„A főpolgármester támogatását nem akarom ehhez kötni, meg nem is fogjuk ehhez kötni, de azért minket ez a varázsdoboz-történet aggaszt”

Hirdetés

– mondta Ungár Péter LMP-társelnök az Egyesült Államok kormányzata által amerikai közpénzből fenntartott Szabad Európa rádióban.

Korábban írtuk

A Mandiner cikkében idézi Ungár Pétert, aki a guruló kampánypénzekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott,

„Valójában se Karácsony Gergely, se Márki-Zay Péter nem tudja, mi lett ezzel a pénzzel. Ezek az emberek bele lettek rángatva valamibe, amiért nekik kell elvinni a felelősséget. Azaz: a dollárbotrány néven elhíresült ellenzéki kampányfinanszírozási gyalázatot nem az ellenzék frontemberei akarták, hanem egy mögöttük álló, Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökhöz köthető kör.”

Ungár Péter szerint nem az Egyesült Államok külügyminisztériuma, de valamilyen más külföldi aktor meg kívánta vásárolni a magyarországi ellenzéket, hogy megdöntse a kormányt, és a magyarországi ellenzék háttéremberei erre az ajánlatra igent mondtak.

„Mit kértek volna ezek az emberek cserébe, ha nyerünk? Ezt nem tudom”

– mondta Ungár Péter, majd úgy folytatta, másfél éve ezt találgatja a komplett magyar jobboldal, de ezek szerint az ellenzék formális vezetői sem tudják a kérdésre a választ. Csak a háttéremberek. Akik meg lapítanak, mint font sterling az adományládában.

Ungár Péter azt is mondta,

„Nem lehet kívülről levenni Orbán Viktort. Vagy legalábbis így biztos nem lehet, és főleg nem érdemes. Mert ha a magyar emberek azt látják, hogy kívülről akarják levenni, akkor, ahogy Botka László mondaná, hőre keményedő típusként mindegyik még jobban rá fog szavazni. De jó lenne, ha a magyar ellenzék hallgatna néha a tulajdon részhalmazaira. El sem merem képzelni azt a külföldi érdekcsoportot, ami még ezt is megtiltja nekik. Egy biztos, náluk jobb reklám nem kell a készülőben lévő szuverenitásvédelmi törvénynek.”

Euróban és fontban érkeztek az „adományok”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Információs Központ júniusban hozta nyilvánosságra a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának vizsgálatáról szóló összefoglaló jelentését, amelyben az is szerepelt, hogy több, mint 506 millió forint érkezett a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára, döntően euróban és angol fontban.

A mozgalom azért jött létre, hogy támogassa Karácsonyt a 2021-es ellenzéki előválasztáson, mint az MSZP, a Párbeszéd és az LMP együttes miniszterelnök-jelöltjét. A mozgalom hivatalos képviselője Perjés Gábor, a Párbeszéd politikusa, akit Bajnai Gordonhoz közel álló személyként ismernek. A félmilliárd forintot Perjés fizette be a szervezet bankszámlájára készpénzben, több részletben, összesen tizenkilenc alkalommal.

A tetemes mennyiségű pénz forrása egyelőre nem ismert, Karácsony Gergely először azt állította, hogy mikroadományokból jött össze a félmilliárd forint, majd gazdag magyar és külföldi adakozókról beszélt, de közben kiderült, hogy teljesen életszerűtlen az adománygyűjtő ládákról szóló magyarázkodás.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.