Nem könnyű azon az úton végigmenni, amíg eljut valaki az életszentség olyan fokára, hogy mások patrónusa lehet az Úr előtt. A XXI. század első magyar boldogja – Apor Vilmos – életét adta azért, hogy a rábízott, tőle segítséget váró asszonyokat és lányokat megvédje a „felszabadító” katonák brutalitásától; orosz katona golyójától vesztette életét, de hívei megmenekültek.

Batthyány-Strattmann László személyében olyan embert emeltek a boldogok, a tisztelendők közé, aki nem volt egyházi személy, nem halt vértanúhalált, „fehér mártír” sem volt, egyszerűen egy felebarátait mindenek fölött szerető, mélyen hívő, katolikus családapa és hitvalló. Napjainkban kiváltképp szükséges, hogy az egyszerű emberek belássák: nem kell szükségképpen vértanúnak lenni vagy különleges dolgot cselekedni ahhoz, hogy embertársainkon segítsünk. Elég, ha Istennek tetsző életet élünk, parancsait betartjuk és egyetlen szó vezérli életünket: a szeretet.

Mióta a média többször hírt ad szentté avatásokról, néhány embertársunk arcára gúnyos mosoly ül ki, szinte mondják is: minek ekkora fölhajtás, mi az, hogy „szent”, miben különbözik a többi embertől? Sokban. Nagy nehézségek és szenvedések árán olyan életet tudhattak maguk mögött, amelyre csak a legkiválóbbak voltak képesek. Példaképek nélkül nagyon nehéz megtalálni a jó utat, ezért nagyon jó, hogy nem is olyan régen olyan emberek jártak előttünk, akiket követhetünk. Még a kommunista rendszer is belátta, hogy példaképekre szüksége van az embereknek, különösképpen a fiatalságnak. Miután a dolog természeténél fogva közöttük nem tolongtak a példaként állítható személyiségek, hát kitaláltak egynéhányat: ki ne emlékezne Oleg Kosevojra, az Ifjú Gárda szovjet hősére vagy netán Schönherz Zoltánra. Csak az utóbbiak más területen tevékenykedtek.

Mióta tisztelik a szenteket? A kereszténység történetének kezdetén is tisztelet övezte azokat, akik Jézushoz a legközelebb álltak: Szűz Máriát, Keresztelő Szent Jánost, az apostolokat. Már az Apostolok Cselekedetei tudósít az első vértanúról, a protomártír Szent Istvánról, akit Jeruzsálem mellett köveztek halálra hitéért. A keresztényüldözés idején az életben maradottak az áldozatokat tisztelni kezdték, emlékezetüket a közösség megtartotta. Tehát minden hivatalos eljárás nélkül, a hívek köréből érkező kezdeményezés hatására keletkezett a vértanúk kultusza. A keresztényüldözések megszűnése után a már addig is vértanúként tisztelt személyek sírjait fölkutatták, tetemeiket kiemelték és díszes sírokba helyezték át. Ugyancsak a vértanúk emlékének megőrzésére szolgáltak az úgynevezett vértanúakták és szenvedéstörténetek, amelyek gyakran szemtanúk elbeszélései alapján születtek. A vértanúkra vonatkozó iratokat a helyi egyházak elküldték egymásnak, így vált ismertté több vértanú az egész egyházban.

A szentté avatások történetében változást hozott XV. János pápa, aki szentté nyilvánította Uldarik püspököt az augsburgi csata alkalmával tanúsított hősiességéért. Ez volt az első alkalom, hogy egy pápa tevékenyen részt vett egy szentté avatási aktusban. A szentté avatás hivatalos kifejezése, a kanonizálás csak jóval később szerepel írásban; VIII. Benedek pápa (1012-1024) egy levelében jelent meg először, de a XII. század közepéig ritkán fordul elő. Érdemes megemlíteni, hogy Szent László király idején 1083-ban az első szentté avatás a pápa engedélyével (vagy tudtával) történt, de a király rendelte el István, Imre, Gellért és a két remetevértanú, András és Benedek fölemelését (elevatio). Szent László tetemének fölemelésekor – 1192-ben Nagyváradon – már pápai legátus irányította a kanonizációt.

A középkorban uralkodó III. Ince pápa (1198-1216) két fontos dolgot vezetett be a szentté avatás menetébe. 1200-ban kibocsátott bullájában a pápai teljhatalommal hozta összefüggésbe a szenteket érintő pápai döntést. Újabb ereklyék tiszteletét pedig pápai engedélytől tette függővé, vagyis a kanonizáció jogát fönntartotta.

A XIII. századra a kanonizáció tovább tökéletesedett és fölvette a szentté avatási per formáját. A nélkülözhetetlen feltételek közé tartozott a hiteles életrajz elkészítése (vita) és a kanonizálandó halála után történt csodák összegyűjtése a Csodák Könyve (Liber miraculorum) lapjain. Komoly problémát jelentett a csodák valódiságának megállapítása, mert hamis csodák is akadtak szép számmal. Ezért a kanonizáció egyre inkább egy bizonyítási per formáját vette föl.

Milyen lépésekből állt egy szentté avatási per a XIII. században? A kanonizációra vonatkozó kérést a helyi egyházi vezetők tették, minél több világi és egyházi személyiségtől támogatva. A kérelemhez az előzetes tájékozódás írásos eredményét is csatolni kellett. A szentség hírének megállapítása azt bizonyította, Rómának érdemes foglalkozni az üggyel. A pápa ezután megbízott három embert (legalább az egyik püspök volt), hogy a helyszínen tájékozódjanak (processus vagy informatio). A tanúk kihallgatásakor tapasztaltakról a pápának írásbeli jelentést tettek. A ferencesek vagy dominikánusok által végleges formába öntött jelentést a pápa két bíborossal olvastatta el, aminek utána a bíborosok jelentést tettek a pápának (relatio). Ettől kezdve a továbbiak már a pápára hárultak. Két tikos konzisztórium (bíborosok gyűlése) megtárgyalta az ügyet és a harmadik nyilvános konzisztóriumon kihirdette a pápa, hogy Isten egy szolgájának a neve fölkerült a szentek listájára. A középkorban a sanctus (szent) és a beatus (boldog) jelzőt egyként egymás helyettesítésére is használták.

Az egyházi elöljárók túlbuzgósága időnként visszaélésekhez is vezetett, ezért VIII. Orbán pápa (1623-1644) megtiltotta, hogy nem kanonizált személyek nyilvános tiszteletben részesüljenek. Orbán pápa egy új eljárást dolgozott ki a szentté avatás menetére és ez alig változtatva napjainkig érvényes.

A szentté avatást jelenleg megelőzi a boldoggá avatás. Ha a jelölt nem részesült hosszabb ideje nyilvános tiszteletben, akkor le kell folytatni a szabályos pert két hitelesített csodával alátámasztva. Akik hosszú idő óta nyilvános tiszteletben részesültek, azoknál három csodát kell hitelesíteni és a pápát arra kérni, hogy erősítse meg a tisztelet jogosságát. Sok kezdeményezés éppen a hiteles csodák bizonyításánál akad el.

Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási eljárását már 1944-ben megindította Innitzer kardinális, Bécs érseke. A posztulátor ekkor Csávossy Elemér jezsuita atya volt. Az elkövetkezendő történelmi idők nem kedveztek a kanonizáció lefolytatásának, a kommunizmus és az egyházüldözés idején csak titokban ejtették ki a szentség hírében álló szemészorvos nevét.

A „szegények orvosa” 1870. október 28-án született Dunakilitin, a család hatodik gyermekeként. Bécsben, Kalocsán és Ungváron tanult mezőgazdasági, filozófiai és orvosi szakterületen. 1898-ban a bécsi Wotiwkirche oltára előtt házasságot kötött Coreth Mária Teréziával. Köpcsényi kastélyában berendezett családi otthonában a példás családapa 11 gyermeket nevelt föl. A Tanácsköztársaság idején családjával Bécsbe menekül, majd Trianon után Körmendre költözött. Kastélya egyik szárnyát szemkórházzá alakította át és szeretettel fogadta betegeit. A szegény betegeket ingyen gyógyította, sokuknak még pénzt is adott. Súlyos betegsége 1929-ben kezdődött és 1931. január 22-én Bécsben hunyt el. Németújváron (Güssing) temették el.

Tisztelete a szombathelyi és az eisenstadti (kismartoni) egyházmegyékben elevenen él napjainkig. Sírját zarándokok tömegei keresik fel ma is. A kanonizációt 1944 után csak 1987-ben folytatták, amikor Konkoly István lett a Szombathelyi Egyházmegye vezetője. Az eisenstadti püspökkel egyetértésben elérkezettnek látták az időt, hogy fölállítsák azt az egyházi bíróságot, amelynek Tibola Imre lett az officiálisa (elnöke). Tibola Imre jelenleg a herceg boldoggá avatási eljárásának a viceposztulátora (a posztulátor Rómában tartózkodik, vele tartja a kapcsolatot Tibola Imre). A tanúkihallgatások eredményét Rómába küldték, és ezek, valamint a Szenttéavatási Kongregáció által elfogadott dokumentumok alapján született meg az a dekrétum, amelyben a pápa kijelentette, hogy Batthyány herceg hit és erkölcs dolgában összhangban volt az egyházzal, valamint Isten és ember szeretetében hősies fokon gyakorolta az erényeket. Kellett egy másik határozat is, egy csoda bizonyítása. A Szenttéavatási Kongregáció egy 1989-es esetet ismert el csodaként, amikor egy, az orvosok által reménytelennek tartott rákos beteg a felépülése előtt a herceg közbenjárását kérte Istennél. A gyógyulás egyházmegyei kivizsgálását 1995-96-ban végezték el. Az esethez a Vatikán-orvos szakértőinek véleményét is kikérték. A csodáról szóló határozat kihirdetésére 2002. július 5-én került sor. A boldoggáavatási eljárás előírja, hogy milyen néven kell nevezni a boldogot. Mivel a dunakiliti kereszteltek anyakönyvében a herceg Ladislaus Batthyány néven szerepel, Boldog Batthyány László lesz a neve (a Strattmann nevet Batthyány László gróf 1915-ben örökölte a hercegi címmel együtt, a körmendi hitbizomány révén).

Az ENSZ által meghirdetett család évét Názáretben, Szentcsalád vasárnapján nyitották meg 2003 januárjában. Talán az sem véletlen, hogy éppen ebben az évben avatják boldoggá Batthyány herceget, a példás családapaként tisztelt orvost.

Jelenleg még további tíz magyar jelölt boldoggáavatási eljárása van folyamatban, többek hosszú idő óta várnak az oltárra emelésre. Néhány köztiszteletben álló, szentéletű magyar egyre közelebb kerül az életszentség elismeréséhez. Szükség is van rájuk, hogy közbenjárásuk segítse nemzetünket sorsdöntő nehéz napjaiban: Mindszenty József (1892-1975) hercegprímás, vértanú-bíboros, Márton Áron gyulafehérvári érsek, Salkaházi Sára nővér, Bogner Mária Margit (1905-1933) vizitációs apáca, Kaszap István (1916-1935) jezsuita novícius, Kelemen Didák (1683-1744) minorita szerzetes. Nem magyar ugyan, de oly sokat tett hazánkért, hogy magunkénak is tekinthetjük Aviánói Márk (Marco d’Aviano) olasz kapucinus szerzetest, akit április 27-én avat boldoggá II. János Pál pápa Rómában. Neki volt köszönhető, hogy Bécs 1683-os ostroma után a török elleni háború folytatódott és Buda felszabadításához vezetett.

Hogy mennyire körültekintően jár el az egyház a végső szó kimondásában, mutatja a fenti személyiségek boldoggáavatási eljárásának sokszor évszázadokig tartó elhúzódása. A siker érdekében hívők sokasága imádkozik egy-egy újabb magyar boldogért, szentért.