Az őszinte átgondolásról
Nem olyan régen volt, hogy ne emlékezhetnénk rá.
„A NATO által Afganisztánban indított nemzetközi katonai művelet célja az volt, hogy felszámolja a tálib rezsim által védelmezett al-Kaida jelentette terrorveszélyt. Ehhez fokozatosan társult egy államépítési kezdeményezés is. A stabil és demokratikus állam tűnt a legmegfelelőbb garanciának arra, hogy megakadályozzuk a terrorveszély feléledését.
Az európai országok teljes szolidaritást vállalva szövetségesükkel, az Egyesült Államokkal, magukra vállalták az Afganisztánra és az afgánokra irányuló katonai, polgári, pénzügyi és humanitárius erőfeszítések nagy részét. Afganisztán volt történetesen az európai uniós fejlesztési támogatás első kedvezményezettje. Az elmúlt 20 nap eseményei tragikus képet festenek e kettős cél elérésének eredményességét illetően. Az állam, amelyet türelmesen próbáltunk felépíteni, kártyavárnak bizonyult” – ismerte be a kudarcot hírlevelében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke 2021. szeptember 2-án.
Hozzátette, „…a kaotikus afganisztáni kivonulás arra kényszerít bennünket, hogy – a NATO-partnerek közötti megbeszélésekhez kapcsolódóan – felgyorsítsuk az európai védelem őszinte átgondolását”. Ez sajnos elmaradt. Az európai védelem őszinte átgondolása még várat magára. Pedig az elnök úr világosan beszélt másfél évvel ezelőtt: „Szövetségeseinkkel együtt vonultunk be Afganisztánba, és velük együtt mi is távozunk. Ez az új helyzet azonban merőben más következményekkel jár az Egyesült Államokra, illetve Európára nézve. Európának ezért gyors döntéseket kell hoznia a stratégiai érdekeivel összefüggésben.”
Nos igen, a stratégiai döntések… Mintha egy évezred telt volna el a dicstelen afganisztáni demokratizálás és a pánikszerű menekülés óta, olyan pompásan sikerült elfelejteni mindent. Az unió szövetségese oldalán ezúttal Ukrajnában találta meg azt a méltó partnert, amely alkalmas arra, hogy „államépítési kezdeményezéseit” örömmel fogadja. Miközben az Európai Unió jelentős összegeket fordít Ukrajna felfegyverzésére, aközben a szankciókkal saját magát végzetesen meggyengíti.
De nem ez a fájdalmas, hanem a nagy, közös kudarc utáni „őszinte átgondolás” elmaradása. Az unió vezetése Magyarországot ostorozza, amiért nem állunk be a kardcsörtetők közé, sőt ragaszkodunk saját érdekeink megvédelmezéséhez, és hiába hangoztatják most már egyre többen, hogy a gazdasági blokád Oroszországgal szemben nem hozta meg a várt eredményeket, sőt többet ártott az uniónak, mint az orosz gazdaságnak, nemhogy ezek értelmes átgondolására nincs szándék, de ami ezerszer nagyobb baj, a Charles Michel által hiányolt európai védelmi stratégia puszta fölemlítése is lekerült a napirendről.
Az USA 101. légi szállítású hadosztályának az ukrán határhoz közeli romániai letelepítése végképp indokolttá tenné az európai védelmi stratégia és általában véve az európai túlélési stratégia valóban őszinte átgondolását – amíg nem késő. Mert ez a szövetség egyszer csúfosan megbukott Afganisztánban, de szerencsére Afganisztán messze van. A bosszú nem ért ide. Vietnám is messze van, ahol a legendás „Vijjogó Sasok”, azaz a 101. légi szállítású hadosztály ugyancsak fantasztikus hadi sikereket ért el – leszámítva persze a pánikszerű kimenekülést onnan is.
Most Ukrajnában harcol a demokráciáért a szövetséges sereg egy különös, álszent háborúban. Ukrajna azonban nincs messze. Közel van. Nagyon közel.