Az MSZP egy olyan hajó, amelynek kormányát csak kongresszusi felhatalmazással lehet elfordítani. Ez szép időben nagyon jó, mert a kapitány kedvére napozhat, viharban vagy egyéb zátonyos helyzetben azonban, amikor az idő sürget, kellemetlen tud lenni, hogy a kormány mozdíthatatlan. Ezért kell tehát a rendkívüli kongresszus. Visszatérvén a sakktáblára, a miniszterelnök által felvázolt három lehetőséget eképpen lehet köznyelvre fordítani. A lovagias ellenség előtti kapituláció a párt számára a legnagyobb esélyt kínálja. Fodor Gábor ultimátumának elfogadása pedig azt, hogy az SZDSZ előbb még megalázza és kivérezteti a szocialistákat, s csak utána adja át az ellenségnek. A harmadik lehetőség, hogy az MSZP kitartson a 2010-es választásokig, azért reménytelen, mert a szocialisták kisebbségben vannak, vagyis az ellenzék gond nélkül meg tudja szavazni a parlament feloszlatását.

A Demokrata mindezt már hónapokkal ezelőtt, az egész magyar sajtót megelőzve, pontosan előre jelezte, ami azonban nem lapunk szakértőinek átlagon felüli intelligenciájáról, hanem inkább elfogulatlanságáról árulkodik, ugyanis nem függvén senkitől, józan fejjel már év elején láttuk, hogy a szabad demokraták egy nagyon világos és egyértelmű állásfoglalás alapján cselekszenek. Ki akarnak menekülni a csődből.

Most már csak az a kérdés, hogy ki lesz a gyorsabb. Vajon az SZDSZ (és a szorgos kis MDF) lesz képes előbb rávenni a Fideszt, hogy szavazzák meg a parlament feloszlatását vagy a szocialisták? Gyurcsány bejelentése leginkább Orbán Viktornak szólt: „hajlandóak vagyunk a kezedbe letenni a fegyvert”. Azért indult a versenyfutás, mert aki kezdeményez, az a választók szemében felértékelődik. A magyar ugyanis lovagias nemzet.

De mi a jó a Fidesznek és mi a jó Magyarországnak? Az, ami értelemszerű. Az a jó, ha azok vállalják a csődért a felelősséget, akik okozták, és azok veszik át az ország irányítását, akiket a lakosság többsége erre szavazatával feljogosít. Nem áll azonban sem a Fidesz, sem Magyarország érdekében, hogy akik a legtöbb kárt okozták, de az átlagosnál flexibilisebb a gerincük, most hirtelen magukat megmentőnek állíthassák be. Abban is a Demokrata az első és az egyetlen, hogy e lapszámból megtudhatja az olvasó, a most hófehéren tündöklő SZDSZ politikusai ülnek abban a részvénytársaságban is, amelyik az évszázad korrupciójának is nevezhető, botrányos M6-os alagutakról döntött. És még egy szenzációs hír: Orbán Viktor a kötcsei polgári találkozón határozottan kijelentette, a jobboldal nem üzletel senkivel és nem tér le arról az útról, amelyen 1998-ban elindult.