Nem kérdés az EU-tagság
A végzete felé tántorgó, elvtelen Jobbik erőtlen tematizációs kísérlettel próbál életjelet adni magáról, de valójában egy légüres térben vergődő törpepárt politikai agóniáját látjuk.
A Jobbik nyílt és részletekbe menő vitát kezdeményezett az Európai Unió előnyeiről és hátrányairól, és népszavazást javasolt a kilépésről – tíz évvel ezelőtt. Gyöngyösi Márton akkori frakcióvezető-helyettes 2012-ben még az utolsó esélyét látta annak, hogy az ország elhagyja a nemzeti szuverenitás felszámolását nyíltan vállaló uniót, emellett úgy ítélte meg, hogy az Európai Egyesült Államok van kialakulóban, és az intézményrendszer felőrli a tagállamok önállóságát, többek között azzal, hogy centralizált ellenőrzésre törekszik az adó- és fiskális politika, valamint a magyar költségvetés felett.
Tényszerűen megállapíthatjuk, hogy Gyöngyösi Márton tíz évvel ezelőtti diagnózisa sajnálatosan helytálló. Ámde változnak az idők, és úgy tűnik, az elvek is. Az álláspontok és az üléspontok, ugye.
Ma már a folyamatosan rothadó, múlt héten a talajt (és gyakorlatilag mindent) vesztő Jakab Pétert is kiebrudaló Jobbik nem az EU-ból való kilépést célzó népszavazást hirdetett, hanem a bármi áron történő bennmaradás mellett ágál.
Ennek érdekében az alábbi kérdést nyújtották be a Nemzeti Választási Bizottságnak: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, amely Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti?”
Persze nem biztos, hogy ez a jogilag értelmezhetetlen kérdés átmegy a testületen, hiszen a ködös, ható igékkel megfogalmazott mondat nem azt követeli, hogy a Ház ne dönthessen a kilépésről (ez legalább konkrét cél lenne), hanem valamely döntések jövőbeni, vélelmezett lehetséges hatásáról szól. Vagyis brüsszelita narratívát épít, miközben a gyakorlatban – konkrét cél híján – semmiféle kötelező erejű népszavazási eredménnyel nem kecsegtet.
Tehát fölösleges.
Valószínűleg erre jött rá Ujhelyi István is. Az Európai Parlamentben éjt nappallá téve, fáradságot nem ismerő felajzottsággal hazát áruló szocialista politikus is népszavazással kacérkodott, törvényt követelve Magyarország európai uniós tagság iránti elkötelezettségéről, de a Jobbik szemfülesebb volt, balról előzte a töpörödött MSZP-t, így Ujhelyi visszalépett. A kezdeményezés tehát megmaradt a megállíthatatlanul szakadó Jobbik pillesúlyú tematizációs kísérletének az uborkaszezonban.
Nagyon jellemző, hogy a zsugorodó ellenzéki tortán marakodó balliberális pártok azonnal neki is estek a Jobbiknak. A baloldalon tempót diktáló Gyurcsány-párt szerint a magyarok nagy többsége támogatja az EU-tagságot, egy népszavazást pedig a Fidesz bizonyosan elcsalna, ezért nem szabad ilyet kezdeményezni.
Az LMP szerint „felelőtlen dolog az uniós tagság kérdését egyes ellenzéki pártoknak kisajátítva egy feltűnési verseny martalékává tenni, az ellenzéki pártok feladata pedig az, hogy létező problémákra kínáljanak megoldási javaslatokat, és nem az, hogy politikai siker reményében újakat kreáljanak”. A Párbeszéd szerint Magyarország uniós tagsága nem kérdés; a Momentum úgy véli, hogy a tagsági viszonyt „bedobni a politikai aréna napirendjének kellős közepébe” és súlyos téttel bíró vita tárgyává tenni több mint bűn, óriási hiba; a Mi Hazánk merőben más megfontolásból utasítja el a népszavazási gondolatot, a nemzeti radikális ellenzéki párt szerint a baloldal az egyre nagyobb bajok közepette hamis népszavazással akarná Magyarországot újra az unióhoz láncolni.
A Jobbik tehát egyedül maradt a porondon a referendumos pótcselekvéssel, amiből aligha lesz valóban népszavazás. Április 3-án a nép egyébként is határozottan megmutatta, kire és mire szavaz, illetve kit és mit utasít el mély megvetéssel.
A nem túl fajsúlyos blöff azért is értelmetlen, mert a magyar kormány és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök is többször leszögezte, hogy véleményük szerint Magyarországnak megkérdőjelezhetetlenül az Európai Unió tagjának kell maradnia, mert több a tagság előnye, mint a hátránya. Ugyanakkor, ahogy a miniszterelnök nemrég fogalmazott, Brüsszel nem a főnökünk. Ez az a fundamentális, áthidalhatatlan különbség, ami keresztény-konzervatív, nemzeti oldalt elválasztja a brüsszeli lopakodó birodalmi puccsnak engedelmesen tercelő balliberálisoktól, a Jobbiktól Gyurcsányékig.
A valódi politikai kérdés tehát itt és most nem az, hogy tagok maradjunk-e vagy se (idevonatkozóan érdemes megfogadni Orbán Viktornak a stratégiai nyugalomra és a „nix ugribugri” politikájára vonatkozó tanácsait), hanem az, hogy miként tudjuk minimalizálni, de legalább mérsékelni az EU kártételeit és maximalizálni a tagság hasznát. Ez a politikai napirend, aki mellébeszél, az ugrálhat akármilyen izgatottan, menthetetlenül a pályán kívül marad.
A népszavazás szokás, nem kötelesség
Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke szabályozza valamely tagország kilépésének módját. Eszerint „saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból. A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. […] A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.”
A kilépést tehát bármely tagállam saját alkotmányos rendje szerint kezdeményezheti. A magyar jogszabályok erről külön nem rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy nincs regula által előírt népszavazási kötelezettség ilyen esetre. Ugyanakkor a jogszokás van olyan erős kötelem, hogy a csatlakozáshoz hasonlóan az esetleges kilépésről is népszavazás döntsön. Mindez azonban, hangsúlyozzuk, pusztán elméleti lehetőség, a huxit nincs napirenden, a gyakorlatban a magyar kormány elkötelezett hazánk európai uniós tagsága mellett.