Az LMP miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán jelentette be, nem vesz részt a holnapi vitán a kormánypártok határozati javaslatáról a Soros-tervvel kapcsolatban.

Hirdetés

Szél Bernadett szerint a Fidesz cirkuszt csinál a parlamentből, ő viszont dolgozni jár az országgyűlésbe. Álljunk meg itt egy pillanatra, és vessünk egy pillantást a politikusasszony néhány emlékezetes parlamenti performanszára:

A kényszeres tábla- és papírmutogatás, az ülésteremben esernyő alatti szónoklás vagy egy zsák krumpli lóbálása nyilván egészen más kategória – Szél Bernadett értelmezésében az ilyen cselekedeteknek természetesen semmi közük a cirkuszhoz, és cseppet sem rontják az országgyűlés presztízsét, sőt a sajátos akciók csak emelik annak fényét. 

Szél Bernadett bejegyzésében nem mulasztott elejteni egy rosszízű személyeskedő megjegyzést Németh Szilárddal kapcsolatban, és közölte, ő a vitában való részvétel helyett a Parlament előtt fog eszmecserét folytatni a Kossuth téren. A képviselő reggel 9 órára várja a vele diskurálni vágyókat a metró kijáratánál, hogy – szándékai szerint – az ország valós problémáiról beszélgessenek.

Korábban írtuk

A Fidesz cirkuszt csinál a parlamentből, amikor 24 óra alatt akar áterőltetni egy határozati javaslatot az úgynevezett…

Gepostet von Szél Bernadett am Montag, 11. Dezember 2017

Szél Bernadett, aki szerint a Soros-terv nem létezik, most vitázni sem hajlandó a kormánypártok határozati javaslatáról. Nem lepődtünk meg.

Az LMP nem vesz részt a vitában

Az LMP nem vesz részt az Országgyűlésben kedden a Soros-terv végrehajtásáról szóló határozati javaslat megtárgyalásában – közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.

Tudatták: közönségessé és nevetségessé teszi az Országgyűlést ez a vita, Szél Bernadett, a párt társelnöke és miniszterelnök-jelöltje a vita helyett a Kossuth téren fog a választókkal beszélgetni.

Az LMP álláspontja szerint az emberek a vita helyett valódi megoldásokat várnak a bérválságra, az egészségügyre, az oktatásra és a mindent átszövő korrupcióra.

Távolmaradását az LMP azzal is indokolta, hogy az Európai Parlament nem a felülről nyitott betelepítési kvóta javaslatát fogadta el, hanem meghatározta azt az álláspontot, amelyet az Európai Parlament képvisel majd a háromoldalú európai uniós tárgyalásokon.

MTI