Menczer Tamás (Fidesz) azt a kérdést tette fel: hogyan lehetséges, hogy ennyi válság idején a baloldal egyszer sem a magyar érdeket képviseli? Kiderült, hogy kitartott emberek, „önöket megvették kilóra” – fogalmazta meg a választ, az ellenzéki képviselőkhöz fordulva.

Hirdetés

Hozzátette: a baloldaliak még a legsúlyosabb válság, a háború idején sem a magyar érdeket képviselik, ehelyett háborúpártiak, magyar katonákat és fegyvereket küldenének a háborúba. Az uniós források is mindent megtesznek azért, hogy Magyarország ne kapja meg a jogosan neki járó pénzeket – közölte.

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter válaszában elismerte, hogy Brüsszel valóban visszatartja a Magyarországnak járó források egy részét. Teljesen világos, hogy mindez kizárólag politikai célokat szolgál – értékelt.

Magyarország ugyanis nem osztja a háborúpárti brüsszeli állaspontot – közölte, hozzátéve: Brüsszel szerint az EU csak az egyféleségben tud egyesülni. Eközben a magyar baloldal egyetlen alkalmat sem mulasztott el arra, hogy nemzeti érdekeink ellen lépjen fel – jegyezte meg.

Korábban írtuk

Menczer Tamás viszontválaszában kitért arra is, hogy a baloldalon feltűnt „az új csodagyerek”, aki véleménye szerint „diktafonnal és nadrágszíjjal védi meg a családját”. Magyar Péter pontosan ugyanazt akarja, mint Márki-Zay Péter, baloldali és háborúpárti – hangsúlyozta.

Bóka János elmondta: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a magyaroknak járó uniós forrásokat elhozza. Ma már azonban a fő küzdőtér a tagállamokban van, ez az európai parlamenti választás tétje – figyelmeztetett.