Egy öntörvényű zseni útja

– Szeret kártyázni? Mert tökéletesre fejlesztette a pókerarcát.

– Nem érdekelt soha a szerencsejáték, tehát a „poker face” nem innen eredeztethető. Ösztönösen alakult így, talán serdülőkoromtól kezdődően, de nem emlékszem pontosan, mert annyira az életem, a versenyzés részévé vált. Amikor gyerekként mentem a döntőre, ezt jegyezték meg rólam: ha Milák Kristóf, akkor faarc.

– Azért ragaszkodik hozzá.

– De ez több mint egy arckifejezés.

– Nehéz így mögé látni… Csak azt lássák az emberek, amit mutatni akar magából?

– Úgy gondolom, manapság minden ismert ember így tesz: azt mutatja, amit mutatni akar. Valaki többet, valaki kevesebbet. Én nyilván kevesebbet, és már kezdem belátni: ez már annyira kevés, hogy szinte értékelhetetlen. A budapesti világbajnokság alatt igyekeztem az elődöntők és a középdöntő előtt mosolyogva kilépni és átélni a közönség hangulatát. Törekszem erre az utcán is, amikor megállítanak vagy a lelátóról integetnek felém. A közösségi médiában is próbálok olyan embert mutatni, aki még én vagyok, de tovább nem tudok menni.

– Minden területen tudatosan húzza meg ilyen szigorúan a határokat, az úszásban is? Fontos ez abból a szempontból, hogy megőrizze a személyiségét és ne kelljen évek múlva azt mondani, hogy „mindent feladtam önmagamból a sikerért”?

– Ez már megtörtént velem… Csak időben rájöttem, hogy mikor kell visszatérni az útra.

– Ez az út szólhat arról, hogy élvezze az úszást, az élsportot úgy, hogy mindenki elvárja: a nemzet gyémántja ragyogjon?

– Amíg lemegyek az edzésre és megcsinálom a feladatomat, nem lehet probléma. A bolygók különös együttállása kell ahhoz, hogy valamit elrontsak. A munka benne van és benne lesz, a velem született adottság és tehetség ha nem kopik ki, sokáig elkíséri a pályafutásomat, tehát ez egy kijárt út.

– Ahogy kiveszem a szavaiból, azért a kiégésközeli állapotot átélte…

– Voltak mentális mélypontok, de ez minden élsportolónál előfordul, és nem csak az elvárások, a teher miatt. Az olimpia után azért én is megéreztem, hogy jó pár kiló leugrott a hátamról úgy, hogy észre sem vettem, hogy rajtam van, mert szépen lassan jött fel. Nem érzékeltem, mekkora súly nehezedett rám.

– Ahogy mondta, utólag jött rá, milyen terhet cipelt. Hiába az olimpiai győzelem, mégsem azon az úton kellett továbbhaladni?

– Azt éreztem, mennyi lemondás jár ezért az egy pici dologért, ami egy cím, egy név meg egy titulus.

– Ha ez a pici – mármint az olimpia bajnoki cím –, akkor mi a nagy?

– Ha kompletten nézzük az egészet, hogy utólag pozitívan értékeled-e vagy negatívan. Én soha nem fogom pozitívan értékelni, hiszen mindig ott lesznek bennem azok az évek, amikor haragudtam magamra és másokra is, mert voltak olyan időszakok, amiket jobban lehetett volna kezelni egy kis odafigyeléssel. Sokszor nagyon pici, apró gesztusokon, dolgokon ment el a nagy dolog.

– Mindennek a tapasztalatnak a következménye – ahogyan sokan megfogalmazták –, hogy kicsit öntörvényű lett?

– Egyszer hallottam magamról, hogy öntörvényű zseni, nagyon tetszett. Ezzel a kiegészítéssel elfogadom.

– Tehát az öntörvényű zseni, aki már nem foglalkozik azzal, mit gondolnak róla.

– Ha én egy olyan ember lennék, aki ül a fotelben és tévézik, akkor nem tartanék itt, nem ilyen volnék. Nem egy gyermekmesében élek, ez az élet napi szinten megpróbáltatás. Az évek megedzik az embert olyanra, ami nem mindenkinek szimpatikus. Szakmán belül tudjuk, mi mivel jár és meg is lehet beszélni, de felesleges a nyilvánosság előtt kiteregetni.

– A hazai világbajnokságon hatalmas világcsúccsal nyerte meg a 200 pillangót, majd utána a 100 métert is. Nyilatkozatait hallva nem tűnt túl elégedettnek. De a beszélgetésünk alapján inkább azt kérdezem, boldog? Milák Kristóf most egy boldog ember?

(hosszú hallgatás)

– Nehéz kérdés?

– Ha már ennyit kell gondolkodni, akkor biztos nem pozitív a válasz. Aki nem vágja rá egyből, az nem az.

– Mi kell ahhoz, hogy minden kerek legyen?

– Nagyon régóta szeretném feldobni a hétköznapjaimat, hogy az úszás mellett legyen nekem valami, amibe, hogy úgy mondjam, kapaszkodom. Ne csak arról szóljon az életem, hogy két edzés között csak alszom, mert az sem jó, nagyon káros.

– Ami kicsit kiszakítja ebből a világból?

– Kiszakít, mert nem szeretek már benne ennyit élni. Attól félek, hogy megint beleőrülök, nagyon besűrűsödik a spirál és abból elég nehéz kikerüli, még nekem is, aki fejben erősebb ember vagyok. Nagyon sok tervem van – és most nem az úszásról beszélek –, idő kell, hogy ezeket megvalósítsam.

– Tehát a teljességet nem adhatja meg az úszás.

– Az úszás egy eszköz, csúnyán fogalmazva. Több leleményes élsportoló – nem csak a mi sportágunkban – kihasználta a sportági teljesítményéből fakadó előnyöket és pályafutása végeztével kamatoztatta. De kevés az olyan okos, leleményes, talpraesett sportoló, aki már a pályafutása alatt tudja őket hasznosítani.

– Ha jól értem, szeretne valami nagyot alkotni az élet egyéb területén?

– Nagyon szeretek alkotni. Szerencsére, ahogy most így előre látom, megvan az a bázis mögöttem, mellettem, akikkel ezt sikerülhet kivitelezni. Itt tényleg arról van szó, hogy szeretnék visszaadni valamit, amit az élettől kaptam. Soha nem azon gondolkodom, amit ember már ezerszer megcsinált, szeretek egyedi lenni, a jó és a rossz tulajdonságokkal együtt is.