Hirdetés

Ujhelyi István elmondta: arra számít, hogy a kormány nem tanul a hibájából, a rendszert képtelen gyökeresen megváltoztatni, így a háromezer milliárd forint – amely három operatív program 65 százalékát jelenti – tartósan Brüsszelben marad, nem tudjuk lehívni a forrásokat, tehát szerinte „novemberben bukta” lesz.

Megjegyezte: szeretné megakadályozni, hogy a Fidesz „kivezesse az országot” az Európai Unióból, ezért dobta be az erről szóló népszavazás ötletét. Az ellenzéki kollégái azonban – ahogy fogalmazott – „hibás érvekkel” lebeszélték őt erről, egyszemélyi küzdelmet pedig nem akart folytatni, így a fiókba tette a javaslatait.

A beszélgetés végén Ujhelyi kijelentette: semmilyen tisztségért nem fog elindulni az MSZP kongresszusán, de nem azért, mert megsértődött. Hozzátette: továbbra is járja az országot, és azt tapasztalta, hogy az emberek szerint mást és máshogy kell csinálni. Az MSZP vezetése azonban nem tartotta időszerűnek és jó ötletnek, hogy belevágjanak egy új, barnamezős politikai párt vagy mozgalom felépítésének, talán nem voltak elég bátrak hozzá – jelentette ki.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak, az interjú felvételét a fenti videóban hallgathatják meg.

Korábban írtuk