Egyértelműen látszik, hogy valahol nagyon nagy gellert kapott a történet. Nem tudok másra gondolni, mint hogy megjelentek azok a politikai nyomásgyakorló csoportok, amelyek mostanában fel szoktak bukkanni, ha Magyarországról van szó, és ezek aknamunkájának eredményeként az egyébként általában jogi és szakmai véleményeket megfogalmazó testületek átpolitizálódnak – mondta a Demokratának a Stop Soros miatt indított eljárás kapcsán Orbán Balázs. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával a migráció kezelésével kapcsolatos uniós tervek veszélyeiről, a települések fejlesztéséről és a stratégiai tervezés fontosságáról is beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Ahogyan arra számítani lehetett, kötelezettségszegési eljárást indított a Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen az Európai Bizottság. Mi lehet ennek a folytatása?

– Ilyen esetekben először egy intenzív levelezési szakasz következik a bizottsággal, és ha ez nem zárul mindkét fél számára megnyugtató eredménnyel, akkor az Európai Unió Bírósága dönthet. Úgy látom, a Stop Soros törvény mindenben megfelel mind a nemzetközi jogi, mind az uniós jogi normáknak, és az ezzel kapcsolatos uniós eljárások inkább a politikai nyomásgyakorlás körébe tartoznak, nem pedig a jogi-szakmai típusú konfliktusok közé.

– Miért gondolja így?

– Volt alkalmam végigvinni a Velencei Bizottság véleményével kapcsolatos tárgyalássorozatot. Amikor a Velencei Bizottság először elkezdte vizsgálni a tervezetet, itt voltak a raportőrök, és a velük való találkozást követően megszületett első vélemény meglehetősen kiegyensúlyozott volt. Egyrészt leírták, hogy legitim cél az illegális migráció támogatásával, segítésével szemben a büntetőjog eszközeivel fellépni. Másrészt az anyag egy nemzetközi összehasonlítást is tartalmazott, amelyből az derült ki, hogy több országban van nagyon hasonló szabályozás. Később azonban szóban, illetve az írásbeli módosító javaslatokban is olyan jellegű kritikák kerültek elő, amikhez hasonlót inkább a baloldali-liberális politikai csoportosulások szoktak megfogalmazni, nem pedig az általában szakmai véleményező fórumnak tekintett szervezetek. Így keveredett ki végül az a vélemény, amely szerint vissza kell vonni a törvénycsomag büntetőjogi tényállásra vonatkozó részét. Egyértelműen látszik tehát, hogy valahol nagyon nagy gellert kapott a történet. Nem tudok másra gondolni, mint hogy megjelentek azok a politikai nyomásgyakorló csoportok, amelyek mostanában fel szoktak bukkanni, ha Magyarországról van szó, és ezek aknamunkájának eredményeként az egyébként általában jogi és szakmai véleményeket megfogalmazó testületek átpolitizálódnak. Az Európai Bizottság pedig – amelynek azért ezen a területen nem sok hatásköre lenne – persze azonnal a Velencei Bizottság véleményét kezdi el lobogtatni, és felhasználja ezt az ügyet is a magyar kormánnyal szembeni nyomásgyakorlásra. Így alakul át a szakmai tanácsadó vélemény politikai ítéletté, amelyet aztán jogi eljárásokban próbálnak meg kikényszeríteni. Látjuk, ismerjük ezt a metódust, és úgy gondolom, hogy a magyar kormány meg fogja védeni a Stop Sorost, mert ez szükséges ahhoz, hogy az illegális migrációval szemben hatékonyan fel lehessen lépni. Épp ezért, ha kell, vállalni fogjuk a konfliktusokat is.


– De lehet az a vége a folyamatnak, hogy Magyarországot kötelezik a törvénycsomag visszavonására vagy felpuhítására?

– Ahogy szokták mondani: sok víz lefolyik addig még a Dunán! Valószínűleg új összetételű Európai Parlament és új Európai Bizottság is lesz akkor már, mire mondjuk egy bírósági eljárás végigfut. Az előttünk álló európai választás pedig alapjaiban határozhatja meg az uniós intézmények hozzáállását is. Ám ha minden változatlanul marad, akkor is azt gondolom: amennyiben egy objektív, független bírói fórum elé kerül az ügy, a magyar kormány képes megvédeni ezt a szabályozást.


– Az Európai Parlament is támadásban van: valószínűleg nem függetlenül a migrációval kapcsolatos vitáktól, a LIBE-bizottság júniusban megszavazta az egyoldalú és hazugságokkal teli Sargentini-jelentést, amely így szeptemberben a plenáris ülés elé kerül. Ezzel kapcsolatban mit várnak?

– Érdemes egy kicsit hátrébb lépni a konkrét ügytől. Jól látszik ugyanis, hogy a küszöbönálló európai parlamenti választásokat szinte kizárólag a migrációval összefüggő álláspont fogja meghatározni. Bár az EP-választásokon való részvételi arány voksolásról voksolásra csökkent eddig, most mégis azt mondatjuk, hogy ezúttal egy olyan választás előtt állunk, aminek valóban komoly tétje van: az uniós intézmények migrációhoz fűződő viszonya. Lesznek olyanok, akik a most zajló migrációs folyamatokat alapvetően támogatják, illetve olyanok, akik ellenzik. Azok pedig, akik nem értenek egyet Magyarország szigorú migrációs politikájával, az uniós intézményeket és a jogi eljárásokat folyamatosan arra fogják használni, hogy sarokba szorítsák a kormányt a jövő májusig hátralévő időszakban. Ezeknek a kísérleteknek persze ellen fogunk állni. A Sargentini-jelentésről továbbra is azt gondoljuk – nem tudok finomabban fogalmazni –, hogy az egy Soros György megrendelésére készített politikai pamflet – abból se a jobbik fajta –, fércmű, egy baloldali-liberális vádirat, semmi köze a valósághoz. Ilyen módon nem lehet kiindulópontja az EU alapszerződésében lefektetett eljárásoknak sem. Amíg a plenáris ülés nem szavaz róla, addig azért fogunk dolgozni, hogy ne fogadja el az EP, amennyiben pedig mégis megszavaznák, akkor sincs tragédia: továbbra is ki fogunk tartani ezen álláspontunk mellett, legfeljebb követjük a lengyeleket, és a hetes cikkely szerinti eljárás nagyon korai szakaszában próbáljuk meg érvényesíteni az érdekeinket. Hiszen Magyarországnak semmilyen szankciótól nem kell tartania, minden erre vonatkozó hír dezinformáció. És persze bízunk abban, hogy az európai politikai környezet a jövő év második felétől alapvetően jóval kedvezőbb lesz. Illetve az EP-választáson a magyar választók is elmondhatják a véleményüket a kérdésről. Nekünk ugyanis az az érdekünk, hogy Európa megerősödjön, és a törésvonalak halványodjanak.


– A június végi brüsszeli uniós csúcs vagy német koalíciós vita is mutatta, hogy változóban van a migráció kezeléséhez való hozzáállás. De látszik-e valamilyen európai megoldás a válságra?

– Annak ellenére, hogy a jelek egyre kedvezőbbek, mégis az a mondás jut eszembe, hogy: Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is!, és hogy valójában nem enyhülésről, hanem a konfliktus eszkalálódásáról van szó. Bár az Európai Tanács a legutóbbi ülése alatt elfogadott következtetésekben valóban fogalmazott meg a magyar fül számára kedvező véleményeket is – ez merőben újdonság –, ám a menekültügyi reformcsomaggal kapcsolatos jogalkotási eljárásban továbbra is ott vannak a kötelező kvóta rendelkezései. És ez még nem minden. Miközben mindenki a kötelező kvóták megakadályozásán dolgozik, és ez rengeteg energiát köt le, az uniós elit úgy tesz, mintha a migrációs reformcsomag többi eleme kapcsán tökéletes egyetértés lenne a tagállamok között. De ez egyáltalán nincs így, és különböző uniós jogszabályjavaslatokban rendkívül sok olyan pont van, ami Magyarország számára elfogadhatatlan. Jelenlegi helyzetértékelésünk szerint ugyanis az egész javaslatcsomag abba az irányba mutat, hogy végső soron Brüsszel mondhassa meg, ki a menekült és ki a gazdasági bevándorló. Több áttéten keresztül, például az uniós ügynökség hatáskörének megerősítése vagy a tagállami szabályozásokban meglévő különbségek kiiktatása révén valójában el akarják venni ezt a jogot a tagállamoktól. Komolyan felmerül, hogy a szuverenitásunknak ezt az elemét nem adtuk át Brüsszelnek, ezért a mostani elképzelések támogatása a meglévő alapszerződési kereteken történő túlterjeszkedést jelentenének.


– Áttérve a hazai kérdésekre: struktúrájában is eltér a májusban megalakult kormány az előzőtől, a változások a Miniszterelnökséget is érintették. Miért volt szükség az átalakításra?

– Az Alaptörvény értelmében a miniszterelnök határozza meg a kormány politikájának általános irányát, és ezt az általános iránymeghatározást a jövőben három közvetlenül irányított szervezetrendszer segíti. Van egyrészt a Miniszterelnöki Kormányiroda, amely az operatív döntés-előkészítésért, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, amely főképp a miniszterelnök személyéhez köthető feladatokért, a politikai munka szervezéséért és a kommunikáció irányításáért felelős, emellett pedig van a Miniszterelnökség, ami egy korábbiakhoz képest tisztítottabb, irányba állítottabb portfólióval az állam működéséért és működtetéséért, a stratégiai tervezésért, az uniós politikák kialakításáért és képviseletéért, illetve Budapest és valamennyi település fejlesztéséért felelős. Ez a négy fő profilunk tehát ebben az új rendszerben.


– Ön parlamenti és stratégiai államtitkár. Mit takar ez utóbbi feladatkör?

– A stratégiai tervezés sokáig mostoha műfaj volt. Egyrészt azért, mert a rendszerváltozás után hosszú ideig nem volt ilyen, hiszen egyértelmű volt a cél: minél előbb csatlakozni az európai és a transzatlanti közösséghez. Azt követően pedig a baloldal a saját tanácstalanságát leplező fedősztoriként használta a stratégiaalkotást, és ilyen értelemben devalválta a kifejezést. Emlékezzünk vissza, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején mindennap stratégiát alkottak, aztán ezekből soha semmi nem valósult meg. Ami az elmúlt éveket illeti: a 2010 utáni kormányzás első időszaka egy komoly válságmenedzsment-feladat volt, stabilizálni kellett a költségvetést, az ország gazdasági-politika függetlenségét. A 2014–2018 közötti időszak pedig a gazdasági és társadalmi erősödés mellett elsősorban a migrációs krízis kezeléséről szólt, amely tulajdonképpen ismét egy biztonságpolitikai válsághelyzet megoldását jelentette. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb feladatok elvégzése után most van lehetőség arra, hogy hosszabb távon, akár a kormányzati cikluson is túlmutató időszakra meghatározzuk a tennivalókat. Megértsük, hogy merre megy a világ, és hogy ebben mi a magyar érdek, aztán pedig mindezek alapján konkrét szakpolitikai lépéseket határozzunk meg. Erről szól a stratégiai tervezés, ezt segítjük az elemzői munka elvégzésével.


– Említette a Miniszterelnökség feladatai között a településfejlesztést. Bár a lakosság több mint negyede még most is falvakban él, a kistelepülések a kommunizmus és a rendszerváltozás utáni első két évtized legnagyobb vesztesei közé tartoznak. Mint múlt héten bejelentette, jövőre megkezdődik a Modern Falvak Program végrehajtása. Ez mit takar?

– A próbaprojektnek a Modern Városok Program tekinthető, ami egy intenzív tervezési szakasszal kezdődött. A legnagyobb városok igényeinek felmérése után a miniszterelnök úr és a városvezetők megállapodtak abban, hogy településenként mi az a tíz-tizenöt kiemelt program, amit a kormány támogatni tud, majd elkezdődhetett ennek az összesen háromezerötszázmilliárd forintos uniós, illetve hazai forrásból megvalósuló projektnek a tervezése és immár a kivitelezése is. Eddig nyolcszázhetvenötmilliárd forintot költöttünk, a több mint kétszáz projekt háromnegyede elindult, tehát ez egy jól menedzselt, jól működő program. Ezen minta alapján épülne fel a Modern Falvak Program, ami szintén egy intenzív tervezési időszakkal kezdődik, ezt jövőre követheti a kivitelezés elindulása.


– Mi a cél?

– A cél az, hogy a legkisebb települések népességmegtartó képességét stabilizálni, majd növelni tudjuk. Azt látjuk, hogy az esélyek nem rosszak. A XX. század az urbanizációról szólt, és még ma is nagyon intenzíven tapasztalható az a folyamat, amely a vidéki lakosság városokba költözését jelenti, de már vannak arra utaló jelek, hogy a XXI. század ismét a vidéki, klasszikus életforma felértékelődéséről fog szólni. Mert ennek olyan verseny­előnyei vannak, amikkel a városi környezet nem tud lépést tartani.


– Például?

– Természetközeliség, emberközeliség, nyugalom, biztonság… Ahhoz azonban, hogy ezek az előnyök érvényesüljenek, arra van szükség, hogy a falusi életmódhoz hagyományosan társított hátrányokat ki tudjuk küszöbölni. Ezek elsősorban olyan problémák, amelyek a mindennapi életminőséget negatívan befolyásolják. Nehézkes közlekedés, rosszabb szolgáltatások, elmaradottabb infrastruktúra. Ha ezeket sikerül látványosan csökkenteni, akkor a falusi életforma újra vonzó lehet a fiatalok, családosok számára is. Ezt a logikát jeleníti meg a most induló program. Amit viszont nem lehet ugyanolyan univerzális elvek mentén megszervezni, mint a városok esetében, hiszen szinte minden falunak másra van szüksége, ezért hosszabb a tervezési időszak is. De ha ez lezárul, és a kormány dönt a szükséges forrásokról, illetve elkezdődik a kivitelezési szakasz, akkor azt reméljük, hogy a következő években érdemben tudnak erősödni a legkisebb települések is.


– Fogalmazhatunk úgy, hogy ezzel Magyarország minden szinten fejlődhet, hiszen ugyancsak a Miniszterelnökségen belül lett egy budapesti és agglomerációs fejlesztésekért felelős államtitkárság is, Fürjes Balázs vezetésével.

– Valóban egy olyan történelmi helyzetben vagyunk, hogy az ország fejlesztéséhez ilyen keretezésben is hozzá lehet kezdeni, vagyis nemcsak ad hoc projektek szintjén, hanem egy komoly, hosszú távú koncepció mentén is. Budapesten az elmúlt nyolc évben elképesztő mértékű fejlesztéseknek lehettünk tanúi, és az a tervünk, hogy a 2020 és 2030 közötti időszakban egy egységes városfejlesztési stratégia keretében valósulhassanak meg a különböző programok. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következő két-három évben ne épülne semmi, hiszen a parlament éppen múlt héten szavazott az észak-csepeli és dél-pesti új városnegyed kialakításához szükséges törvények módosításáról, folytatódik a Palotanegyed felújítása, de egyébként is, akármerre járunk, toronydarukkal, építkezésekkel találkozunk a belvárosban és a külső kerületekben egyaránt. Folyamatos tehát a munka, de azt szeretnénk, ha a főváros és az állam együttműködésében úgy fejlődne a város, hogy történelmi távlatból nézve is elmondhassuk: most a legjobb Budapesten élni!