De ezen már túl vagyunk. A veszprémi kézilabdacsapat az állatias kihívásra magasztos választ adott. Túllépett a tahó kisszerűségen és lélekben felemelkedett oda, ahová csak a legnagyobbak képesek. Mártír társukért harcolva a pályán, sportszerűen és valami hihetetlen elszántsággal küzdöttek. És győztek. És győztek megint. És elindultak a világsiker felé, mert a katarzis olyan tiszta, éteri magasságba emelte őket, ahol már nincs értelme annak, hogy a gyilkos cigánybanda tagjainak egyszer csak eltűnt a neve; tegnap még Raffael, Sztojka, Németh volt, ma meg már csak R., Sz., N. és hasonlók. Vajon miért védi törvény a bűnösök nevét és miért lehet gond nélkül leírni az áldozatokét? Miféle liberális sunyiság ez megint?

De ezen már túl vagyunk. A katarzis kicsiben végre megtörtént, s ez azért maga a forradalom, mert a lelkekben forrt fel és úgy csapott ki az utcákra, terekre, versenypályákra, hogy ott bent már mindent megváltoztatott. A kiváló sportolók, megismervén a halál iszonyúságát, megízlelték a feltámadást.

Ami nem pusztít el, az megerősít, mondja Nietzsche. Minél mélyebb a pokol, annál magasabb a felszárnyalás. Ezért győznek, és győznek, és győznek a veszprémi fiúk. Mert ők már túl vannak rajta. Újjászülettek. Kellett hozzá a város lakóinak áradó szeretete, a magyar közvélemény figyelme, de a legfontosabb a döntés bátorsága volt, hogy küzdenek. Ennek pedig az az üzenete, hogy ha már a bátorságot kiverték belőlünk álarcos pribékek, egy kincsünk még maradt, amivel csodát tehetünk, a szeretet.

Veszprém példája mutatja, hogy ez elég is lesz. Ami kicsiben volt, az lesz nagyban is: egy vörös banda ugyanúgy terrorizálja Magyarországot, a rendőrök ugyanúgy kushadnak, a bírók egy része ugyanúgy sunyít, a lakosság nagy részének a vére is lassan végleg elfolyik, de valami megváltozott. Veszprém elhozta a megváltást. A szeretet tüze feltámadt bennünk. És igen, van egy csapat is, amelyik ki akar és ki mer futni a pályára, és küzdeni akar. Néhány ócska alak most még azzal próbálkozik, hogy váltsuk le az egész elitet, ami olyan pitiáner gondolat, mintha Veszprémben azt mondaná valaki, a Raffael-klánnal együtt váltsuk le a kézilabdázókat is.

Hát nem. A katarzis lényege éppen az, hogy a világ leegyszerűsödik: a jók fehéren jók, a rosszak sötéten rosszak lesznek. A kis hibák pedig elvesztik jelentőségüket, mert csak az izzó hit elszántsága marad, hogy merünk és akarunk küzdeni. Van csapat és van kikért harcolni.