A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.

Hirdetés

Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni.

Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, mely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze – mondta. Az újabb berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amit utána kotrógéppel emelnek ki.

Pásztor Sándor rámutatott, a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet, és megakadályozni, hogy a szemét átjusson Magyarországra – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet. A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.

Romániában évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy több tonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, melynek egy része átjut Magyarországra.

Korábban írtuk