Brüsszeli versenyfutás az idővel

A mostani formájában 2020-ban beterjesztett migrációs paktum elfogadtatása Brüsszel egyik legfontosabb politikai céljává vált, különösen mióta kézzelfogható közelségbe került a lehetősége.

Ehhez elkötelezettség és a csillagok pillanatnyi együttállása is kellett: előbbit Alex Soros pozícióba kerülése biztosította, míg utóbbihoz szükség volt némi politikai trükközésre is, amivel meg tudták osztani a migrációt ellenző országokat, és keresztültolhatták a javaslatot a tagállamok képviselőit tömörítő tanácson.

A csel az volt, hogy felrúgták a 2016 óta meglévő politikai megállapodást azzal, hogy az egyhangúságot igénylő állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács helyett a Bel- és Igazságügyi Tanácsba vitték be a tervezetet, ahol elég a minősített többség. Az idő azonban így is szorítja őket.

Maga a javaslatcsomag tartalmaz előremutató rendelkezéseket, például végre elismeri a biztonságos harmadik országba történő visszaküldés lehetőségét, amelyért hazánkat sokat támadták. Ez a tény alkalmas volt arra, hogy a migrációt ellenző országokat megossza, hiszen Olaszországnak már ezek az engedmények is hatalmas könnyebbséget jelentenének. A favorizált brüsszeli megoldás lényegi magja azonban 2016 óta változatlan: a kötelező elosztási kvóták. A liberálisok imádják a kvótákat, szívük szerint az élet minden területén igyekeznek patikamérlegen kimérni a „társadalmi igazságosságot”. Itt azonban többről van szó, mint vonzódásról a leegyszerűsítő, dehumanizáló megoldásokhoz. A kvóta ugyanis nagyon fontos eszköz a 2015 óta beözönlött rengeteg migráns okozta problémák kezeléséhez. Ezek jól ismertek bárki előtt, aki nem csak a liberális médiából tájékozódik: párhuzamos társadalmak, no-go zónák, megnövekedő bűnözés, terrorizmus, lángba boruló városok. A migráció okozta kihívás több nyugati országban elképesztő mértékeket öltött, és most szabadulnának legalább a teher egy részétől.

Csakhogy nem számolnak azzal, hogy ha még volna is szándék a keleti tagállamokban élők részéről a gazdasági migránsok befogadására – ami egyébként nincs –, akkor is kitört időközben egy háború a szomszédban; milliószámra érkeztek Európába valódi menekültek. A V4-országok milliós nagyságrendben látták el az ukrán menekülteket, akik közül sokan itt is maradtak, elsősorban a szláv nyelvű országokban, ez pedig jelentős többletteher a költségvetésüknek. Az EU a mihamarabbi béke támogatása helyett – amely lehetővé tenné, hogy ezek az emberek hazatérjenek – háborúpárti álláspontot képvisel, a konfliktus elhúzásában érdekelt. Miközben az ukrajnai menekültek után fejenként mindössze kétszáz eurót adnak, addig a kvóta szerint át nem vett migránsok után húszezer eurós bírság járna. Ráadásul épp most kérnek százmilliárd eurót a tagállamoktól (befizetések és közös kötvénykibocsátás formájában), amely összeg nagyobb részét a háború további finanszírozására fordítanák.

A kötelező elosztás mellett immáron migránsgettók létesítését is előírnák a határ menti tagállamoknak, így hazánknak is. Ezek kapacitása – akárcsak az elosztási kvótának, amely azonban nem tartalmaz felső határt – európai szinten összesen harmincezer fő lenne, amiből az elosztási képlet szerint mintegy 8500 fő jutna Magyarországra. Ezekben a nem zárt táborokban évente a ránk eső rész négyszeresének mértékéig kellene elbírálni a kérelmeket, így máris tízezres léptékű tömegről beszélünk, akiket őrizni és ellátni kellene. Ráadásul a migrációs válság- és vis maior helyzetek kezeléséről szóló rendelettervezet alapján a nagy migrációs nyomás alá kerülő tagállamoktól kötelező lenne átvenni migránsokat, itt még a húszezer euró megfizetése sem lenne opció. Tekintettel az évről évre súlyosbodó bevándorlásra, ez gyakorlatilag teljesen kiüresítené a befogadás bírsággal történő kiváltását.

Ez jelenleg a paktum legvitatottabb része, aminek köszönhetően most sikerült kisebb győzelmet aratnia a migrációellenes V4-tömbnek az uniós nagykövetekből álló, döntés-előkészítő Állandó Képviselők Bizottságában. A brüsszeli bürokraták ugyanis szerették volna, ha a legújabb kompromisszumos szövegjavaslatot gyorsított eljárásban tárgyalják, és még a nyári szünet előtt el tudják fogadni. A visegrádi országokon túl az északi államok is elégedetlenek voltak a szöveggel – felfüggesztette volna ugyanis a migránsok regisztrációs országba történő visszaküldésének lehetőségét –, valamint csatlakozott Németország és Hollandia is, így blokkoló kisebbség jött létre (vagyis legalább négy ellenző tagállam, amelyek lakossága 35 százalékát teszi ki az EU-énak). A két utóbbi ország részvétele furcsának hathat, hiszen eddig nem éppen a migráció ellenzéséről váltak ismertté. Megnyugodhatunk, nem a világ fordult ekkorát, őket teljesen más szempontok vezették. Egyrészt uniós diplomaták szerint maga a javaslat későn érkezett be, így több tagállam időt szeretett volna nyerni a tanulmányozására, valamint a németek túl szigorúnak tartották, és követelték, hogy a kiskorúakat és családtagjaikat mentesítsék a határellenőrzés alól.

Ezzel időt nyerni mindenképp sikerült, aki pedig időt nyer, az életet nyer. Nem véletlenül élték meg a brüsszeli döntéshozók kudarcként a mostani fejleményeket. A tárgyalások folytatása ugyanis így szeptember végére csúszott, jövő júniusban pedig már valamennyi tagállamban itt vannak az európai parlamenti választások. Meglehetősen rövid idő áll már csak számukra rendelkezésre ahhoz, hogy keresztülvigyék ezt a szívüknek oly kedves javaslatot.

Brüsszel azonban bizonyosan nem mond le a terveiről, megpróbálják majd a javaslatot minden erővel elfogadtatni. Ennek jelentősége pontosan az, mint a többéves költségvetési módosításnak, amit szintén év végéig akarnak jóváhagyatni: őszintén félnek attól, hogy mi lesz júniusban. Míg a demokráciákban ünnep a választás, a liberálisok számára rémálom, ekkor ugyanis azok is véleményt mondhatnak, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők. Brüsszel elhibázott, a valós kihívásokra választ nem adó politikája, a háború kritikátlan támogatása és a politikai korrupció mind-mind alkalmasak az európai polgárok elidegenítésére. Ráadásul a tárgyalóasztalnál tanácsi elnökként ott fog ülni Magyarország is, amikor a következő Európai Bizottság fölállításáról lesz szó.

Földindulásra nem kell a választásokon számítani, de minden jól halad ahhoz, hogy egy állandó blokkoló kisebbség jöhessen létre az uniós intézményrendszerben, véget vetve a liberális önkénynek. Brüsszel így hát versenyt fut az idővel, hiszen csak most van biztos lehetőség arra, hogy az akaratukat keresztülvigyék. A szuverenitáspárti országoknak most kell igazán kitartaniuk és elkötelezni magukat amellett, hogy – Orbán Viktor CPAC Hungaryn elmondott szavai alapján – „nem a migrációra, nem a genderre, nem a háborúra”. Ha képesek vagyunk kitartani az igazunk mellett, akkor utána – amennyiben a választók is így akarják – megkezdődhet a korrupt brüsszeli mocsár lecsapolása.