Lovas reményei szerint a mostani pénzügyi (és minden bizonnyal egyúttal gazdasági) válság hozza el a véget. A reményeit, már ami a mai állapot végének eljövetelét illeti, osztom. Osztom, hiszen az utóbbi harminc év gazdasági torzulásai a velejáró, sőt az azt segítő politikai torzulásokkal együtt nem tarthatók, illetve tűrhetők többé. Nem igényel különösebb bizonyítást az a kijelentés, hogy torz az a gazdaság, amelyik napi egymilliárd dollárt képes költeni háborúra, de nem képes általános egészségügyi biztosítást nyújtani minden állampolgára számára, és hamis az a politika, amelyik ezt támogatja, sőt összehazudik érveket a háborút beindítandó, és az általános egészségügyi ellátást pedig megtagadandó. Torz az a világ, amelyik – a XXI. században – fenntartja Guantánamót, és megelőző csapásként civilek százezreit öli kedvére. (A bushok és gyurcsányok megjelenése a politikában is mindössze a torzulások következménye: torz lelkek a torz ügyhöz.)

Egy ennyire torz világ megszűnése törvényszerű. Már valóban csak idő kérdése, hogy például a bushoknak és a gyurcsányoknak mikor kell felelni bűneikért, vagy hogy Budapesten mikor közli majd az első rebiszes a parancsnokával, hogy nem hajlandó többé gumilövedéket vagy könnygázgránátot lövöldözni emberekre. Mindez ma már csak idő kérdése. Két dolog azonban aggaszt. Az egyik, hogy mikor jön már el ez az idő, illetve, hogy mi mindent nyomnak még le a torkunkon annak eljöveteléig. A másik, hogy a politika-csinálók Magyarországon és Nyugat-szerte képesek lesznek-e meglátni az összefüggéseket a mostani válság (pénzügyi és gazdasági), illetve az elmúlt 20-30 év gazdasági és politikai torzulásai között.

Félek, hogy nem. Részben azért nem, mert a felismerés szükségképpen felelősségvállalást is jelentene, másrészt, mert a ma szellemisége ezt talán még nem engedi meg (nem feltétlen vádolom a politikai elitet ostobasággal, hiszen megvan a magukhoz való eszük, csak eltévelyedéssel).

Félelmem jogosságát a magánbankokat mentő dollár- és euró-csomagokért lobbizó úgynevezett pénzügyi szakértők (akik talán ügyes könyvelők és pénztárosok, de feltűnően alulképzettek a társadalomtudományok filozófiaközeli területein) és a mentőcsomagokat megszavaztató (az Egyesült Államokban), vagy csak egyszerűen odaadó (Európában) kormányok viselkedése mutatja: a neoliberalizmus/neokonzervativizmus okozta válságot a hagyományos neoliberális eszközökkel kezelik: a köz pénzével.

A híradások szerint az EU-kormányok körülbelül kétezer milliárd euró nagyságú állami mentőövet készülnek dobni a bankoknak. (Az Egyesült Államok politikusi elitje már 700 milliárd dollárt odadobott.)

Ne feledjük azonban, az államnak nincs pénze, pénzünk nekünk van. Sőt azt se, hogy az állam mi vagyunk. És számoljunk: 500 millió EU-állampolgárral számolva (beleértve a csecsemőket és a nyugdíjasokat is) ez annyit jelent, hogy fejenként négyezer eurónkba kerül a mentőcsomag. Ez magyar pénzben több mint egymillió forint fejenként. Íme, a köz újabb kirablása annak érdekében, hogy a minket állandóan kirabló bankokat kisegítsük (aki túlzottnak ítéli ez utóbbi megjegyzésem, nézze át alaposan a legutóbbi havi folyószámla-kivonatát.)

Tegyük fel, hogy a pénzügyi szakembereknek igazuk van, és valóban az átlagpolgár érdeke a bankok megmentése. Tegyük fel, hogy nem igazak azok a hírek, amelyek szerint a pénzügyi válság okai:

1., a banki top-menedzsment lop (például higgyük el, hogy nem igaz, hogy Mr. Fuld, a csődbe került Lehmann Brothers utolsó elnöke 484 millió dollár fizetést adott magának az elmúlt nyolc évben), és 2., a bankokból ma az a pénz hiányzik, amelyik csak papíron, spekulatíve létezett (mindenféle árufedezet nélkül). Szóval tegyük fel, hogy a bankok viselkedésétől és működésétől függetlenül következett be a mai pénzügyi válság. Ám ekkor is igaz, hogy mégiscsak a mi pénzünkből akarják elöljáróink talpra állítani őket.

A felelős javaslatom tehát ez: államosítsunk! Államosítsuk a mi pénzünkkel kisegített bankokat, ha nem akarjuk, hogy újra becsapjanak bennünket. Államosítsunk, ha nem akarjuk, hogy az efféle pénzügyi válságok rendszeressé váljanak a jövőben. Ja, és még egy: felejtsük el egyszer és mindenkorra a neoliberális gazdaságot és politikát!

Jézussal kezdtük (helyesebben, kezdte Lovas István), fejezzük is be vele: nem puszta véletlen, hogy kiűzte a pénzváltókat a templomból. Nem hirtelen felindulásból zavarta el a pénzváltókat. Nem váratlan ötlettől vezérelve zavarta el a pénzváltókat. Nem pillanatnyi dühében zavarta el a pénzváltókat.