1881-ben vagyunk, amikor a vracsevgai szatócs fia megfogalmazza ezeket a mondatokat. S csak annyit mondhatunk, nini!, hát már 1881-ben is?…

„Micsoda zseniális, szörnyűséges nép ez a zsidóság. Évezredek óta gyűlölik, irtják, pogromozzák, de ha lélegzethez jut, percek alatt meggazdagszik, nyilván pökhendivé, irritálóvá lesz, akkor ismét inkvizíció, pogrom, holocaust, s megint elölről. Az emberiség kovásza.” (2) Ezt pedig Karinthy Ferenc írta, 1985-ben, Izraelben. S mást is írt ott: „A jellegzetes zsidó tulajdonság, hogy a vészben összetartanak, de amikor jól megy a soruk, elbízzák magukat, kihívják a környezet ellenszenvét, itt világpolitikai méretekben érezhető. Eddig mindig győztek az arabok ellen, most kellene kivonulniuk Libanonból, és békét kötni. 20-30 év múlva az arab népesség megkétszereződik, nyilván föl is fegyverkezik, és az izraeliek sokkal nehezebb helyzetben lesznek. Az ENSZ-ben már úgyis mindig ellenük szavaz a túlnyomó többség. A zsidó fanatizmus és dicsőségérzet azonban, mely magyar barátaink körében is észlelhető, nem engedi ezt, s úgy vallja, e földet nekik ígérték vagy 2000 esztendeje – pedig azóta hány nép megfordult itt! -, tehát az arabokat ki kell űzni, agyonverni. De hát nem lehet örökösen hadiállapotban élni. Most kellene, a győzelmek birtokában, kompromisszumok árán is megegyezni. Persze nem fognak, s félő, hogy újra szétverik, szétszórják a zsidóságot.”(3) Nohát! Egy Karinthy! S mit még? Például ezt, 1974-ben, Budapesten: „Iszonyatos a kulturális életben a klikkek uralma, pozícióharc, egymás gyilkolása. Zsidófarsang és nyilas leszámolási tervek. Mindenki mindenkit gyűlöl.”(4) Remek… Akkor tehát nem változott semmi sem… És ismét New Yorkban, valamikor a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején: „A 3. Avenue-n, az Alexander’s áruház előtt egy vén, loncsos, sovány, züllött ronda nő -Margit királynő a III. Richárdból – egy csengős dobozt ráz, és kiabálva rákezdi: – I’am a jew! Zsidó vagyok! – Semmi figyelem. Rázza, folytatja: – Agnosztikus zsidó vagyok! De zsidó! Zsidó! – Miért kell ezzel úgy felvágni? De folytatja: – Fiatal koromban az Intelligence-nek (kémelhárításnak) dolgoztam. – Fejcsóválás, két néger kiköp. És így tovább, az egész élettörténete. Hogy ő nem akar pénzt, nem gyűjt, nem árul semmit. Csak elmondja. És hogy a Szovjetunióban és Németországban és Amerikában üldözik a zsidókat, és New York egy nagy koncentrációs tábor. Mert itt a Fordoknak és Rockefellereknek jó, de ő, aki zsidó, és így tovább. Hallgatják, továbbmennek, néhány újabb kíváncsi áll meg, s azok is elhagyják. Én is továbbállok, messziről hallom: – I’m a jew!”(5) Hm… Ismerős… Amúgy, csak az érdekesség miatt, olvassuk tovább Karinthy naplóját, ugyanennél a résznél: „Február 1. New York legnagyobb könyvsikere ma Konrád György: Látogató c. regénye. Felsőfokú kritikák, „az európai irodalom élvonala, csúcsa” stb. Hatalmas hirdetések, a szerző bús arcképével, az első kiadás 3 nap alatt elfogyott.

Móricz, Kosztolányi, Karinthy, de még Petőfi se tört át. S ez a szomorú, bágyadt, kissé unalmas, proletárbűzös regény, íme áttört. Most ez a magyar irodalom, ez a világirodalom. Szép bizonyítvány Magyarországról, és szép bizonyítvány Amerikáról.”(6)

Aztán nézzünk valamit 1968-ból, (ebben az esztendőben szálltuk meg Csehszlovákiát!) a szovjet blokk antiszemitizmusáról: „Találkozás egy lengyel pofával. Az illető zsidó, és rémségeket mesélt a rezsim antiszemitizmusáról. Hogy Gomulka tavaly, az izraeli háború idején ötödik hadoszlopnak nevezte a hazai zsidókat. És három csoportot különböztetett meg, cionistákat, kozmopolitákat és tűrhető zsidókat. Persze bármikor át lehet tenni valakit az utóbbi csoportokból az elsőbe. A lengyel zsidóság nagy része ki akar vándorolni, láthatóan erre kényszerítik őket. Őneki a felesége keresztény, anyósa idős, beteg, nem akar elmenni. De egyre nehezebben viseli sorsát. Szép, ugye? 23 évvel Hitler pusztulása után.”(7)

És erről mit gondoljunk? Hogy a „lengyel pofa” ugyanolyan „hülye zsidó„, mint a ronda nő a 3. Avenue-ról, vagy a kommunista elvtársak voltak igazi antiszemiták? „Fene tudja„ – mondjuk álnaivan… „Ez is, az is, nyilván” – mondjuk suttogva.

Aztán még egy bejegyzés, 1968. január 13-án, Los Angelesben: „Előadás az UCLA-an (University of California, Los Angeles). Gyönge ház, közepes előadás, mármint én voltam közepes. Főként a magyarországi zsidókérdés érdekli őket, lévén a hallgatóságban főként zsidók. No, ez is lement.”(8)

1968-ban a „magyarországi zsidókérdés” érdekli a Los Angeles-i zsidókat? De hát hol volt 1968 Magyarországán zsidókérdés? Vagy volt, mégis? És akkor az kiknek a kérdése volt? És mi az, hogy zsidókérdés? Hiszen ilyen nincs is! Aki ezt a fogalmat kiejti a száján, az antiszemita! Elítélendő és üldözendő! Karinthy Ferenc, a zsidó, az egyik legnagyobb magyar író fia antiszemita volna? Vagy az UCLA zsidó hallgatói az antiszemiták? Vagy Kádár rendszere volt antiszemita, és ezt Los Angelesben az UCLA-n tudták, de mi itthon nem tudtuk? Vagy akik ma a zsidókérdés fogalom használóit leantiszemitázzák, azok gazemberek? Sok-sok kérdés; túl sok kérdés; be kéne tiltani Karinthyt…

„Pat tegnap este egy zsidó társaságban volt. Azt mondja, elviselhetetlen, mit csúfolódnak össze a karácsonyon és az űrhajósokon, de különösen a karácsonyon: gusztustalan volt, ízléstelen. Pont ezen az estén akarják bizonyítani, hogy ők milyen jó zsidók.”(9)

Ilyen is van. Ismerjük. Tudjuk. Mondtam én, hogy be kell tiltani Karinthyt.

Különösen ezért: „(…) Ma pedig zengett az egész Fifth Avenue, vég nélküli sorokban vonultak fel zsidók, és ünnepeltek valamilyen izraeli ünnepet.

Egyetlen húr nem rezdült szívemben. Valahogy semmi közösséget nem érzek evvel a hangos, tolakodó, csinnadrattás, hencegő parádéval, inkább gusztustalannak érzem. Fura dolog, amikor odahaza olvasom az arabbarát cikkeket, teljesen a zsidókkal vagyok szolidáris.

Itt meg, ahol hatalmon vannak, bosszant, idegesít, türelmetlenné tesz az egész. A zsidóságban, ha ugyan van ilyen, a sok tehetség, izgalom, szellemi készenlét, alkotókedv stb., stb. mellett van egy különleges képesség: megutáltatni magát a világgal. József, aki addig ugrál, amíg a kútba nem dobják.”(10)

Ezek a mondatok 1972-ből valók. Tegyük hozzá, ma azok rendíthetetlen hívei Izraelnek, akik akkor az „arabbarát„ cikkeket írták, és naponta elítélték Izraelt.

Ezek a mondatok 1972-ből valók.

Nem rettenetes szöveg, és elgondolkodtató. Nem úgy, mint Ilja Ehrenburg értekezése a németekről: „A német egyszerű egysejtű, de mégis különös élőlény… Vannak, akikből tolvajt csinál az élet, de a németek született haramiák… Gyakran mondják, hogy a németek vadállatok. Kár az állatokat sértegetni. A vadállat széttépi az embert. A német pedig sokáig, ravaszul kínozza. A vadállat öl, hogy jóllakjon. A német azért gyilkol, hogy élvezzen. Németország a perverz szadisták hazája… A német nem ember. Automata, puskával felfegyverzett automata. Az automata puskát fel lehet használni, de a németet el kell temetni. Hencegő rablók, orcátlan tudatlanok, kegyetlen vadak, gyávák és könyörtelenek a gyengébbel szemben, vérrel öntötték el a világot.”(11)

Ehrenburgot Bächer Iván idézi a Népszabadság január 4-diki számában, és ezen idézet után írja, hogy „rettenetes szöveg, de azért elgondolkodtató.” Mint sváb, mindjárt ki is kérem magamnak, hogy ezt a szöveget bárki elgondolkodtatónak merészelje nevezni. S hiába mosakszik Bächer, hiába írja, hogy „rettenetes szöveg”, s hogy „orosz nyelven íródott fasiszta szöveg”, azért idézi, hogy utólag igazolja. Gyáván, sunyin, alávalóan. A németekről című írásának utolsó bekezdésében, amely így szól: „Németország ma megint hatalmas. A napokban épül föl neki, amije még nem volt soha: hatalmas, irdatlan, az egész németségen büszkén uralkodó fővárosa. (Ez persze értelmetlen hülyeség, úgy, ahogy van. Mi az, hogy „amije még nem volt soha”? – B.Zs.) A magyar nácik a német nacionalizmus föltámadását várják örömmel. A magyar demokraták gondolkodnak a németen.”(12)

Ezért a két utolsó mondatért írta Bächer a cikket. Gyáva, sunyi, alávaló mondatok. Egy olyan 3. Avenue-i zsidó oktalan és kártékony félelme ez az újraegyesített Németországtól. Amely nyilván jobb volt kettészakítva, mi, Bächer?

Demokraták pedig nem gondolkodnak a „németről”. Főleg nem így, egyes számmal démonizálva.

Viszont olvassák Karinthy Cini naplóját. Abban van sok elgondolkodtató.

„Nincs szeretet gyűlölet nélkül. Mindent szeretni és semmit se gyűlölni: impotencia. Az érzelmek polárisak, egyik elképzelhetetlen a másik nélkül.”(13)

Például ez. Mert ezt akarjátok a legjobban letagadni, miközben gyáván, sunyin, alávalóan gyűlölködtök.

—————————–

Jegyzetek:

1.: Herczeg Ferenc emlékezései (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985.)

2-10.: Karinthy Ferenc: Napló

11.: Ilja Ehrenburg (idézi: Bächer Iván, Népszabadság, 2003. Január 4.)

12.: Bächer Iván: A németről ( Népszabadság, 2003. január 4.)

13.: Karinthy Ferenc: Napló