A német politikát egyre markánsabban osztotta ketté az úgynevezett menekültválság. A nagy, profitorientált cégek olcsó munkaerőt, és így újabb hasznot reméltek a harmadik világból beözönlő tömegektől. A nyugati kultúra bukására, a keresztény világ vereségére játszók további muníciót reméltek évszázados harcukhoz a többnyire mohamedán bevándorlóktól. A széplelkek, akik bármikor tüntetnek, ha egy zsiráfot lelőnek Koppenhágában vagy egy jegesmedve napszúrást kap a globális felmelegedés miatt, most minden jóindulatukat a migránsokra öntötték.
A praktikus elmék azonban kezdtek besokallni.
– Valahogy útját kellene állni az áradatnak – vélték. – Jó lett volna, ha a schengeni határnál megfogják a tömeget, de ezt a nagyhangú széplelkek, médiatulajdonos tőkekoncentrálók és a keresztény Európa bukására játszók már elszúrták nekünk. Itt van ez a rengeteg, nyugatra vágyó ember, akik egyre beljebb menekülnek Németországba.
– Mivel a társadalom kettészakadt – magyarázták a megoldást keresők –, válasszon magának mindenki oldalt. Azok, akik szeretnének sok-sok bevándorlóval együtt élni, menjenek balra. Akik viszont az elkülönülés taktikáját részesítik előnyben, menjenek jobbra.
Először jó ötletnek tűnt, ám idővel mind többen akartak a baloldalról átmenni a jobbra, emiatt ott egyre inkább helyszűke alakult ki, és az eredetileg oda települők érthetően igyekeztek távol tartani azokat, akik megbánták a döntésüket. Valahogyan vissza kellett verni az egyre erősödő rohamokat.
– Ha így folytatódik – jelentették be a főváros keleti felén, ahová az elkülönülők költöztek –, akkor Kelet-Berlin előbb-utóbb megtelik, a város nyugati része pedig kiürül.
Töprengtek, mi lehet a megoldás ebben a helyzetben. Valakinek az emlékek ködéből felrémlett, hogy ilyesmi egyszer mintha már történt volna. Hogy kik akartak menni és hova, az már nem volt elég világos, csak az, hogy ezt a problémát legkönnyebben egy jó hosszú, magas fallal lehet rendezni. Csak elő kellett keresni a térképeket. n