Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azzal vádolta a kormányt, hogy a járvány második hullámára nem készítette fel az országot. Hangsúlyozta: szeptember közepe óta a heti halálesetek száma 30-szorosára, a kórházban ápoltak száma 15-szörösére nőtt, a járvány kikerült a kormányzat kontrollja alól.

Hirdetés

Úgy vélte: miközben az egész világ védekezik, a Fidesz nem tesz semmit a fertőzés terjedése ellen, hanem védekezés helyet folytatja annak az embertelen és igazságtalan világnak a kiépítését, amelyet 10 éve elkezdett.

Az nem védekezés, hogy azt mondják, hogy mindenki viseljen maszkot. Nem terhelhetik az emberekre a felelősséget – jelentette ki a frakcióvezető, hozzátéve, hogy eközben nyitva tartják a szórakozóhelyeket, a stadionokat és az iskolákat.

Tóth Bertalan azonnali intézkedéseket sürgetett az emberek életének megmentése, egészségük megőrzése érdekében: javasolta a 100 százalékos táppénz bevezetését a koronavírusos betegek számára, valamint a tömeges szűrést és kontaktnyilvántartást, illetve a kórházak pénzügyi, szervezeti megerősítését szorgalmazta.

Korábban írtuk

A kormány dönt, a kormányé a felelősség.

Dr. Tóth Bertalan napirend előtti felszólalása a Parlamentben: "A kormány dönt, a kormányé a felelősség." címmel.Tisztelt Képviselőtársaim!Két hete nagy felzúdulást okoztam az Önök soraiban, amikor azt mondtam, hogy a nyáron inkább a tengerparton igyekeztek a börtönbe zártság érzését elkerülni, de a vírus második hullámára nem készítették fel az országot. Szeptember közepe óta a COVID-járvány miatt bekövetkezett heti halálesetek száma a 30-szorosára, a kórházban ápoltak száma a 15-szörösére, az egy hét alatt azonosított új fertőzöttek száma az 5-szörösére nőtt. És közben az elvégzett tesztek ötöde – 20%-a – pozitív lett, vagyis a járvány tombol, és kikerült a kormányzat kontrollja alól, és még mindig csak a felszínt kapargatjuk.Tisztelt Képviselőtársaim! Különösen a fideszesek!Nem gondolkodtak el esetleg azon, hogy kellene már valamit tenni az emberek életének, egészségének és – nem mellesleg – a megélhetési biztonságuk érdekében? Nem ez lenne a dolguk? Tisztelt Képviselőtársaim!Az egész világ védekezik, mindenhol óvják az emberek életét, de a Fidesz semmit sem tesz a fertőzés terjedése ellen! Önök védekezés helyett folytatják annak az embertelen és igazságtalan világnak a kiépítését, amit 10 éve elkezdtek! Urizálnak, yachton nyaralnak, és gyors ütemben teszik magánvagyonná a köz vagyonát. Ugye, Orbán Balázs államtitkár úr?Önök a járvány idején védekezés helyett magukra hagyták az embereket. Magukra hagyták az orvosokat, ápolókat, civileket és önkormányzatokat, időseket és aktív korúakat, pedagógusokat és szülőket, dolgozókat és munkanélkülieket, kisvállalkozásokat egyaránt.Mert az nem védekezés, hogy azt mondják, mindenki viseljen maszkot!Az nem védekezés, hogy azt mondják: „mi az egyéni védekezésre támaszkodunk”. Magyarul: „mindenki védekezzen, ahogy tud!” Eközben meg nyitva tartják a szórakozóhelyeket, az iskolákat, a stadionokat, és nem hajlandók teszteléssel felmérni, hogy hol mennyi fertőzött van!Tisztelt Képviselőtársaim!Nem tolhatják át a felelősséget az emberekre! Nem nézhetik tétlenül, hogy minden egyes nap egyre több ember hal meg! Az a kormány, amelyik ezt teszi, tehetetlen és alkalmatlan!Az pedig nem megoldás, hogy hazudnak és titkolóznak! Hazugságok hajtogatásával ez a járvány nem kezelhető!Tisztelt Képviselőtársaim!1. Azonnali intézkedéseket várunk a járvány megfékezése érdekében! Az emberek életét meg kell menteni! A fertőzést meg kell fékezni! Ma például sokan azért mennek tünetekkel, betegen is dolgozni, mert tartanak a 60 százalékos táppénztől. Az emberek azért fertőzik egymást, mert a jelenlegi szabályozás anyagilag bünteti azt, aki a betegség miatt otthon marad! Mi azt javasoljuk, hogy mindenki – pedagógus, a szociális szféra dolgozói, bolti eladó, autószerelő, mindenki – aki a háziorvos által igazoltan koronavírusos tüneteket mutat, azonnal karanténba kerül és 100 százalékos táppénzt kap! Ez az intézkedés visszaszorítaná a járvány terjedését! Az emberek partnerek a fertőzés megakadályozásában, ha segítünk nekik! Hát tegyük ezt meg!2./ Tömeges szűrésre és kontakt nyilvántartásra van szükség! Szlovákiában meg tudták csinálni. Akkor nálunk miért lehetetlen? Legalább kiderülne, mennyire súlyos a helyzet. Jobb előbb, mint később!3./ Meg kell szüntetni a káoszt az egészségügyben! Tűrhetetlen, hogy a háziorvosoknak kell felkutatni, hogy a mentők hová vihetik a covidos beteget, hol van szabad ágy! Elfogadhatatlan, hogy a kormányzat nem hallja meg az orvosok, ápolók segélykiáltásait. A béremelést ezért ki kell terjeszteni a háziorvosokra, valamint a szociális ágazatban, házi segítségnyújtásban dolgozókra is!4./ Meg kell erősíteni a kórházakat pénzügyileg és szervezetileg egyaránt! 5./ Nem lehet pénz nélkül hagyni az embereket a válság idején. Meg kell emelni a munkanélküli ellátás folyósításának időtartamát és összegét, meg kell duplázni a családi pótlékot, az anyasági támogatást a GYES-t a GYET-et, és oda kell adni minden nyugdíjasnak azt a pénzt, amit a tisztes megélhetésüket biztosítja.Tisztelt Képviselőtársaim!Egy egészségügyi katasztrófa előtt állunk! Még mindig van lehetőség intézkedni, a pénz nem lehet akadály. Persze ehhez az kell, hogy a védekezésre szánt pénzeket ne stadionokra, űrkutatásra, Mészáros Lőrincre, meg sportakadémiákra pazarolják! Önök döntenek, önöké a felelősség. Minden felelősség! Kezdjék el végre! Közös jövőnkért, Magyarországért!

Posted by MSZP on Monday, November 2, 2020

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár válaszában azokat a kórházakat sorolta fel, amelyet a korábbi szocialista kormány alatt zártak be. Hozzátette, 2010 előtt hatezer egészségügyi dolgozó hagyta el a pályát és 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, míg a jelenlegi kormány megerősítette az ágazatot, amelyre így 2021-ben 915 milliárd forinttal több jut, mint 2010-ben.

Kijelentette: Magyarország jól védekezik a járvány ellen, a legjobban teljesítő országok között van Európában, hiszen az egymillió lakosra jutó halálozások számában az EU-s átlag a magyar kétszerese. 

Visszautasította azt az állítást is, hogy a kormány nem tett volna semmit a védekezésért. Mint mondta, a magyar kabinet tavasszal az elsők között reagált az egész világon a járványra, miközben az ellenzék nem támogatta a védekezést. A kormány márciustól kezdve mindent megtesz annak érdekében, hogy az embereket minél kevésbé érintse a járvány, ugyanakkor az ország megőrizze működőképességét – hangsúlyozta.