Fotó: MTI/Kovács Tamás, Archív
Aktivisták az Amnesty International menekültek világnapján tartott rendezvényén a budapesti Kossuth téren 2015. június 20-án
Hirdetés

Újabb cikkében a lap azt írja, fizetett utazásokkal, jó hotelekkel és éttermi ebédekkel vásárolják meg az újságírókat a különböző NGO-k, hogy az ő narratívájuk szerint jelenítsék meg a különböző országokat a nemzetközi médiában.

Kényes kérdés gázsit fizetni az újságírónak

A Magyar Nemzet birtokába került Skype-beszélgetésen Andrej Nosko, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) korábbi igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy több alkalommal is fizetett egy-egy újságírónak az említett célból.

Szavai szerint még az OSF vezetőjeként azért is bérelt fel újságírót, hogy az ösztöndíjas think-tankjük publikációját promótálja, de egy alkalommal egy egész hónapra is felbérelt egy médiamunkást, hogy antikorrupciós ügyekről írjon. Hozzátette,

mivel kényes kérdés gázsit fizetni az újságírónak, ezért jellemzően csak a költségeket állják. Az említett esetben, egy hónap alatt csaknem tízezer eurót tett ki az újságíró szállására, étkezésére, utazására, valamint a tolmácsolásra elszámolt összeg.

Nosko beszámolójából az is kiderül, hogy megvannak a jól bejáratott embereik az ilyen feladatokra, írja a lap. Például Andrew Connelly, aki korábban a migrációs válság kapcsán támadta a bevándorlást ellenző országokat, köztük hazánkat is.

Connelly egyebek mellett a leszboszi menekülttáborban kitört tűzesetért is közvetve a magyar és a lengyel kormányt hibáztatta, mert a két állam elutasította a kötelező elosztási kvóták rendszerét. Emellett szélsőjobboldalinak titulálta a Fideszt, és azt a valótlanságot írta egy helyen, hogy a magyar kormány éhezteti a menedékkérőket.

Kreálni is lehet a hírértéket

A cikk szerint Andrej Nosko kitért arra is, hogyan hasznosíthatók azok az anyagok, amelyek nem férnek be a napi politikával foglalkozó olyan nemzetközi lapokba, mint a Politico vagy a Financial Times. Úgy vélte, ezeket magazinokban lehet elsütni, részletesebb, riportosabb formában. Erre a célra szerinte a New Europe, a Visegrád Insight vagy éppen a National Geographic is alkalmas. Kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy az adott sztori megragadja a lapok figyelmét, s ezért szerinte akár kreálni is lehet a hírértéket.

Erre lehet példa a Petr Necas korábbi cseh miniszterelnökről a Newsweekben 2015-ben közölt lejárató anyag – amelyet szintén Connelly jegyzett szerzőként –, hiszen a cikkben bulváros elemek keverednek a tényekkel.

Egyebek mellett olyan fordulatok olvashatók benne, mint hogy Andrej Babis akkori cseh pénzügyminiszter már kilencéves korában kezdett üzletelni, mégpedig úgy, hogy teniszlabdákkal csencselt. A szintén Soros György támogatta Transparency International jelentésére hivatkozva pedig azt állították a cikkben, hogy Csehország Malajzia és Bahrein között áll a korrupció szintjét tekintve.

A Soros-alapítvány korábbi igazgatójának beszámolója szerint az ehhez hasonló anyagok elkészültét az is olajozottabbá teszi, hogy számos országban ösztöndíjrendszer van kiépítve az antikorrupcióval foglalkozó szervezetek – például a think-tankek és oknyomozók – finanszírozására – ismerteti a Magyar Nemzet.

Ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket

Jeney Orsolya, az Amnesty International korábbi igazgatója arról beszélt egy Skype-interjúban, hogyan próbálják rávenni a külföldi sajtót, hogy a jogvédő szervezetek szája íze szerint írjanak bizonyos témákról.

„Ha a külföldi média képviselői érkeznek Magyarországra, akkor kvázi VIP-személyekként kezeljük őket, különleges bánásmódot kapnak. Alapvető dolog például, hogy elmegyünk velük villásreggelizni, de ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket. Nagyobb valószínűséggel írják meg ezeket a dolgokat, ha van egy ilyen kommunikációs csomag”

– idézi a korábbi igazgatót a Magyar Nemzet. Az egykori igazgató beszélt Nick Thorpe-pal, a BBC közép-európai tudósítójával folytatott együttműködéséről is. „Csak szólni kellett neki, hogy hé, figyelj csak Nick, van itt valami, ami érdekelhet téged” – emlékszik vissza.

A Magyar Nemzet korábbi cikkében szereplő Kálmán Mátyás, a 24.hu és az Index egykori munkatársa is beszélt az NGO-k által lekenyerezett újságírók elfogultságáról: „Nem lehet tudni, hogy [az adott újságíró] éppen kapott-e egy meghívást egy jó kis hotelbe, és mennyit ajánlottak neki, hogy azt írja meg, amit vissza akarnak hallani a médiából.”

Maguk fedték fel a médiára gyakorolt befolyásukat

A lap azt írja, a Soros-világhoz tartozó meghatározó szereplők maguk fedték fel a médiára gyakorolt befolyásukat, a manipulációs módszereiket, azt, hogy milyen torz, hamis képet festenek Magyarországról a nemzetközi sajtóban.

Ahogy arról a Magyar Nemzet cikksorozata alapján korábban beszámoltunk, Dalibor Rohac szlovák származású kutató, az American Enterprise Institute munkatársa is erről beszélt az egyik Skype-interjúban, és Robert Ficóval példálózott.

A névleg szociáldemokrata volt szlovák miniszterelnök vezette kormány meglehetősen korrupt volt, ám mégis a saját emberüknek tartották, mivel az európai szocialisták frakciójában ült, ezért Ficónak nem kellett olyan kedvezőtlen brüsszeli reakciókkal szembenéznie, mint Orbán Viktornak

– fejtette ki Rohac. Szerinte, ha Orbán Viktort leváltanák, és ismét a szocialisták kerülnének kormányra Magyarországon, akkor Brüsszelben nagyon megkönnyebbülnének.

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért egyik jelenlegi projektvezetője arra mutatott rá: bár a külföldi sajtó arról tudósít, hogy Magyarországon és Lengyelországon autoritárius rezsimek vannak hatalmon, szerinte mindkét államban kifejezetten jó élni.

A külföldi médiában is megjelentek hasonló írások

Miközben a Magyar Nemzet cikksorozatában feltárta az NGO-k és a nemzetközi sajtó manipulációs és befolyásolási gyakorlatát, a külföldi médiában is megjelentek hasonló írások.

Korábbi cikkünkben arról számoltunk be, néhány hete a spanyol sajtóban leplezték le az európai liberális politikai elitet, világossá téve, miért vizsgálja, vegzálja Brüsszel állandóan Magyarországot és Lengyelországot, s miért elnézőbb más tagállamok ügyeinél. A Periodista Digital nevű honlapon megjelent egy terjedelmes írás, amely egy volt spanyol uniós képviselő különféle magánbeszélgetéseit foglalta össze.

Ezekben Carolina Punset többek között arról beszélt, hogy a nyugati liberális elit kettős mércét alkalmaz, nem mer fellépni a az iszlám szélsőségekkel szemben például azért, mert Brüsszelben sok muzulmán él. Ezzel szemben, ha az EP-képviselői Magyarországot vagy Lengyelországot kritizálják, abból politikai értelemben nem származhat gondjuk.

Ahogy korábban írtuk, egy francia blog a napokban döbbenetes részleteket hozott nyilvánosságra a nemzetközi sajtó kulisszatitkairól.

A viharos sebességgel eltávolított írásban egy nemzetközi nonprofit szervezet, az Újságok és Hírkiadók Világszövetsége, a WAN-IFRA elnök-vezérigazgatója fedte fel, hogy a szervezet milyen módon vett részt a hazánk ellen szervezett lejárató kampányban. Hatalmát a WAN-IFRA a világ vezető lapjainak szerkesztőségeihez való közvetlen hozzáférése jelenti, amellyel mindent befolyásolni tud. A szervezetet részben az Open Society Foundations, vagyis a Soros-alapítvány finanszírozza.

A témával kapcsolatos cikkeinket ITT, ITT, ITT és ITT olvashatják.

A Magyar Nemzet cikksorozatának legújabb része ITT érhető el.

Korábban írtuk