A kormánypárti politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt: a VII. kerületi áramlopás súlyos ügy, ami komoly és megalapozott vizsgálatot igényel.

Hirdetés

Az erzsébetvárosi önkormányzatnál a nyomozók egy számítógép-hálózatot foglaltak le, a gyanú szerint ennek erőforrásait bocsátották áruba az interneten. Fizetségként olyan virtuális valutát kaphattak, amit bűnözők is használnak illegális tevékenységük finanszírozására.

Bajkai István az mondta: a darkweb a sötét bűnözők világa, ezen a platformon cserél gazdát pénz, fegyver, információ és adat is.

Úgy fogalmazott: egy ilyen szervert nem lehet nem észrevenni, főleg egy olyan helyiségben, ahol rendszeresek voltak a megbeszélések, többek közt Niedermüller Péter DK-s polgármesterrel, Oláh Lajossal, a párt országgyűlési képviselőjével is. Ez egy hangos gép, nagy hőtermeléssel jár és nem hasonlít más számítógéphez – tette hozzá.

Korábban írtuk

Bajkai István kiemelte: Niedermüller Péter az eset napvilágra kerülése után nem volt hajlandó a kamerák elé állni, csak egy bejegyzésben fejtette ki a véleményét. Ez egyrészt arra utal, hogy van mit meggondolnia, pontosan fogalmazni, másrészt a nyilatkozat nem is a bűncselekményt ítéli el, hanem arról szól, hogy Borka-Szász Tamás kellemetlen helyzetbe hozta pártját – mondta.

Kitért arra is, hogy korábban volt már egy tűzeset, ahol a DK frakció irodája feletti kapcsolószekrény gyulladt ki, akkor azt állapította meg a vizsgálat, hogy túlterhelés történt, de az okát nem tudták feltárni. Az áramlopási ügy felettébb gyanússá teszi azt a helyzetet is – hangsúlyozta Bajkai István.

Egy bitcoin bánya működtetése nagy energiaigénnyel jár, és a kapcsolószekrény túlterhelése miatt joggal vélhetjük úgy, hogy bitcoin bánya működött az irodában – mondta. Közölte: meggyőződése, hogy a szervert régóta működtetik, és folyamatosan használták az önkormányzat energiarendszerét, erőforrásait annak érdekében, hogy a DK-nak „pénzt gyártsanak”.

Valószínűleg önkormányzati beszerzés mögé elrejtették a videókártyák, a szerver beszerzését, az áram is ingyen volt, tehát nulla forint befektetéssel állítottak elő millió forintokat – vélekedett Bajkai István.

Mivel egy ilyen bitcoin bánya az energiaigény mellett rendkívüli felügyeletet is igényel – biztosítékrendszer, hűtés, állandó felügyelet – ami nem volt, nem csak loptak az önkormányzatnál, hanem veszélynek tették ki a dolgozók és ügyfeleik életét is – jegyezte meg.
A műsorban Bajkai István elítélte azt, hogy a Facebook az október 23-i antikommunista felkelésről szóló Avanti ragazzi di Buda című olasz dal magyar fordítását közösségi alapelveivel összeférhetetlennek tartja, és közzétevőire egynapos tiltást vezet be. Úgy fogalmazott: a közösségi oldal pártszerűen működő intézménnyé vált, balliberális eszméket szolgál ki, és politikai harcot folytat a polgári eszmékkel szemben.