Hirdetés

Papp Gábor kiemelte: egy normális ügyvédi együttműködés alapjának tartja, hogy amit Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori parlamenti államtitkára állít, azt ő elhiszi, és ebben nincs oka kételkedni. Emlékeztetett: Völner Pál közel két éve büntetőeljárás hatálya alatt áll, egy öt-tíz éves szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény terheltje, a családja teljes vagyonát zár alá vették.

Meg fogjuk védeni magunkat – szögezte le az ügyvéd. Hangsúlyozta, Völner Pál soha életében nem kapott és nem is kért támogatást, senki soha, semmilyen segítséget nem nyújtott neki, nem voltak hátsó pult alatti információk, amivel ő bármilyen előnyre szert tett volna, kizárólag saját magára, rá és a védőtársára számíthatott ebben a büntetőeljárásban.

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy tanúként hallgatta ki az ügyészség Varga Judit volt igazságügyi minisztert, Papp Gábor elmondta: nem a volt igazságügyi miniszter a legfontosabb szereplője az ügynek, és nem ő a legfontosabb tanú.

Úgy vélte,

Korábban írtuk

az a személy a kulcs, akivel az ügyészség kötött egy egyezséget – állítása szerint – súlyosan törvénysértő körülmények között, valamint az a személy, aki soha életében nem állította, hogy Völner Pál pénzt vett volna át.

Varga Judit sokadik szereplője ennek az ügynek, nem az ő vallomásától kell várni az ügy megoldását – mutatott rá. Az ügyvéd teljes képtelenségnek nevezte azt, ahogyan Magyar Péter szerint az ügyet bárki befolyásolta volna.

Olyan nincs, hogy bevonulnak Rogán Antalék és elvisznek aktákat, ez teljesen kizárt

– tisztázta Papp Gábor. Az ügyvéd hozzátette: teljes abszurditás, ahogyan Magyar Péter felvázolta a történetet.

(forrás)