Szívszorító beszámolót talál e számban az olvasó. Az ingyenes egészségügyi szűrések egyre nagyobb tömegeket mozgósítanak, de nem ez a szívszorító, hanem hogy a megjelentek túlnyomó többségének szüksége volt a vizsgálatra.

Magyarország visszafordult. A társadalmi szolidarítás szétesett, egy nagyon gazdag milliárdos osztály észbontó sebességgel emelkedik, a szerencsés jómódúak vegyes serege követi, akik sokfélék, sokarcúak, húznak is kicsit, arra is, de egy dologban egyformák, hogy féltékenyen óvják anyagi biztonságuk maradékát, rettegnek a szegénységtől, és amennyire erejükből futja, igyekeznek mindig egy kicsit jobban élni.

És vége. Szakadék. A társadalom maradéka, azaz a túlnyomó többség folyamatosan szegényedik, élettevékenységét a túlélésnek rendeli alá, meghúzza magát, de túlélési esélyei a különféle felszínre bukkanó statisztikák könyörtelen tudósításai alapján folyamatosan romlanak. Nálunk hal meg a legtöbb ember rákban, nálunk él a legtöbb depressziós, nálunk növekszik a dohányosok száma a leggyorsabban, ugyanekkor nálunk hazudozzák a legnagyobbakat a kereskedelmi médiumok jólétről, csillogásról, sikerről, vágyak valóra válásáról és így tovább.

A Gyurcsány-kormány második ciklusára a magyarországi nyomor az elviselhetőség határához ért. A szegénység soha nem látott méreteket öltött, az emberek egyre betegebbek, a folyamatos hazudozás aláásta a társadalom erkölcsi tartalékait, úgy tűnik, a magyar társadalom eljutott egy olyan állapotba, amelyből, ha nem sikerül valamilyen módon kivezetni, nem lesz kiút. Lopják a síneket a megélhetési bűnözők, mit sem törődve azzal, hogy szó szerint vágják el embertársaikat a külvilágtól, elvégre a linkség általános magatartás az üzleti világban. A kormány arcátlan telekspekulációba kezd egy új kormányzati negyed eszelős ötletével, ötszörös áron építteti az autópályákat, külföldi ingatlanspekulánsok, finomabban mondva, ingatlanfejlesztők a tervezett pénzügyi haszonba bekalkulálják a sarokba szorított magyar kivitelezőktől mondvacsinált indokokkal viszszafogott pénzt, minek következtében rákényszerítik a társadalom még versenyképes tagjaira a farkastörvényeket…

És íme, elérkezünk a végállomáshoz, amikor a társadalom megalázása már totális és nyilvános: a legújabb pesti giga-pláza megnyitásánál már a tisztességes külső és belső, az európai kivitel sem fontos: a plázaproletárok hada a nyúlós sárban verekedi magát előre a még működésképtelen és berendezetlen csarnokba az első napon szokásos árkedvezményekért…

Vajon mennyi tartás maradt még a társadalomban? Vajon mennyit ér egy sztrájk? Képes-e megállítani ezt az észbontó folyamatot? Vajon a neosztálinista rendőrség alakulatait bevetik-e a sztrájkolók, illetve a sztrájkolókkal rokonszenvezők ellen? Sikerül-e megállítani Magyarországot a visszafelé vezető úton, avagy a kegyetlen végzet visszadob bennünket a kádári össznépi erkölcstelenség szemétdombjára? Hol van a mélypont? És mi következik a mélypont után? Felemelkedés vagy egy még mélyebb pont?

Csak a dolgok jobb megértése végett, azon olvasók kedvéért, akik önmagukon, szeretteiken vagy közeli ismerőseiken már érzik a nyomor kesernyés szagát, hadd idézzem ide a kormányszóvivő legfrissebb bejelentését arról, hogy a kormány három és fél milliárd forintot fordít a minisztériumi dolgozók év végi jutalmazására. A jutalmazás 6200 személyt érint, ami – tessék megkapaszkodni – fejenként több mint félmillió forintra rúg! De mert aligha valószínű, hogy a portások, takarítónők és egyéb kistisztviselők ekkora jutalomra számíthatnak, nem nehéz kikalkulálni, hogy odafönt a nagyfejűek bizony milliókat kapnak majd karácsony előtt a kis Szetey Gábor államtitkár jóvoltából, ugyanis az államhivatalnokok munkájának felmérését reábízta főnöke, a nagy Gyurcsány. Három és fél milliárdot szétosztani, embereket ezért csuklóztatni, ez ám a feladat! Mások eközben idekint sztrájkolnak, és még mindig nem veszik észre, hogy ezek odafönt még most sem veszik észre őket.