Sokáig vita tárgya volt, hogy hoztak-e eleink magukkal Belső-Ázsiából sertéseket, hiszen őshazájukban ismerték ezt a háziállatot, amit ugyancsak a Kínai Császári Évkönyvek támasztanak alá. Anynyira hozzá tartozott a sertés ősi állatvilágunkhoz, hogy a Thuróczy Krónika a Kárpát-medencébe beérkező magyarokat sertéseikkel együtt ábrázolja. Az eleink által hozott sertés a szalontai volt, amelyet neveztek „veres pirosnak”, „vörös disznónak” vagy „ugrai fajtának”. Ez a legmagyarabb sertésfajtánk. „A szalontai olyan önálló ősi fajta, amelyben van ugyan kevés vér a vele érintkező más sertésfajtákból, mely azonban ősi délkelet-ázsiai eredetéről való domináns tulajdonságait mindvégig megtartotta…” (Hankó Béla, 1940).

A szalontai disznónak elfajulásából jött létre a réti disznó. A Szerbia felől Magyarországon át hajtott sumadia sertések kereszteződtek a bakonyi sertésekkel és így alakult ki a híres mangalica.

A „mangalica” szó először 1791-ben fordul elő, amikor az ajkai kanászoktól elhajtottak „100 darab sertéseket, rész szerint mangaritzákat rész szerént magyar fajtákat”. A gödöllői Grassalkovics uradalomban már 1795-ben 110 mangoliczának mondott disznót vásároltak. József nádor 1833-ban megbízta Pfeiff er Mátyás disznókereskedőt, hogy szerezzen meg néhány (9) emsét és két kant a Knjaz Milos szerb fejedelem topčideri birtokán tenyésztett sumadija sertésből. Így József nádor kisjenői birtokán az ősi bakonyi sertés és a sumadia keresztezéséből jött létre egy fajtatiszta mangalica sertésállománya. A legtöbb szerző ettől az időtől számítja a mangalica jelenlétét hazánkban. Az 1840-es évekre már kialakult az egységes külsejű magyar mangalica fajta, amely ettől kezdve a magyar vidék szinte egyetlen tenyésztett sertésévé vált.

A neves állat tenyésztése átvészelte a trianoni tragédiát, a törzskönyvezett mangalicák száma 1943-ra mintegy 30 000-re emelkedett. Igazi nagy „csapást” a külföldről behozott hússertések és az étolaj elterjedése mértek rá. Létszáma 1955-ben még 18 000 koca volt, amely szám 1973-ban került mélypontra, amikor már csak 39 kocát tartottak számon, 1991-re kevesebb, mint 200 darab tenyészállat volt az egész világon. A fecskefarkú és a vörös mangalica kocák száma ekkorra már 30-ra csökkent.

1991 tavaszán Juan Vincente Olmos Liorente spanyol sonkagyáros kapcsolatba lépett Tóth Péter agrármérnök-jelölttel, hogy valamilyen ridegen tartható, ősi magyar sertést keressen kiváló minőségű sonka- és karajfélék alapanyagának. Azóta a mangalica tenyésztése folyamatosan emelkedik. 2006-ra már 8000 kocát tartottak számon, mára pedig elérik a 15 000-es állományt, ebből 3096 a törzskönyvezett nőivarú és 246 a hímivarú törzskönyvezett mangalica. A jelenlegi törzskönyveztetett szőke-mangalica génrezerv állománya 500, a fecskefarkú mangalicáé 70, a vörös mangalicáé 80. Ezeken kívül, mintegy 8000-re tehető azon egyedek száma, melyek – főleg keresztezett formában – részt vesznek az árutermelésben. A regisztrált mangalicatenyésztők száma ma 60 körüli.

A mangalica a világ legzsírosabb sertése, minden részét hasznosították. A világszerte elterjedt koleszterin, hisztéria teljesen indokolatlanul tovább rontotta a sertészsírfogyasztás helyzetét, pedig a koleszterin az emberi szervezetben nélkülözhetetlen szerepet tölt be; a sejthártya és az idegsejtek szigetelőanyagának alkotórésze, előanyaga az epesavaknak és egyes hormonoknak.

Ha azonban valamely okból a koleszterin anyagcsere-egyensúlya megbomlik és a vérben a koleszterinszint megemelkedik, az megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ilyen esetben szükséges a szervezetben a koleszterinszint mennyiségét csökkenteni. Telített zsírsavtartalmuk 42, a telítetlen zsírsavaké 58 százalék; a telítetlen zsírsavak közül legtöbb az olajsav, amely szignifikánsan magasabb a mangalicánál minden modern fajtához képest.