Az 1,4 milliárd lakosú ázsiai ország még nem rendezett olimpiát, Delhi azonban házigazdája volt 2010-ben a Nemzetközösségi Játékoknak.

Hirdetés

„India mindent megtesz annak érdekében, hogy 2036-ban olimpiát rendezzen. Ez 1,4 milliárd indiai régi álma, ez az ő törekvésük” – mondta a kormányfő, hozzátéve: a NOB-tagok együttműködésével, illetve támogatásával szeretnék megvalósítani ezt az álmot, egyben reményét fejezte ki, hogy India megkapja a támogatást.

Szeptember végén Andrzej Duda államfő jelentette be, hogy Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia rendezését.

A 2036-os játékokért Mexikó és Indonézia jelentkezése is várható. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.

Korábban írtuk

A NOB a 2032-es olimpiát már odaítélte az ausztráliai Brisbane-nek, míg jövőre Párizsban, 2028-ban pedig Los Angelesben lesz a világ legnagyobb nyári multisport eseménye.

A néhány évvel ezelőtt történt szabálymódosítás eredményeként pályázati eljárás már nincs, helyette a jelentkezők zárt körű találkozókon egyeztetnek a NOB illetékeseivel, akik aztán kiválasztják az egyetlen általuk javasolt rendezőt, majd ezt a közgyűlésen szavazásra bocsátják.