A szervezők azt pénteken jelentették be, hogy 19.30-kor kezdődik a július 26-i megnyitó, amelyen a tervek szerint 180 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajna mintegy hat kilométeres szakaszán az Austerlitz-hídtól az Eiffel-toronyig. A flottából 94 viszi majd a sportolókat, 86 jármű pedig a biztonsági és műszaki csapatok számára lesz fenntartva.

Hirdetés

Az oroszok és fehéroroszok részvétele az olimpia megnyitóján azután került napirendre, hogy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szerdán már döntött az ügyben, ugyanis a hivatalosan semleges színekben induló sportolók nem vonulhatnak fel a megnyitón és nem lesz zászlóvivőjük a záróünnepségen. Az IPC azt is közölte, hogy nem rögzíti az éremtáblázaton a két ország sportolóinak eredményeit, ha pedig az érintettek közül valaki aranyérmet nyer, a paralimpiai himnuszt játsszák majd el a tiszteletére.

A párizsi olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart, míg a paralimpiát augusztus 28. és szeptember 4. között rendezik a francia fővárosban.

Korábban írtuk