Fülöp Attila az Ágota Közösség és a Holnapocska Alapítvány Mikulásváró rendezvényén azt mondta, a rendszerváltást követően az első jogszabályok között alkották meg a gyermekvédelemi törvényt. Akkoriban ezekre a feladatokra az állam és az önkormányzatok vállalkoztak. mára azonban vállalkozások, gazdasági szervezetek is részt vállalnak ebben – tette hozzá. Szavai szerint ma is szükség van az államra, de a gazdasági szereplőkre is. „Ez egy nagy társasjáték, amit együtt kell játszani, ennek az összefogásnak a nyertesei azok, akiknek az életéről van szó” – fogalmazott.

Hirdetés

Hozzátette: a gyermekvédelem, a nehézségek mellett az összefogás példája is lehet. Fülöp Attila felhívta a figyelmet az Apponyi Franciska Jövőműhely Programra, amely a gyermekvédelmi szakellátásban élők munkavállalását segíti. Az Ágota Közösség és a Holnapocska Alapítvány másodszor lát vendégül mintegy hatszáz, nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiatalt Mikulásváró rendezvényén szerte az országból.

Korábban írtuk