Hirdetés

Nem csillapul az európai gazdák demonstrációsorozata, és a nagyvárosok terein sorakozó gépmonstrumok híven tükrözik vissza azt az erőt, amit képviselnek. A városi ember nehezen érti meg, mi az a közös pont, amely egyformán cselekvésre készteti a román, a lengyel, a német, a spanyol gazdálkodókat. Pedig a válasz egyszerű, még ha ezen egyszerűség mögött évszázadok történelmi folyamatai állnak is. Az egész konfliktus mélyén az a jelenség rejlik, hogy a föld csak a természeti törvények szerint engedi magát művelni, az emberi okoskodásnak nem engedelmeskedik.

Ebben rejlik a város és a vidék évszázados ellentéte is. Az európai civilizációban immár három évszázada kezdődött az a folyamat, amelynek során okos emberek elkezdtek azon gondolkodni, hogy az emberi társadalmat a saját elgondolásaik alapján hogyan lehetne átalakítani. Ekkor vette kezdetét a tradíciókhoz szükségképpen ragaszkodó vidék és a civilizációt megváltoztatni akaró város ellentéte. Ahogy Európában nőtt a városlakók, köztük az iskolázott, a maguk eszében bízó emberek aránya, úgy került túlsúlyba a magát progresszívnak, haladónak nevező szemlélet az európai gondolkodásban.

Mára a progresszívok, akiket ugyanilyen joggal nevezhetnénk változtatóknak is, Európa nyugati felén abszolút többségre jutottak, és a mi régiónkban is meghatározó szerepet szereztek. Ezek a progresszívok most már a föld művelését is a maguk ideologikus szemléletének vetették alá. Ez konkrétan életidegen szabályok tömegének a mezőgazdaságra kényszerítésében öltött testet.

Csakhogy a föld kiveti magából ezeket a szabályokat, a mezőgazdaság nem engedelmeskedik nekik. A mezőgazdaság nem tud más lenni, mint tradicionalista. Ha a konkrét kifogásokat nézzük, a különböző országok termelői más-más panaszokkal vonulnak a gépeikkel a nagyvárosokba, ám ha a panaszok mögötti valódi okot keressük, a városi túlszabályozást találjuk mindenütt. Ha a város a jövőben is enni akar, most már engednie kell. A föld súlya minden ideológiáénál nagyobb.

Korábban írtuk