Hirdetés

Mint ismert, az elmúlt hónapokban több baloldali botrányt is kirobbantó – vagy azokhoz fontos információkat szolgáltató – rejtélyes álarcos március 14-én bukkant fel ismét, amikor több más médiumhoz hasonlóan a Demokratának is elküldte új videóját.

Három baloldali kerület

– Látom, hogy a választás közeledtével mindenki buzgómócsingoskodik, de ne gondoljátok, hogy csak ti dolgoztok. A politikusok is serénykednek a háttérben. Mindenféle alakok mozognak itt-ott és próbálják meg észrevétlenül hazavinni a boltot. Részben maguknak, részben pedig a megbízóiknak. Márpedig ha valaki ilyet csinál, az előbb-utóbb nekem is fel fog tűnni – mondta Anonymous a március 14-i felvételen.

Két nappal később újabb videóval jelentkezett, ekkor három budapesti, baloldali vezetésű városrészt és több „célszemélyt” is megnevezett.

– Hogy el is tudjátok kezdeni a munkát, adok kezdetnek néhány kapaszkodót: kiindulásként Patek Gáborról, dr. Fischer Lászlóról és Deák Róbertről, na meg persze a politikai megbízóikról, illetve a III., a XVIII. és a XIX. kerületben végzett tevékenységükről fogunk beszélni – üzente az újságíróknak címezve.

Korábban írtuk

Milliók papírzacskóban

Az említett személyek közül Patek Gábor volt az, akit azonnal be lehetett azonosítani. Így hívták ugyanis 2020-ig a XIX. kerületi Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetőjét. Ám mint a Magyar Nemzet cikke rámutatott: Patek tulajdonképpen Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott. Patek Gábor neve egyébként szerepelt a 2019-ben kirobbant Lackner-ügyben kiszivárgott hangfelvételeken is. Itt úgy említették, mint aki „fel tudta gyorsítani az eseményeket”.

Ezen túlmenően a Mediaworks Hírcentruma arra jutott, hogy Pateket vélhetően személyes szálak kötik Fischer Lászlóhoz és Deák Róberthez, hiszen mindhárman egymás Facebook-ismerősei. A cégadatok áttekintését követően pedig az is kiderült, hogy Fischer László ügyvédnek és Deák Róbertnek van egy közös vállalkozása is, az RF Production Hungary Kft. A céget nem sokkal a 2019-es önkormányzati választások után hozták létre, főként reklámügynöki tevékenységgel foglalkozik. A társaság számos megrendelést is kapott a Kiss László DK-s polgármester vezette III. kerületi önkormányzattól.

Fischer Lászlónak emellett van egy közös vállalkozása Kiss László óbudai polgármester feleségével is. A Sight-Tech Hungary Kft.-ben – derítette ki a Mediaworks Hírcentruma – Fischer és Polyák-Kiss Ágnes egymást követték az ügyvezetői székben; jelenleg mindketten a gazdasági társaság tulajdonosai, Fischer pedig a cég ügyvezetője. A kft. már eddig is több önkormányzati megrendelést kapott.

Múlt pénteken aztán újabb Anonymous-felvétel érkezett a sajtóhoz: ezen ráadásul a Városháza-botránnyal ellentétben nem „csak” hanganyag, hanem egy videó szerepel. Erről az álarcos azt állította: a bemutatott felvétel csupán egy kis ízelítő.

– Kezdjük Patek Gáborral, aki bár korábban leginkább Gajda Péter (Kispest MSZP-s polgármestere – a szerk.) bizniszeit intézte, újabban már a III. kerületi balos vezetés simlijeit rendezi – fogalmazott az álarcos, aki szerint a felvételen Patek és üzlettársa „számolnak el a III. kerületi megbízásokból visszafelé irányuló pénzekkel”.

A videón Patek Gábor és egy egyelőre beazonosíthatatlan személy egy autóban pénzkötegeket pakolnak papírzacskóba. A beszélgetésből úgy tűnik, hogy további, milliós összegek várhatók.

– Ma átküldött egy hatmilliósat a… Csak vissza kell adnom a pénzt a fontos embernek – hallható a felvételen.

Patek és a Karácsony-kampány

– Úgy látom, mindenki néma csöndben lapít és megpróbálja megúszni a botrányt. Márpedig ez nem nagyon fog menni – hangzik el a legfrissebb videóban. – Patek Gábort és barátait hirtelen senki nem ismeri, és a politikusok úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. 

Ezután az álarcos olyan dokumentumokat mutat be, amelyek állítása szerint azt bizonyítják, hogy milyen háttérmunkát végeztek Patekék a baloldali pártoknak.

videó

Az első egy olyan e-mail, amelyben Patek Gábor árajánlatot és elérhető felületlistát kér száz darab óriásplakát-felületre. 

A férfi az e-mailben azt írta, hogy a megrendelő a „Párbeszéd Magyarországért Pártja” lesz, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a végfelhasználó a 99 Mozgalom lenne, „amely jelenleg nem jogi személy”.

Mint ismert, a Párbeszéd egyik társelnöke Karácsony Gergely főpolgármester, aki nyáron, amikor az e-mail született, még harcban állt a kormányfőjelölti posztért. A párt másik társelnöke az a Szabó Tímea, aki a legújabb botrányban korábban már megnevezett III. kerületben indul az országgyűlési választásokon Gyurcsányék jelöltjeként. A végfelhasználóként említett 99 Mozgalom, amely Karácsony kampányát szervezte, azután bontott zászlót, hogy kiderült, a főpolgármester lesz az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltje az előválasztáson.

Az üzlet, ha a közzétett dokumentumok valósak, meg is valósult, sőt, a videóban szintén bemutatott számla alapján a Key Price Kft., amelynek nevében Patek eljárt, a 123 plakáthely több mint 51 millió forintos árából 45,8 millió forint (!) kedvezményt kapott.

– Lám-lám, Karácsony Gergely kampányát személyesen Patek bonyolította, sőt, ha jobban megnézitek, nem kevés kedvezményt is el tudott intézni, ami ugyebár nem is teljesen szabályos – fogalmazott Anonymous, azt üzenve az érintett politikusoknak, felesleges bujkálni és tagadni, minden ki fog derülni.