Hosszú cikkekben írnak róla, interjúkat készítenek a Jobbik frissen megválasztott elnökével a baloldali lapok, a gyakorlatilag már nem létező párt jövőjéről és terveiről kérdezgetik, a múltját viszont csak szőrmentén említik mind a Jobbiknak, mind Gyöngyösi Mártonnak, és akkor is mosdatni próbálják botrányos antiszemita, holokauszttagadó kijelentései miatt. Annak ellenére is, hogy korábban épp az ellenkezőjét tették, hosszas cikkekben értekeztek Gyöngyösi Márton vállalhatatlan megnyilvánulásairól – írja az Origo.

Hirdetés

Minden európai országban vállalhatatlan lenne Gyöngyösi

Gyöngyösi Márton minden európai országban vállalhatatlan lenne, ehhez képest a Jobbik és a baloldal továbbra is hatalomban tartja, a hétvégén még pártelnökké is választották

– minderről már Deák Dániel beszélt az Origónak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a jobbikos politikus antiszemita és rasszista kijelentéseiről híresült el, emellett még Ukrajnából is kitiltották, amiért népszavazási megfigyelőként legitimálta a Krím-félsziget elcsatolását Ukrajnától. Mindezek fényében felfoghatatlan, hogy hogyan asszisztálhat ehhez a személyhez a baloldal, miért nem tiltakoznak vele szemben – tette hozzá. 

Deák szerint az egyetlen magyarázat a hatalom megszerzésének a vágya lehet, hiszen az április 3-i történelmi vereség után is még abban gondolkodnak a baloldalon, hogy összefognak a következő választásra.Ebből fakadóan minden elvet, minden értéket háttérbe tolnak és kizárólag azt figyelik, hogy milyen hatalomtechnikai konstrukcióban kerülhetnének pozícióba.

Ebből fakadóan minden elvet, minden értéket háttérbe tolnak és kizárólag azt figyelik, hogy milyen hatalomtechnikai konstrukcióban kerülhetnének pozícióba.

Korábban írtuk

Nincs már tartása a baloldali sajtónak

Semmilyen morális tartása nincsen már a balliberális sajtónak sem, amely ugyanúgy asszisztál Gyöngyösi Márton pártelnökké válásához, semmilyen morális szempont nem merül fel bennük. Ez is azt mutatja, hogy a balliberális sajtó bármennyire is próbálja elhitetni magáról, hogy független, valójában politikai szereplőként viselkednek, a balliberális pártok elvárásait hajtják végre – fejtette ki Deák Dániel.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!