Hirdetés

– Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy Ukrajnában most háború van, és emberek halnak meg – közölte szokásos vasárnapi facebookos bejelentkezésében Márki-Zay Péter. A Gyurcsány-lista vezetője ráadásul nem csak e tekintetben beszélt összevissza: megpróbálta letagadni azt is, hogy katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába, holott erről többször is, a Partizán és az ATV műsorában is világosan nyilatkozott.

A jelek szerint tehát Márki-Zay számára nem fontosak sem a kárpátaljai magyarok, sem Magyarország érdekei: csak az érdekli, hogy mindenben mást mondjon, mint a kormány. Még akkor is, ha ezzel veszélybe, akár háborúba sodorja hazánkat.

kapcsolódó cikkünk
Korábban írtuk