Semmi sincs ingyen – mondják. Fizetni kell a tudásért – hörgik. A kérdés persze az, hogy miféle tudásért. Mert a felsőoktatási képzés az elmúlt két évtizedben összességében majdnem az ötvenes évek színvonalára zuhant vissza. Aminek nem kis részben az az oka, hogy a szinte korlátlan számban tanuló diákokkal szemben egyre kisebb a követelmény. Hogy pedig még inkább javuljon a statisztika, a korábbi áltudományok (tudományos szocializmus, politikai gazdaságtan, marxizmus-leninizmus) helyett újabbak (politológia, kommunikáció, menedzserképzés és hasonlók) jelentek meg, és ezek nagyjából annyira tudományosak, mint amelyeket leváltottak. Hogy a korábban bevezetett agyrohasztó áltudományokról (szociológia, közgazdaságtan, pszichológia) ne is beszéljünk.

Hatvany Lajos száz évvel ezelőtt írt szellemes könyvében (A tudni nem érdemes dolgok tudománya), Nietzsche nyomán még a filológiát nevezte olyan tudománynak, amely csupa felesleges dolgot tud, ezért nem érdemes vele foglalkozni. (Magyarán: a filológiának semmi köze a hús-vér élethez, a szellemhez, politikailag nem korrekten: a szellem véréhez és fordítva.) Napjaink áltudományainak és áltudósainak tudása viszont nem felesleges, hanem nem létező, csak piár produkció. Pontosabban, dezinformáló és mindig a hatalom érdekét szolgálja, mint minden áltudomány a történelemben. Jellemző, hogy 1989-ben a legendás tud. szoc. (tudományos szocializmus) nevű áltudomány oktatói egyik napról a másikra átkeresztelték tanszékeiket és önmagukat politológiára, illetve politológussá, s azóta ez új színekben folytatják kártékony tevékenységüket. Nevelik félrevezetett áltudós utánpótlásaikat.

Tudásalapú társadalom szükségességéről beszélnek politikusaink, és diplomák tízezreivel reprezentálják nekünk e vélt tudást. Miközben még az egyetemeken is gond az olvasni tudás, a szövegértés. Évente csak szegény elbutított politológusból diplomásítanak vagy ötszázat, média- és kommunikáció szakon meg több ezret. A kiképzett ifjú, ha végzettségének megfelelő állást talál, akkor a hatalom öntudatos, agresszív embere lesz, ha meg nem, akkor egy idő után talán rájön, hogy elvesztegetett öt évet és legfeljebb csak elégedetlenkedő öntudatos álértelmiségi válik belőle. Virtuálius tudása ugyanis csak a hatalom uszályában ér valamit. Mert ő is csak egy áldozata az oktatás pénzcentrikus túltengésének, ostoba demokratizmusának.

Ha józanul körbenéz, rájön, hogy nem is érdemes tanulni. Mert mit lát? Mondjuk azt, hogy könyvtárosi diplomával és húszéves szakmai gyakorlattal, ha kényszerből elmegy egy háromszemélyes könyvesboltba eladónak, akkor csak azután lehet e kis bolt vezetője, ha egy tíz hónapos boltvezetői tanfolyamot elvégez százezer forintért. Viszont ha benn van a hatalomban, akkor könyvtárosi diplomával simán lehet oktatási miniszter, vagy környezetvédelmi, vagy – hiszen úgysincs hadsereg – akár hadügyér. Hogy nem ért hozzá? Az nem számít. Egy bizonyos szint fölött már nem kell papír, sem tudás. Elég a megbízhatóság… És sajnos ez nem magyar sajátosság, de az egész EU-ban érvényes trend, mert ott is a kontároké a világ. Jól emlékszünk még a kommunista pártkáder külügyes, Kovács László sima kinevezésére vám- és adóügyi biztosnak az EU-ba.

A művelt Európa szeme sem rebbent, éppen úgy, mint 522 éve, midőn Mátyás király felesége hétéves unokaöccsét neveztette ki esztergomi érsekké. Ámbár az még, mint tudjuk, a rettenetes feudalizmus világa volt… Ma viszont a felvilágosult tudás világát építjük…

Nincs új a nap alatt. Jó helyen kell jó időben lenni. Kovács elvtárs pedig alkalmasságát bizonyítva, két hónappal kinevezése után, már kioktatott bennünket adóügyekben. Magabiztosabban adta elő a dolgokat, mint Vámosi-Nagy Szabolcs. A katonaságot kinevezéséig csak filmen látó Szekeres Imrének pedig csupán két hétre volt szüksége annak megállapításához, hogy „komoly szakmai színvonalon áll hadseregünk”. Sztálintól tudjuk, a bolsevikok különleges emberek. Jól fizetett rektoraink szerint fizessenek a diákok, különösen a rossz tanulók. Amivel kapcsolatban csak annyit jegyezzünk meg, hogy többnyire nem a stréber diákokból lesznek a legkiválóbb tudósok. Miként rektorságot és egyéb tudományközi hivatalt is többnyire a tudományos élet második-harmadik vonala vállal csak. De mindegy.

A liberális egyenlőség nevében, diszkriminációmentesen, politikailag korrekten ezért azt javaslom, hogy az elmúlt évtizedekben ingyen tanuló rektorok utólag, a javaslatot támogató diplomás képviselőkkel és minden, korábban ingyen diplomázó tandíjpártolóval együtt kamatostul fizessék meg kiképzésük mai árszintre átértékelt költségeit. Ha megteszik, olyan hatalmas összeg kerül a felsőoktatásba, amiből akár egy újabb fizetésemelést is megszavazhatnának a rektoroknak. Hiszen tudjuk, nagy az infláció.