Huhogás
Hatalmas tragédiáról számol be a független-objektív média. „Nem volt hajlandó pályára lépni a Zalaegerszeg ciprusi légiósa, mert saját szurkolói huhogtak a Fehérvár színes bőrű játékosaira.” És mint minden tragédiában, vannak itt is hősök és bűnösök. A hősök természetesen a feketék, a bűnösök meg a fehérek.
„A ciprusi apától és kongói anyától született játékos azt írta, hogy ő büszke fekete. Ezért is sokkoló számára, hogy miközben csereként melegített, saját szurkolói huhogtak az ellenfélnél játszó színes bőrű focistákra. Miután ez háromszor is megtörtént, abbahagyta a bemelegítést, és eldöntötte, hogy ha beállítanák, tiltakozásként akkor sem fog pályára lépni.” Na, ő a hős. (A nem hősök természetesen a szurkolók.)
De a futballista nemcsak úgy egyszerűen hős, hanem nagyon hős.
„A játékos utalt George Floyd-halálára és az azt követő tiltakozásokra. Mint írja, tisztában vagyok vele, hogy nem tudja megakadályozni a rasszista megnyilvánulásokat, de harcolni fogok azért, amiben hisz. »Nincs helye a rasszizmusnak sem a pályán, sem azon kívül.«” (A 444 nemcsak a rasszizmust tagadja, de láthatóan a magyar nyelvet is.)
Csakis bízhatunk benne, hogy hősünk posztolt az egész BLM-jelenséggel kapcsolatban, amely önmagában nettó rasszizmus. Nem beszélve a rendszeresen látható nyíltan fehérellenes táblákról, a megalázott és letérdeltetett fehér felnőttekről és kiskorúakról, a Kill all whites-transzparensekről, meggyalázott szobrokról és úgy általában a megalázott fehér kultúráról és történelemről, Beethoventől Dosztojevszkijig.
Annyira kifejező. Ő büszke fekete. Ha bármelyik játékos írná, hogy ő büszke fehér, repülne. Mert az, hogy valaki a sajátjai iránt elfogult, a világ legtermészetesebb dolga. És van, amikor ez nem túl elegánsan nyilvánul meg. Na, bumm. De tagadni az élet természetes menetét, azt hazudni, hogy nem számítanak a rasszok és kultúrák közti különbségek, majd eme működésképtelen álvalóságot a legrasszistább napi gyakorlattal paravánozni, az elképesztő.
Na, ez a vérlázító, nem a huhogás.