Nincs ebben semmi meglepő, nem mondhattak mást. A Fidesz elnöke leginkább azért nem, mert igaza van. Tapasztalatból tudjuk, elképzelhetetlen olyan Gyurcsány-program, ami kivezetné az országot a válságból. Ehhez nem új szocialista kormány kell, hanem új polgári kabinet. Fodortól sem várt senki eget rengető meglepetést, az újdonsült pártelnök ugyanis jól körülírható taktikát alkalmaz. Tudja, hogy az SZDSZ-nek már csak egy húzása van. Ha ezt elszúrják, mindörökre vége a pártnak. Most a középen állás politikáját választotta: beszél az MSZP-vel, beszél a Fidesszel, és olyan álláspontot képvisel, amiben mindkét nagy párt talál valami jót, mégsem felel meg egyiknek sem. Valahonnan ez ismerős. Egy Dávid Ibolya nevű pártelnök egyszer már beszélt egyenlő távolságról, csak jelezzük, neki sem jött be. Fodor először Orbán Viktorral tárgyalt. Némileg tán ráijesztve Gyurcsányra, és nyilván arra is gondolva, hogy a mára gigantikussá hízott Fidesz-táborban akadnak olyanok is, akik a rendszerváltozáskor szabadelvű programja és radikális kommunistaellenessége miatt SZDSZ-esek voltak.

Nekik akarta bizonyítani: ha Orbán Viktor kifogást emel az SZDSZ előre hozott választásokkal kapcsolatos feltételei ellen (kétharmados Fidesz-siker esetén se legyen alkotmánymódosítás, ne változzanak az állampolgárság feltételei és a választójogi törvény), akkor lám, valós a veszély, Orbán kiskirály akar lenni, ráadásul jön majd az ötmillió határon túli szavazó is, és akkor mindennek vége. De Orbán Viktor nem sétált be az SZDSZ-es csapdába. Minek állt volna le alkudozni egy egyszázalékos politikai erővel? Amúgy is, ilyesmikről demokráciában mégiscsak a választók szoktak dönteni, nem előzetes alkuk. Ő csupán a mélyülő válság egyetlen megoldását hangsúlyozta: kormányváltást, mihamarabb!

Fodor aztán – lapzártánk után – leül Gyurcsánnyal is. Elmondja majd neki is, hogy cselekvési tervet akarnak a kormánytól, amit a szocialisták miniszterelnöke meg is ígér neki. Amikor a program elkészül, Fodor jóindulatú mosollyal megcsóválja majd a fejét: „Feri, ez így nem jó”. És jön a következő pont: egy Gyurcsány nélküli szakértői kormány. Mindez már ősszel lesz, közeleg majd a költségvetési szavazás. Ott és akkor a szocialisták kényszerhelyzetben lesznek. Vagy szereznek szavazatokat a sajátjaik mellé, vagy reális veszéllyé válik az előre hozott választás fenyegető réme.

Gyurcsánynak és az MSZP-nek tehát jó lesz azon gondolkodnia, mi az a pozíció, amiért a kormányfő önként átadja a stafétát. Mert bár Gyurcsány Ferencnek hiúsági kérdés a miniszterelnöki poszt, ő is tudja, hogy a baloldali prominensek érdeke ma ez: bármi áron késleltetni kell a következő Fidesz-kormány hatalomra lépését. Mert már legfeljebb késleltetni tudják.

Bándy Péter