Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Hirdetés

– Az utóbbi időben akárhány interjú készült önnel, mindben az anyaságról faggatták. Nem zavarja, hogy mostanában nem a sport az elsődleges téma az életében?

– Számoltam ezzel, kezdem megszokni, sőt kifejezetten élvezem.

– A koronajárvány mennyire befolyásolta önt és férjét a gyerekvállalás időpontját illetően?

– Eredetileg az olimpia utánra terveztük, de mivel az eseményt elhalasztották, arra jutottunk, hogy nem halogatjuk tovább a dolgot. Sokan szkeptikusak a jövő évi rendezéssel kapcsolatban is, ez pedig megerősít abban, hogy jó döntést hoztunk. Ráadásul, ha minden jól alakul, ez is, az is belefér majd az életembe.

Korábban írtuk


– Túl van az első trimeszteren. Hogy érzi magát?

– Meglepően jól, néha szégyellem is magam kicsit, mert míg mások végigszenvedik az első három hónapot, nekem semmi bajom nem volt. Nem kínoztak rosszullétek, az étvágyam is olyan, mint máskor. Egy picit ugyan fáradékonyabb voltam, de ezen kívül semmi változást nem érzékeltem.

– Éppen takarított, amikor megérkeztünk. Nem kíméli magát?

– Huszonnégy ablakot és négy ajtót cseréltek ki nálunk nemrégiben, van mit rendbe rakni. Persze a 10-20 kilós festékesvödröket, amiket amúgy simán arrébb tennék, most nem én emelgetem, és a bútorok visszatologatását is a férjemre hagyom, de a takarítás nem megerőltető. Miután tényleg semmi bajom, szerencsére a magánéletben és az atlétikapályán is megmaradt a napi rutin.

– Ha egy kismama megkérdez egy szakembert, milyen mozgásforma ajánlott a terhesség alatt, kötve hiszem, hogy akadna valaki, aki a súlylökést javasolná.

– Másfél-két hónapja már nem lökök, mivel ez egy elég féloldalas mozgás, ami a törzs izomzatát meglehetősen igénybe veszi. Szerencsére rengeteg olyan feladat van, amivel formában tudom tartani magam. Gyakorlom a technikai elemeket golyó nélkül, kocogok, és a konditermet is használom.

– Naphosszat lehetne sorolni, mikre figyel oda, hogy mindig a maximumon tudjon teljesíteni. Az anyaságra is tudatosan készül?

– Olvasgatom a témával kapcsolatos szakirodalmat, és a barátnőim tapasztalatait is gyűjtögetem, legutóbb például azzal kapcsolatban kaptam tanácsot, mi az, amit érdemes már most megvennem, és mi az, amit teljesen fölösleges beszerezni.

– Nehéz elképzelni önről, hogy rózsaszínbe öltözteti a gyerekszobát…

– Ezt jól érzi! Sem én, sem a férjem nem akarunk Barbie babát nevelni a gyerekünkből, szeretnénk, ha belevaló kislány lenne, nem olyan, aki hercegnőnek képzeli magát.

– Sok kismama szenved a mindig mindent jobban tudó ismerősöktől. Az ön környezetében vannak fogadatlan prókátorok?

– Akad egy-kettő, de szerencsére a családtagjaimra nem jellemző, hogy okoskodnának. Rengeteget fejlődött az orvostudomány és a technika azóta, hogy például én megszülettem. Anyukám is sokszor rácsodálkozik az újdonságokra, meglepődve tapasztalja, hogy ma mennyivel több segítség áll rendelkezésre, mint az ő idejében. Egyébként szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy mindkét nagymamám jó egészségnek örvend, így édesanyám mellett rájuk is számíthatok, ha elakadnék valahol.

– Vannak szülők, akik már a gyermekük érkezése előtt elhatározzák, mit szeretnének mindenképp alkalmazni a gyereknevelés során, és mi az, amit biztosan nem. Ön készített ilyen képzeletbeli listát?

– Gyógypedagógus végzettségem révén, illetve a negatív tapasztalatok alapján természetesen van elképzelésem, ami szerencsére egybecseng a férjemével. Szeretnénk például, ha továbbra is jutna egymásra időnk, és nem maradnának el a közös kirándulások, nyaralások. Vannak már olyan hordozók, amik lehetővé teszik, hogy egészen kis korban magával vigye az ember a gyerekét. Úgy gondolom, valamilyen szinten nekünk is kell alkalmazkodnunk a babához, de ő érkezik a családba, neki kell felvenni a mi életritmusunkat. Ebből kifolyólag jó volna az is, ha a kislányunk a saját szobájában aludna, nem pedig a mi ágyunkban, köztünk. Sajnos ez nagyon sok helyen szokás ma, aztán csodálkoznak a szülők, ha 3-4 éves korban sem lehet kitessékelni a gyereket a hálóból. Fontos ugyanakkor, hogy hitelesek, szavahihetők, megbízhatók legyünk majd a gyerek szemében: mondjuk, ha megígérünk egy jutalmat vagy akár egy büntetést, az ne sikkadjon el. Hogy mindez mennyire kivitelezhető, azt majd meglátjuk. Mi igyekezni fogunk.

– Saját bevallása szerint izgulós típus. A szüléssel kapcsolatban milyen érzések kavarognak önben?

– Magas a fájdalomtűrő küszöböm, amiből volt már problémám, ugyanis sérülésnél nem éreztem azt a határt, amit már nem kellett volna átlépnem, később derült ki, hogy nagyobb a baj, mint amit a testem jelzett. Lehet, hogy ez a tulajdonságom most kapóra jön. Igazából elképzelésem sincs, hogy mire számítsak. Vannak, akik azt mondják, az átlag feletti izomzatom miatt könnyebb lesz a szülés, mások szerint épp ez teszi majd nehezebbé a folyamatot. Anyukám próbál lebeszélni a fájdalomcsillapítókról, azt mondja, a szülés fájdalmát át kell élni, én viszont nem szeretnék a saját magam ellensége lenni.

– Amikor edzőjét, id. Eperjesi Lászlót Mol Mester-M díjjal tüntették ki, köszönetet mondott neki az elmúlt évekért és a türelemért, amit ön iránt tanúsított. Önkritikát gyakorolva azt állította, hogy nem egy egyszerű eset. Miért?

– Közel húsz éve dolgozunk együtt, és hát én is voltam kamasz. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

– Februárban érkezik a kislánya, így mindössze öt hónapja marad felkészülni a tokiói olimpiára. Mire lesz elég ez az idő?

– Ha beáll a napirend, és jól is érzem magam, márciusban elkezdenék kicsit mozogni. Elsősorban a hasfalat kell majd megerősíteni, az a hónap erről szólna. Utána pedig egy komolyabb felkészülés venné kezdetét. Nekem megvan a személyre szóló kvótám, tehát az indulásom biztosítva van, a kérdés az lesz, hogy érdemes-e kiutaznom.

– Ha esetleg úgy dönt, mégsem vesz részt az eseményen, sőt, esetleg le is köszön, marad önben hiányérzet?

– Az elmúlt hat-hét évben elég sok mindent letettem az asztalra, olyan eredményeket sikerült elérnem itthon és nemzetközi szinten is, amiket nagyon sokat nem reméltek tőlem annak idején. Minden világversenyről van érmem, kereknek érzem a pályafutásomat, ha kell, képes leszek búcsút inteni az élsportolói létnek.

– Hogy beírta magát a magyar sporttörténelembe, az is bizonyítja, hogy szerepelt az idei matematikaérettségiben. Tudott róla, hogy az egyik feladat önről szól majd?

– Teljesen váratlanul ért. Több edzőtársam is ebben az évben végzett a középiskolában, sokan írtak, hogy köszönik nekem a pluszpontokat, nagyon jól jött nekik az a kérdés. Azt már csak remélni tudom, hogy voltak olyanok is, akik ennek hatására szerették meg a tantárgyat.