Fotó: MTI (szerk.)
Hirdetés

Gelencsér Ferenc (Momentum) azonnali, érdemi béremelést szorgalmazott a rendvédelmi dolgozóknak. Jelezte: már 299 rendőr szerelt le az elmúlt hetekben. Pozitív fejleménynek nevezte a közelmúltban kiutalt féléves fegyverpénzt és az év eleji 10 százalékos béremelést, de szerinte ez mára el is inflálódott.

Jelezte: egy magyar rendőr rosszabbul keres, mint szlovák, román vagy horvát kollégái. Szerinte szégyenletesen méltatlanul bánnak ma Magyarországon a rendőrökkel, holott a rendőröket meg kellene becsülni, mert nélkülük nincsen rend.

Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára úgy reagált: vajon a Momentum frakcióvezetője akkor is rendőrök megbecsülésére gondolt, amikor füstgránáttal dobálta meg őket?

Hangsúlyozta: a kormány szerint valóban megbecsülés és a tisztelet illet minden rendőrt, ezért a kabinet 2010 óta béremelésekkel igyekszik biztosítani a rendőrök számára a perspektivikus életpályát.

Korábban írtuk

Jelezte: míg 2010-ben a magyarok óta 64 százaléka érezte magát biztoságban ez mára közel 85 százalékra nőtt, ami a rendőrök eredményes munkájának is köszönhető.

Hozzátette: a rendőröknek a déli határ védelmében is kiemelt szerepük van.