A magyar nép ezt már nem kívánta megvárni, és hogy bebiztosítsa magát, a kétharmados forradalom intézményét visszavonhatatlanná tette, midőn a szinte felfoghatatlan kilenctizedes többséget adományozta a Fidesz–KDNP-nek.

Ezzel Magyarország belépett a viktoriánus korszakba. Az ironikus, ámbár barátságosnak szánt jelző ma már közkeletű, s azért indokolt, mert ez a különös, sajátosan magyar, érzelmes forradalom, amiben az a legszebb, hogy még a leghülyébb szocialista – Szanyi Tibort ne számítsuk ide – is fel kellett fogja a tényt, a tavaszi támogatottságnál is nagyobb arányban szavazott az ország Orbán Viktorra és az általa vezetett táborra. Az egyöntetűség kulcsa az érzelmi motiváltság: ez egy hatalmas, a tavaszit is meghaladó erejű kiáltás volt, amit kevésbé költői kifejezéssel szokás forradalomnak nevezni, hiszen a forradalom valójában egy hatalmas kiáltás; a nemzet kiszakítja magát egy elviselhetetlen létállapot béklyójából, nem törődve azzal, hogy mi lesz azután, mert a szabadságvágy minden más megfontolást legyőz.

Mi azonban most egy ennél magasabb hőfokú forradalmat hajtottunk végre egyszerre forró szívvel és mégis hideg fejjel, türelmesen várva öt hónapot a második kiáltásra, amelyik azért lett hatalmasabb az elsőnél, hogy még egy Szanyi se vonhassa kétségbe, ami történt (Szanyi persze kétségbe vonta). Az történt pedig, hogy a nemzet nem csupán azt kiáltotta, elég volt!, de azt is, rendet teremtünk!

Sok dolguk lesz a történészeknek, ha majd ezt a kétlépcsős forradalmat például Budapesten, Miskolcon és másutt évtizedek múltán elemezni fogják.

Van azonban itt némi elgondolkodtató apróság. Volt egy-két színhely, ahol, ne kerteljünk, a viktoriánus sereg nagyot bukott, de nem azért, mert ott nem ugyanazt akarták volna, hanem mert az ott élők természetes lokálpatriotizmusát egy-egy magáról az indokoltnál többet gondoló ember félresöpörte: majd ő megmondja, hogyan legyen itten. Hát nem mondta meg. De ezek a lázadó patrióták sem álarcos bolsevikokat ültettek az önkormányzatba, hanem olyan embereket, akik maguk is viktoriánusok, csak éppen valahogy korábban kizáródtak a buzgón nyomuló helyi csapatokból. Sapienti sat, mondja erre a bölcs latin, azaz nem nekünk s nem most kell ezzel foglalkoznunk, hanem akikre tartozik, de azt jó, ha tudjuk, hogy a társadalom meglepően érett és árnyaltan bölcs volt-e forradalomban.

Akik pedig nem mentek el szavazni? Nem volt fontos számukra a saját sorsuk, most hát örüljenek az ingyen kapott szabadságnak. Ha tetszik, jó, ha nem, úgy is; a hallgatás beleegyezés. Magyarország történelmében új korszak vette kezdetét.