Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla.

Fotó: MTI, Rosta Tibor


Fotó: MTI, Rosta Tibor

A táblabíróság hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést.
    
Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott felfüggesztett büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.
    
A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést. A férfit a végre hajtandó szabadságvesztés mellett négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.
    
Súlyosított a táblabíróság a kilencedrendű vádlott, a BKV egykori osztályvezetőjének büntetésén is. Az 500 ezer forint pénzbüntetés helyet másfél év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki rá.
    
Az ítélőtábla jelentősen megemelte a vádlottak által fizetendő kártérítés összegét. Az első fokon megítélt mintegy 50 millió forint helyett a vádlottaknak összességében több mint 160 millió forintot kell megfizetniük. Ezzel kapcsolatban Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró kifejtette, a nyilvánvalóan szükségtelen szerződések esetében az adott vádlott a sértettet ért teljes vagyoni hátrányért felel, attól függetlenül, hogy a munkaviszonya időközben megszűnt-e, ez alól csak az az eset kivétel, ha a határozott időre kötött megállapodást a vádlottól függetlenül később meghosszabbították.
    
A tanácsvezető bíró az ítélet csaknem háromórás indoklása során hangsúlyozta, a védői kifogásokkal szemben a vád és az elsőfokú eljárás is törvényes volt. A Kecskeméti Törvényszék széles körű bizonyítást vett fel, az egymásnak gyakran ellentmondó bizonyítékokat megfelelően értékelte, így a bíróság mérlegelését támadó fellebbezések sem a vád, sem a védelem részéről nem vezethettek eredményre.
    
A törvényszék helyesen állapította meg, hogy eseti jellegű bűncselekmények történtek, nem volt megalapozott az ügyészség bűnszervezetben történő elkövetés kimondását kérő indítványa – közölte a tanácsvezető bíró.
    
A táblabíróság valamennyi vádlott esetében nyomatékos enyhítő körülményként értékelte az időmúlást. Erre tekintettel enyhítette Hagyó Miklós büntetését. Néhány, a vádban szereplő szerződés szükségességéről az ítélőtábla az elsőfokú bíróságtól eltérő álláspontra jutott, a bűnösség körének bővülése miatt súlyosított több vádlott büntetését, és emelte meg a hűtlen kezelésben résztvevő vádlottak által fizetett kártérítés összegét.

(MTI)