Amikor a gimnáziumba jártam, másolt kazettákon hallgattuk a Nagyvárosi farkast. Kénytelenek voltunk, mert amikor én elértem azt a kort, a Beatrice már nem létezett, s csak valami ősi-régi legenda volt, mint a Csaba királyfi vagy az ál-Petőfi. Ennyit jelent tizenévesen pár év, felnőttként meg olykor évtizedek sem nyomnak annyit a latban. De nem ez a lényeg.

Imádtuk a dalt. Ma is fejből tudom, még a gitártéma is megy, mert begyakoroltam.

Hirdetés

De most nemrég kiderült, hogy a farkasokra a veszélyt nem az aluljáróban a sintér jelenti, még csak nem is Karácsony metrója, hanem a vidéken kóborlás.

Szóval kilőtték azt a farkast, mert egyértelmű, hogy erre akarok kilukadni, amelyik bebarangolta fél Európát, háborítatlanul kelt át az Alpokon mint egyfajta nyomkövetős Hannibál – kilőtték, ami iszonyú károkat okozott. Külföld felé is, meg a hazai közvélemény előtt is. A vadászokat amúgy is utálják sokan, az összes kiscicát és kiskutyát posztoló jótét lélek, aki azt hiszi, hogy az élet egyenlő tolerancia, és a marhasültje a henteshez úgy kerül, hogy odaszületik. Meg a paprikás szalámi is úgy jön a világra, hogy megnyomnak egy gombot a gyárban, és létrejön a szalámi. Előzmények, vér, ordítás meg egyebek nélkül.

A népharag azonban hatalmas. Petíció is indult „Kapjon letöltendő börtönbüntetést a jeladós farkast kilövő vadász!” címmel. A petíció oldalán forr a lincshangulat. És a közösségi média ismét tele van a „szégyellem, hogy magyar vagyok” meg a „szégyen ez az ország” típusú haladó szellemű horkantásokkal. „Inkább rohadjon börtönben, mint a kezeim közé kerüljön ez az aljas rohadék.” Ez fejezi ki leginkább a tömeg hangulatát, ami döbbenet, mert azok akarják figyelmen kívül hagyni a bíróság döntését, akik amúgy napi szinten a diktatúráról és a jogállamiság hiányáról sápítoznak. Persze a kilövőt sem védi az ember, ő egyébként úgy bukott le, hogy tettével eldicsekedett a társai előtt. Van egy embertípus, aki ha tehetné, a csodaszarvast is lelőné, és azzal is dicsekedne.

Korábban írtuk