Foglyul ejtette az Európai Unió intézményeit a progresszív célokat megfogalmazó baloldal, és mivel azok rendre túllépik a hatáskörüket, így egy olyan ideológiai alapon történő birodalmi logikát látunk, ami az Európai Egyesült Államok víziója felé vezet – fogalmazott a lap megkeresésére Nagy Ervin, miután a hét elején hazánkban járt az Európai Parlament Pegasus-vizsgálóbizottsága (PEGA). A XXI. Század Intézet elemzője jelezte, hogy nemzetbiztonsági ügyekben nincs hatásköre az EP-nek, de ez eddig sem volt akadálya annak, hogy politikai úton mégis megpróbáljanak beavatkozni.

Hirdetés

Magyarországon ráadásul az ellenzék padlón van, így a pártok helyét részben a média, részben pedig a külföldi nyomásgyakorlás vette át. Számos jel pedig azt mutatja, hogy 2023-ban erősödni fog az indirekt beavatkozási kísérlet. Ennek idei nyitánya az EP vizsgálóbizottságának megjelenése

– tette hozzá. Mint Nagy Ervin kiemelte, az Európai Parlament politikai alapon szerveződő és működő intézmény, így a különböző vizsgálóbizottságok is politikai céllal alakulnak meg.

Brüsszeli gőg

A trükk az, hogy az úgynevezett Pegasus-ügyben vizsgálódó testületet, amit szintén politikai elfogultsággal dolgozó képviselők alkotnak, valamiféle objektív döntőbíróként mutatja be az európai fősodratú sajtó és persze a hazai dollármédia. Tehát amikor majd olvasni fogjuk a jelentésüket, akkor látnunk kell a szöveg mögötti, részrehajló politikus személyét is – jegyezte meg a XXI. Század pIntézet elemzője azzal kapcsolatban, hogy a bizottság tagja két baloldali EP-képviselő, Gwendoline Delbos-Corfield és Sophie in ’t Veld is, akik korábban többször is támadták hazánkat.

Ráadásul a konkrét képviselők esetében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a bizottság munkájába előre kódolva van a brüsszeli elit birodalmi gőgje és ezzel együtt a magyarellenesség is. Ne is számítsunk tényszerű jelentésre! – szögezte le a szakértő. Továbbá emlékeztetett, hogy korábban a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője, Eva Kaili is támogatta a két említett EP-képviselő munkáját.

Korábban írtuk

Tisztán politikai ügy

Még hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter jelezte: úgy döntött, nem találkozik a Pegasus-vizsgálóbizottság tagjaival. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik.

A PEGA-bizottság mandátuma azonban veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik

– írta a közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.

A magyar kormány ellenzi az ilyen jellegű gyakorlatokat, ezért a jogállamiság védelme érdekében nem járulunk hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez. Mindezek miatt nem áll módomban a küldöttséggel találkozni. Nem kívánunk asszisztálni a magyar és európai baloldal Soros-dollárokból támogatott performanszához – jelentette ki Varga Judit.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.