Fotó: Vermes Tibor / Demokrata
Hirdetés

– Hány kártalanítási ügy folyik még jelenleg?

– Nagyjából nyolcezer van a bíróságokon, körülbelül háromezer ügyben pedig már döntés született, és a kifizetések következnek. Ezek azonban már az új szabályok szerint történnek majd.

– Kevés a hely a körletekben, az elítéltek főként ezt kifogásolták?

– Ez a legobjektívabban megragadható elem, és a legtöbb esetben valóban ez alapján ítélték meg nekik a kártérítést. Ha nem volt meg az egy főre eső három négyzetméter, akkor automatikusan megítélte Strasbourg a kártalanítást. Ha három és négy négyzetméter között mozgott a terület, akkor egyéb tényezőket is figyelembe vett a bíróság. Sok olyan elem is felmerülhet ebben az esetben, amely ráerősít az elítélt kártalanítási igényére, ilyen lehet például a melegvíz-szolgáltatás időszakossága, a börtöncella úgynevezett benapozottsága, a WC szeparáltsága, de a cellában szaladgáló bogarak is súlyosbító körülményt jelenthetnek.

Korábban írtuk

– Régi történetről van szó, már korábban is próbálta kezelni a helyzetet a kormány. Miért volt szükség a mostani változtatásokra?

– A 2017-ben hatályba lépett törvénymódosításban már kimondtuk, hogy vannak olyan követelések, amelyek közvetlenül levonhatók a raboknak megítélt kártalanítási összegből. Ilyen a gyerektartás és az áldozati kártalanítási igény is. Menet közben azonban szembesültünk azzal a problémával, hogy a levonások alig haladják meg a kártalanítási összegek tíz százalékát. Megnéztük, hogy mi lehet ennek az oka, és kiderült például, hogy az áldozati igényeket nem a büntetőeljárásban ítélték meg, hanem egy ettől független polgári perben igyekeztek rendezni. Ezt most megszüntettük. Ma már magában a büntetőeljárásban kell kezelni az áldozatok kártalanítási igényét is. Aztán: vannak olyan áldozatok, akik már jóval korábban bejelentették az igényüket, de az ügy kezelése elhúzódott a polgári perekben. Számukra most lehetővé válik, hogy gyorsított eljárással rendeződjön az ügyük. A harmadik pedig, hogy ezentúl nem folyósítható majd a kártalanítás ügyvédi letéti számlára. Eddig az esetek zömében ez történt, az összegek pedig ezekről a számlákról ilyen-olyan módon eltűntek. Most már csak börtönletéti számlára kerülhet a rab kártalanítási pénze, és majd csak a szabadulásakor kaphatja meg. Az időközben befutó áldozati igények így zavartalanul érvényesíthetők erről a számláról, akár végrehajtó útján is. Meghosszabbítottuk a sértetti igények bejelentésének lehetséges határidejét, és ott van a pénzügyi fedezet is az igények kielégítésére. Eddig nem működött, hogy végrehajtási eljárással pénzt emeljenek le az ügyvédi letéti számláról, jog szerint az ugyanis nem a fogvatartotté. A törvénymódosítás révén bevezetünk egy monitorozó rendszert is, amellyel fel lehet mérni, hogy egy elítélt amúgy kinek és mekkora végrehajtható összeggel tartozik. Lehet, hogy vannak például kifizetetlen közműszámlái vagy olyan köztartozásai, amiket a NAV tart nyilván. Ezeket is rendezni lehet majd a rab kártalanítási pénzéből.

– Mit szól mindehhez Strasbourg? Mert a hazai ügyek jelentős része végül oda, vagyis az Emberi Jogok Európai Bíróságára (EJEB) került.

– Elfogadtuk és teljesítettük az idevonatkozó általános feltételeket, a magyar törvényhozásnak sikerült egészséges kompromisszumot találnia e téren. Strasbourg korábban érdemi vizsgálat nélkül minden panaszosnak átlagosan 15 ezer euró (5,1 millió forint) kártérítést ítélt meg. A törvénymódosítással olyan stabil és átlátható kártalanítási rendszer épült ki itthon, hogy az EJEB csak akkor avatkozna be, ha az állam közvetlenül a fogolyra akarná terhelni annak büntetés-végrehajtási költségeit. Erről viszont nincs szó.

– A börtönbiznisz az ügyvédek üzlete volt, vagy a raboké?

– Ha a Strasbourgig jutó követelések felől nézzük a folyamatot, akkor azt látjuk, hogy 2010 előtt nem létezett ez a „műfaj”. Pedig lett volna rá jogi alap és megfelelő módszer is. Aztán 2010-ben, a polgári kormány hivatalba lépésével például a Helsinki Bizottság vagy a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezetek ügyvédei hirtelen felfedezték a lehetőséget. Ők voltak azok, akik tömegével indították a kártalanítási ügyeket. Strasbourgban nyolcezer magyar követelés halmozódott fel. De nem csak a magyar igények gyűltek, például Olaszországon is végigsöpört egy börtönkártalanítási hullám. Strasbourg erre jelezte, hogy ha nem hozunk megfelelő belső szabályozást, automatikusan kiutal minden kérelmezőnek tízezer eurót. Ezzel kényszerítette ki az EJEB, hogy az érintett államok alkossanak végre stabil belső szabályozást a panaszok kezelésére. Megtörtént, és mindenütt látványosan csökkent is a kártalanítási igények száma, csak Magyarországon nem. Kiderült, hogy itt egyfajta toborzás zajlott a börtönökben, mondván, jelentkezzen, akinek panasza van. Van olyan ügyvéd például, akinél négyszáz kártalanítási követelés gyűlt össze. Lehetetlen, hogy egyszerre ennyi büntetőügye legyen, és ismerje is minden egyes ügyfelét. A börtönbiznisz leállításáig egyébként több mint tízmilliárd forintot fizetett ki az állam az elítéltek követeléseire. A legtöbb kártérítést nyerő ügyvédek listáján dobogós például Magyar György, aki az MSZP és a Karácsony Gergely fémjelezte Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje volt. Irodája több mint 500 millió forintot nyert az állam által három év alatt kifizetett összegből. Itt jegyezzük meg azt is, hogy a balliberális oldal eddig a börtönbizniszen meggazdagodó balos ügyvédek és a Soros-szervezetek oldalán állt. Emlékezhetünk, hogy korábban a baloldali pártok egyike sem támogatta, hogy az Ország­gyűlés egyáltalán napirendre vegye a börtönzsúfoltságra hivatkozó kártalanítások leállításával kapcsolatos kormányzati előterjesztést. De nem meglepő, hiszen 2013-ban a büntető törvénykönyv szigorítását sem szavazták meg.

– Az úgynevezett civilek hogy fogadták a törvénymódosítást?

– A Helsinki Bizottság folyamatosan kritizálja, arra hivatkozva, hogy az ügyvédek így nem jutnak hozzá a pénzükhöz, és akkor nem lesz, aki képviselje a fogvatartottak érdekeit. Két beadványban is panaszkodtak már erre az Európa Tanácsnál, az üzleten az egyik legjobban kereső ügyvéd pedig az Alkotmánybírósághoz fordult.

– Bekerülhet az uniós jogállamisági „elszámoltatásunk” csomagjába ez a problémakör?

– Ezt oda nem tudják felvenni. Az nem jogállamisági kérdés, hogy a fogolynak három vagy három és fél négyzetméter áll-e rendelkezésére. Csak akkor kerülhetne ebbe a csomagba, ha a rendszerünk nem biztosítana kártalanítási lehetőséget az elítéltnek.

– Milyenek a nemzetközi tapasztalatok?

– Ahol konkrét és jól megszerkesztett szabályozás született, ott visszaesett az ügyek száma. Az olaszoknál nemcsak a strasbourgi, de a belföldi ügyforgalom is jelentősen csökkent. Ott nem olyan zsíros falat már a kártalanításban kiharcolható összeg. Nálunk azért a kleine Fische gute Fische elv alapján még a kisebb pénzekért is lehajolnak az ügyvédek. Az új szabályozással és az új férőhelyek létrehozásával azonban végleg leszámolunk a börtönbiznisszel, véget vetünk annak, hogy a Soros-hálózat által alkalmazott nyerészkedő ügyvédek az állam kárára százmilliókat keressenek.

A kétharmad pénzt akart

A bűncselekmények áldozatainak sorsa évtizedek óta nem kapott kellő figyelmet. Így válhattak rendszeressé olyan ügyek, amikor az elítéltek esetlegesen magas jövedelmeiből semmit nem láttak az áldozatok, sőt a jog megcsúfolásaként működő börtönbizniszben még a bűnözők juthattak komoly pénzekhez.

Furcsa esetek bőven történtek az elmúlt években. A 2006-ban Olaszliszkán meglincselt Szögi Lajos családjának például 46 millió forint kártalanítást ítélt meg a bíróság. A tanár több gyilkosa is kapott 5-6 milliós forintos nagyságrendű kártalanítási összeget a börtönbiznisz keretében. De a Szögi családnak és jogi képviselőjüknek mégis hosszú polgári peres harcába került az, hogy a pénz, még ha részletekben is, de legalább meginduljon feléjük. Az áldozatok eme kiszolgáltatottságának vet véget a börtönbizniszt ellehetetlenítő törvény.

Maga a börtönbiznisz az elítéltek hátrányosnak nevezett helyzetére épített. Mindenekelőtt a magyar büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságára. A Börtönstatisztikai Szemle című kiadvány szerint például 2014-ban, amikor 18 129 fogvatartottat regisztráltak, 5260 hellyel volt kevesebb a büntetés-végrehajtási rendszerben. A hiányt azonban a kormányzati beavatkozások fokozatosan csökkentették: 2018-ban 3102 férőhely hiányzott, 2019-ben már csupán 1798. Tavaly, azaz 2020-ban pedig a meglévő intézmények bővítésével csaknem háromezer új helyet hozott létre a büntetés-végrehajtás. Az elmúlt esztendőkben Berettyóújfalun, illetve Kiskunhalason is vadonatúj intézmények létesültek, amivel száz százalék alá csökkent a bv-intézetek átlagos telítettsége – a zsúfoltság tehát már nem lehet a későbbi kártalanítási próbálkozások alapja. A fejlesztések nyomán összesen 25 950 négyzetméterrel bővült a hazai börtöncellák alapterülete.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint feszültség és abból eredő különleges helyzetek – értsd: tiltakozás, rendbontás – az elmúlt években sem fordultak elő. Más forrásból tudjuk, hogy a magyarországi börtönök lakóinak durván kétharmada élt eddig kártalanítási követeléssel, amit természetesen ügyvédek fogalmaztak meg képviseletükben. Az ügyvédi sikerdíj mértéke a követelt kártalanítási összeg 15 és 40 százaléka között mozgott. A kártalanítási összegek 61 százaléka pedig direkt módon ügyvédi számlákra érkezett. A kormány előterjesztése nyomán az Országgyűlés 2020 márciusában felfüggesztette a kártalanítások kifizetését. Sőt, a kabinet olyan nemzeti konzultációt is tervezett, amelynek része lett volna börtönbiznisz-jelenség, ám a Covid-járvány közbeszólt.

A Helsinki Bizottság most azzal érvel, hogy a törvénymódosítás után az ügyvédek magukra hagyják börtönben ülő ügyfeleiket. Mindez azonban nem általánosítható. Futó Barnabás ügyvéd szerint lesznek kollégái, akik továbbra is vállalják a fogvatartottak képviseletét annak ellenére, hogy az új rendszer szerint csak később juthatnak a sikerdíjukhoz. Ez legfeljebb a nagyidős ítéletüket töltő raboknál okozhat valódi nehézséget, hiszen ők is csupán a szabadulásukkor, adott esetben 10-15 év múlva kaphatják majd kézhez a kártalanításban nekik ítélt összeget. De még így is fennáll a lehetősége annak, hogy egy nagyidős rab hozzátartozói, rokonai előre kifizetik az ügyvéd pénzét, amely aztán az elítélt szabadulásakor visszakerül hozzájuk.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület 1989 végén alakult, az első ilyen jellegű szervezetként a kelet-európai régióban. Nemcsak lelkileg, de adott esetben anyagilag is segítik a bűncselekmények áldozatait, sokszor a hivatali és hatósági eljárásokban is támogatva őket. Egy ilyen procedúra időt rabló, idegeket fel­őrlő útvesztőnek bizonyulhat, amibe sok idős ember bele sem fog, tekintve a polgári kártérítési perek négy-ötéves átfutását. Az immár országos hálózattal is rendelkező szervezet több mint harminc éve hangoztatott igénye vált most valóra, mert az alvilági zsargonban csak „bunkernak” nevezett pénzőrző rejtekhelyeket fellelni nem lesz ugyan könnyebb, a börtönkárpótlás összegét viszont igen.