Hirdetés

Szabó Tímea (Párbeszéd) közölte, „egy fikarcnyit” sem puhult a jogállamisági mechanizmus, amely ellen Orbán Viktor harcolt. Hozzátette: eddig is benne volt az unió összes mechanizmusában a bírósághoz fordulás joga.

Azt firtatta, a posztkereszténységet úgy érti-e a kormányfő, hogy az az ereszcsatornán, meztelenül, droggal történő lecsúszás utáni keresztény konzervativizmust jelenti.

Bírálta a járvány elleni védekezést, szerinte az akkora „bukta, mint ide Lacháza”, későn és kevés intézkedést hozott a kormány. Közölte, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az elmúlt két hétben a 100 ezer lakosra jutó halálozások számát tekintve Magyarorszá áll a harmadik legrosszabb helyen az EU-ban.

Vitatta, hogy a magyar gazdaság jobban állna, mint az uniós. Elmondta, a magyar gazdaság a harmadik negyedévben 4,7 százalékkal esett vissza, az uniós átlag viszont 4,3 százalék volt. Szerinte Semjén Zsolt „beteges vadászkiállítására” 60 milliárd forintot kap, miközben 400 ezer munkanélküli ember összesen kap annyit, mint Semjén Zsolt és Mészáros Lőrinc egyedül.

Korábban írtuk

Szabó Tímea reagál Orbán Viktor napirend előtti felszólalására #Párbeszéd

Posted by Párbeszéd Magyarországért on Monday, December 14, 2020