Fotó: tv21ungvar.tv
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) emberei házkutatásokat tartottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházánál, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolá- nál Beregszászban, valamint Brenzovics László KMKSZ-elnök ungvári házánál
Hirdetés

Visszajáró vendég lett az ukrán külügyminisztériumban a kijevi magyar nagykövet. Alig csitultak el az önkormányzati választások körüli magyarellenes hullámok, Ijjgyártó Istvánt ismét bekérették. A nagyköveten keresztül személyesen Dmitro Kuleba külügyminiszter szólította fel a magyar felet, hogy kerülje a „valóságot nem tükröző” és „romboló érzelmi feszültséget” okozó lépéseket és kijelentéseket az ukrán–magyar kapcsolatokban. A külügyér megengedhetetlennek nevezte, hogy Ukrajna állampolgárai – a kistérségek képviselői alakuló ülésükön – bármely külföldi állam, többek között Magyarország nemzeti himnuszát énekeljék, és kikérte magának azokat az állításokat, melyek szerint Ukrajnában a magyar közösséget megfélemlítik.

Mindebben persze semmi meglepő nincs, hiszen a módszer már jól ismert az elmúlt évek ukrán gyakorlatából: a nacionalista szervezetek vagy éppenséggel a hatóságok provokálják a kisebbséget, aztán az ennek nyomán tiltakozó magyar kormányra, illetve magukra az áldozatokra hárítják a felelősséget, őket hibáztatják a kialakult feszült helyzetért.

Októberben a magyar állami hivatalnokok kiutasítása után már azt hittük, nincs ennél lejjebb. Tévedtünk. Van. A napokban előbb a kormányzó A Nép Szolgája párt két parlamenti képviselőjének feljelentésére azért kezdett nyomozni az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), mert Szürte településen az újonnan megválasztott tanácstagok közül néhányan beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt. Ezután a minden nem ukránt gyűlölő Pravij Szektor (Jobb Szektor) karlendítéssel beköszönő aktivistája videóüzenetben fenyegette meg a kárpátaljai magyarokat azzal, hogy „ha nem hagynak fel autonómiatörekvéseikkel”, akkor „eljönnek a gyermekeikért”. Később azzal licitáltak rá, „hogy kiirtják őket, mint a patkányokat”. Aztán fegyveres és civil ismeretlenek jelentek meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházánál, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolánál Beregszászban, valamint Brenzovics László KMKSZ-elnök ungvári házánál. Vendégek érkeztek az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítványhoz is, mégpedig az ukrán állambiztonság, az SZBU fegyveres kommandósai, akik a különböző korrupciós vádak igazolásához, valamint „az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására irányuló tevékenységhez” kutattak bizonyítékok után. Mindezek ellenére a kórus mégis Ukrajna védelmében zeng. A hatalmi párt ismert parlamenti képviselője, Irina Verescsuk például azzal a felütéssel reagált a helyzetre Facebook-bejegyzésében, hogy Kárpátalja soha nem lesz Magyarországé. Ezután megismételte a már unalomig ismert szlogent, miszerint Ukrajnán kívüli politikai erők érdekében áll a magyarokkal kialakult konfliktus Kárpátalján, végül mindenkit megnyugtatva teljességgel lehetetlennek nevezte, hogy Magyarország ukrán területet vegyen el. Ami pedig Verescsuk agymenésénél is veszélyesebb, hogy már a rendőrség is külföldieket lát a fenyegetések mögött.

Erre rátromfolva egyes nacionalista portálok egyenesen hazaárulással vádolták meg Brenzovics Lászlót, a KMKSZ-nak a „magyar autonómia megteremtésén munkálkodó” elnökét. Mások úgy téve, mintha Ukrajna az átláthatóság és tiszta kéz hazája lenne, az „állambiztonságot veszélyeztető korrupcióval” vádolják a magyarokat. Megint mások azzal hozták összefüggésbe a házkutatásokat, hogy a hatalom így szeretné beterelni a KMKSZ frakcióját a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak abba a koalíciójába, amelyet a „nép szolgáinak” már közel egy hónapja nem sikerül megalakítaniuk. De felmerült az is, hogy a leköszönő kormányzó, a korábban a kémelhárítás főnökeként az SZBU-ban szolgáló és Petro Porosenkóhoz hű maradt Olekszij Petrov titkosszolgálati kapcsolatai révén gerjeszt feszültséget Budapest és Kijev között, és ezzel a volt államfő megakadályozhatja a megyei tanácsi koalíció létrejöttét.

Korábban írtuk


Fontos azonban leszögezni: minden találgatás ellenére a durva fellépés mögött valójában az államfő, Volodimir Zelenszkij pártja áll, mely minden reménnyel szemben ma is az elődje, Petro Porosenko idején tapasztalt nacionalista politikát viszi tovább. Az okok pedig nagyon egyszerűek. Az ukránosítás, a kirekesztés és sajnos az erőszak is normává vált az elmúlt hat évben Ukrajnában. Ebből az ördögi körből a sokat ígérő Volodimir Zelenszkij sem tud, és a politikai hatalom megtartása érdekében már nem is akar kilépni. Ígéreteiből elnökségének első évében, népszerűsége csúcsán sem teljesített szinte semmit, most pedig lassan már politikai ereje sincs rá. A „nép szolgái” belesimultak az ukrán rögvalóságba, amelynek mára elengedhetetlen része lett az agresszív nacionalizmus. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a kezdetben új, európaibb stílussal megjelenő kormányzó erő ma már ugyanolyan durva hangnemet üt meg a kisebbségekkel, mint sokat bírált elődje? Arról már nem is beszélve, hogy az európai értékeket szajkózó retorika ellenére egyáltalán nem tesz lépéseket a kisebbségi jogok biztosítása érdekében. Az agresszív nacionalizmus, az ellenségkép építése tehát valójában gyengeséget rejt, és ezért retteg a hatalom attól, ha egy kárpátaljai kis faluban, Szürtén eléneklik a magyar himnuszt.

Nincs tehát új a nap alatt, hiszen a szebb jövőt, jobb életet, európai integrációt akaró kulturált hangokat annak idején a Majdanon is hamar elnyomta az erőszakkal párosuló lármás és durva nacionalizmus. Ukrajna egyik arca lett a náci jelképekkel és fegyverrel masírozó Azov és Dnyipro zászlóalj, amelyet a függetlenség jegyében rehabilitált, hasonlóan náci felhangú ideológiával együtt az állam is teljes erővel támogatott. Az akkor kiengedett szellemet láthatóan nehéz visszatuszkolni a palackba. Sokan nem is akarják, hiszen a Majdan óta posztján lévő belügyminiszter, Arszen Avakov ahelyett, hogy a törvény nevében bíróság elé állítaná a másokat fizikailag fenyegető neonácikat, máig politikai célokra használja őket. Volodimir Zelenszkij pedig annyira tart az öblös hangon ordító agresszív nacionalistáktól, hogy orosz ajkúként is hadjáratot folytat az orosz meg más kisebbségi nyelvek ellen. Közben akarva-akaratlanul ugyanúgy építi a mindenféle ellenségképet, mint egykor Porosenko. Így lett a kelet-ukrajnai oroszok után a kárpátaljai magyarokból is politikai bűnbak. Mert ezek az „ügyek” és természetesen a Donbasz kérdése is elterelik a társadalom figyelmét a valós problémákról, a katasztrofális szociális helyzetről, az ország kiárusításáról, az oligarchákról és a máig virágzó korrupcióról.

Ezt a kisebbségeket elnyomó politikát támogatja Oroszország feltartóztatásának jegyében hallgatólagosan és cinikusan az egyébként a demokráciára, az emberi jogokra oly érzékeny Nyugat is. Ezzel pedig az ukrán elit tisztában van. Mint ahogy azzal is, hogy az ukrán válságba egyébként is belefáradt Európa a saját problémáival van elfoglalva, miközben Joe Biden győzelme ismét szélesíti kicsit Kijev mozgásterét, az Európai Unióval hadakozó Magyarországgal szemben is. Az új helyzetben az önbizalmában megnövekedett ukrán vezetés akár még azt is képzelheti magáról, hogy ha már az európai értékek terén nem nagyon tud mit felmutatni, akkor – ehelyett kéretlenül is gesztust téve az Európai Unió vezető államainak és legfőbb támogatójának, az Egyesült Államoknak – megpróbálja leválasztani Magyarországról Lengyelországot. Ez az oktatási törvény kapcsán egyszer már sikerült, hiszen e kérdésben a kezdeti egyetértés után a két országnak végül nem sikerült közösen fellépni Kijevvel szemben. Egyesek most is úgy gondolhatják Kijevben, hogy Varsó és Budapest közé éket verve tesznek jó szolgálatot a két országgal a költségvetés és a jogállamiság összekapcsolása miatt vitában álló Brüsszelnek. Ehhez ugyan Ukrajna önmagában kevés, de attól még próbálkozhat. Például a pragmatikus magyar–orosz viszony eltorzított felemlegetésével, amely azért nem nagyon tetszik Varsónak. Ezek az okok is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarok megfélemlítése ismét szintet lépett. Ennek tudatában kell tehát értékelni azokat a cinikus kijevi nyilatkozatokat, miszerint nemzetiségtől és etnikai származástól függetlenül az ország minden állampolgára egyenlő a törvény előtt, Ukrajna pedig készen áll a konstruktív együttműködésre Magyarországgal.