A járványhelyzet és annak súlyos gazdasági következményei ellenére is felpörgetné az unióba irányuló bevándorlást az Európai Parlament alapjogi bizottsága egy friss jelentés szerint. A javaslatokat Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő és Varga Judit igazságügyi miniszter is bírálta.

Hirdetés

Olyan jelentést erőltettek át az Európai Parlament balliberális többségű Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), ami legális migrációs útvonalak létrehozását szorgalmazza – figyelmeztetett Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő szerdai Facebook-bejegyzésében. „A brüsszeli baloldal megfejtette, hogy mi Európa legnagyobb gondja a koronavírus-járvány kellős közepén: nincs elég bevándorló” – fogalmazott a politikus. Hidvéghi szerint annak ellenére, hogy a válság miatt Európa-szerte ezrek vesztették el az állásukat, a baloldal most látja időszerűnek tömegesen behozni például az alacsonyan képzett munkaerőt.

„A jelentés azt is szó szerint kimondja, hogy a jelenlegi rendszert vonzóvá kell tenni a bevándorlók számára” – figyelmeztetett. A képviselő hangsúlyozta, a jelentős szerzői elképzelésüket az egész EU-ra kiterjesztenék, Magyarország azonban ezt nem fogja elfogadni. „Botrányosnak tartjuk, hogy Brüsszel most is inkább a migránsokat segítené a saját polgárai helyett! A demográfiai kihívásokat pedig nem bevándorlással, hanem családpolitikával kell megoldani. A magyar emberek erre hatalmazták fel a kormányt. Ezért Magyarország ezt az utat fogja járni” – nyomatékosította Hidvéghi Balázs.

A teljes cikket a Magyar Hírlap oldalán olvashatják.

Korábban írtuk