Hirdetés
Hirdetés

-

Kovács Zsófia

újságíró Amióta az eszemet tudom, a sport része az életemnek. Fradistának születtem, a klub jelmondata számomra is meghatározó: „küzdeni mindig, feladni soha”. Kisgyerekként megfogalmaztam magamnak, ha felnövök, Egerszegi Krisztina szeretnék lenni. Az első olimpiai szereplése számomra is az első ötkarikás élményt adta. Hátúszóként elindultam a célom megvalósítása felé, de az első versenyemmel be is fejeződött a pályafutásom, a sport iránti rajongás és szenvedély azonban megmaradt. Sokáig kerestem a kapcsolatot, hogyan lehetek része ennek a világnak úgy, hogy egyik sportágat sem űzöm aktívan. További részletek

Az álmom, hogy varázsoljak a filmvászonra

Az álmom, hogy varázsoljak a filmvászonra

Szerkesztő-műsorvezető, jelenleg az SZFE mesterképzésén filmrendezőnek tanul. Két kisfilmet készített, az egyikkel díjat is nyert. Somossy Barbarával beszélgettünk.
A valóság szebb lett, mint az álom

A valóság szebb lett, mint az álom

A Demokrata online sorozata élsportolók feleségeit mutatja be. Ismerjék meg az olimpiai bronzérmes cselgáncsozó feleségét, Tóthné Kurucz Pankát.
Ezt a filmet körbelengi valami varázslat

Ezt a filmet körbelengi valami varázslat

Szerintem a legjobb útmutatók a mesék. Nagymamánál első volt az ima és utána jött a mese – az El a kezekkel a Papámtól! mozifilm kapcsán Pindroch Csabával beszélgettünk.