Nem adott érdemi választ Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselőnek a kitiltási ügyben feltett kérdésére Lucian Nicolae Bode, Románia belügyminisztere – erről idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke tájékoztatta a Magyar Nemzetet.

Hirdetés

A székely politikus azzal kapcsolatban fordult a román belügyi tárca vezetőjéhez, hogy megtudja: idősebb Lomnici Zoltán ki van-e tiltva Romániából vagy sem? Erre Lucian Nicolae Bode azt válaszolta, hogy Kulcsár-Terza Józsefet romániai parlamenti képviselőként sem tudja tájékoztatni egy harmadik fél ügyéről.

A román miniszter azt mondta, ha idősebb Lomnici Zoltán megpróbál belépni Románia területére, akkor majd megtudja, hogy ki van-e tiltva az országból vagy sem.

Vagyis a jelek arra utalnak, hogy a volt főbíró valóban nem léphet be a szomszédos ország területére. Kulcsár-Terza József egyébként elfogadhatatlannak tartja, hogy a román belügyminiszter nem tájékoztatta őt érdemben, hiszen nem titkos információról van szó. Idősebb Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a jogállamiságot súlyosan sértő román gyakorlatról tájékoztatni fogja az Európai Bizottság elnökét.

Mirela Adomicai indította meg a kitiltási eljárást

Tavaly tavasszal a román kormányzópárt képviseletében Mirela Adomicai (PSD), a képviselőház tagja Bogdan Aurescu külügyminiszternél indította meg azt a kitiltási eljárást, amelynek eredménye mostanáig nem ismert.

Az eljárás megindításánál Mirela Adomicai arra hivatkozott, hogy a volt főbíró és Tóth Kálmán, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke nem sokkal korábban kitüntette a szabadlábra helyezett Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiket terrorizmus vádjával elítélt a román bíróság.

Ezzel kapcsolatban a volt főbíró és Kulcsár-Terza József először közös levélben Marcel Ciolacuhoz, a román képviselőház elnökéhez fordult, de választ nem kaptak. Később Kulcsár-Terza József Bogdan Aurescu külügyminisztert kereste meg, hogy megtudja: idősebb Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét valóban kitiltották-e Romániából. A miniszter csak több hónap után reagált a megkeresésre, és érdemi válasz helyett a román belügyi tárcához irányította Kulcsár-Terza Józsefet – ismerteti a Magyar Nemzet.

A kitiltási ügynek van egy másik, nagyon fontos szála. Amikor ugyanis tavaly májusban Mirela Adomicai idősebb Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán kitiltását kezdeményezte a román külügyminiszternél, akkor a hivatalos levelében a részleges titkosítás ellenére azt állította, hogy a két székely elítélt egy gázvezetéket kísérelt meg felrobbantani a román nemzeti ünnepen Gyulafehérváron.

Ez azonban új információ volt, ami sem a vádiratban, sem a büntetőeljárás anyagában nem szerepelt. Vagyis felmerült a gyanúja annak, hogy szolgálati vagy államtitkot sérthettek.

Emiatt idősebb Lomnici Zoltán és Kulcsár-Terza József tavaly szeptemberben a román legfőbb ügyésznél kezdeményezték az ügy kivizsgálását, de erre Gabriela Scutea csak idén tavasszal reagált, és hét hónap után elutasította az ügyben tett feljelentést.

Idősebb Lomnici Zoltán ennek kapcsán azt közölte: a határozatot törvénysértőnek tartja, ami ellen panaszt nyújtanak be, és kérik az ügy teljes körű kivizsgálását. Ebben az ügyben még nincs újabb fejlemény.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk