közeljövőben kiépülő Nádorkert vasúti megállóhely felé is. Az új vonalszakaszról a Szent Gellért téren kapcsolat nyílna északra a 19-es, 41-es és 56-os vonalak felé, illetve Pestre a 47-es és 49-es vonalak felé is közvetlen összeköttetés. A térség így nem csak vasúti, hanem a villamosok révén mind a négy (egyszer a jövőben 5) metróvonalhoz közvetlen villamoskapcsolatot kaphat. A pontos vonalhálózatról a BKK dönt majd, az előzetes tervek szerint mindkét irányba, a rakparton át Óbudára és a Szabadság hídon át a Deák Ferenc térre is indulna új viszonylat a Műegyetem rakparti ágról – áll a bejegyzésben.

A budai fonódó villamos II. ütemének műszaki tartalma:

– 6 új akadálymentes megállóhely

– 2,8 km új, füvesített, kétvágányú villamospálya

– a Műegyetem előtti felső rakparti szakasz rendezése, a Műegyetem rakparton és a Pázmány Péter sétányon korszerű forgalmi rend és városkép kialakítása

– a Déli összekötő vasúti híd alatti járda és kerékpárút kibővítése

– a folytonos rakparti sétány és kerékpárút megtartása

– új átszállási kapcsolat a Déli Körvasútra

– zárul a Facebook-poszt.  

Kevés dologra vagyok büszkébb a BKK-ban 2010-től végzett munkánkból, mint a Budai fonódó villamoshálózat létrehozására,…

Gepostet von Vitézy Dávid am Donnerstag, 30. Juli 2020