Mindenki sejtette, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány végén lesz egy óriási botrány. Ennek az Egyesült Államok politikai életében már hagyománya van – azt a jelenséget, amikor a választási hajrában a jelöltek számára kedvezőtlen tények kerülnek napvilágra, a tengerentúli közbeszéd „októberi meglepetésnek” hívja. Már ciklusok óta nem meglepetés, ha megjelenik valami megdöbbentő és káros információ. Mindenki abból indul ki, hogy a pártok jó előre „bekészítenek” egy-egy botrányt erre az időszakra. Jellemzően a meglepetést az ügy tartalma szolgáltatja.

Ám 2020-ban még ez sem váltott ki különösebb megrökönyödést.

Hirdetés

A demokrata jelölt fiáról, Hunter Bidenről köztudott volt, hogy erkölcsi értelemben súlyosan kompromittált szereplő. A megdöbbenést az okozta, hogy milyen módon reagált a demokrata párt a „laptop a pokolból” néven elhíresült ügyre. A válasz ugyanis elsöprő volt: a Hunter Biden „elhagyott” számítógépéről szóló cikkeket a nagy techcégek a legbrutálisabb cenzúrával sújtották, az FBI némán meglapult – pedig ma már tudjuk, hogy akkoriban is nyomoztak a későbbi elnök fiának ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban –, a hírszerző-társadalom „megbecsült” tagjai pedig szemrebbenés nélkül hazudták a kamerákba, hogy orosz dezinformációról van szó. Azon az áron sikerült eltussolni az ügyet és győzelemre segíteni Joe Bident, hogy a demokratáknak ki kellett teríteniük a kártyáikat: óriási a befolyásuk a techóriások és az amerikai hírszerző szervek felett, amelyek szükség esetén hajlandók voltak zokszó nélkül végrehajtani a parancsaikat. Nagy bűnök azonban, ahogy az angol mondja, hosszú árnyékot vetnek, és idővel eljön a felelősségre vonás ideje is. A Biden klán esetében ez most érkezhet el.

Hunter Biden botrányai

Hunter Biden olyan ember, akinél már az is problémát vet fel, hogyan soroljuk fel botrányos ügyeit, ő ugyanis a Biden család sötét oldala. Vegyük időrendben őket? Esetleg kategorizáljunk: korrupció, szexbotrányok, köztörvényes bűncselekmények, drogügyek? Terjedelmi korlátok miatt nem is fogunk tudni mindenről beszélni, de a legfontosabbakról – azok közül, amelyek tűrik a nyomdafestéket – mindenképpen érdemes szót ejteni.

Hunter Biden „elveszített” laptopja egy számítógépszerviz tulajdonosának közvetítésével jutott el a jobboldali sajtóhoz, ám az amerikai közvélemény már korábban is tisztában volt az elnök fiának bizonyos botrányaival. Azt sokan tudták, hogy Hunter Biden kábítószerfüggő – ezért távolították el a haditengerészet kötelékéből. A korrupció gyanúja is ott lebegett felette. Nehezen magyarázható az, hogy lett Ukrajna egyik legnagyobb energetikai cégénél az igazgatótanács tagja 30 millió forintos havi bérezéssel úgy, hogy az égvilágon semmilyen gáz­ipari tapasztalata sem volt. A többség szerint ez azért történhetett, mert Joe Biden – aki ez időben az USA alelnöke volt – egyengette az útját. Esetleg azért, mert az ukrán „üzletemberek” Hunteren keresztül kívántak washingtoni befolyást szerezni maguknak. Az ifjabb Biden magánéleti botrányairól is lehetett tudni. Megütközést keltett, hogy bátyja halála után nem sokkal összeköltözött volt sógornőjével, és lehetett tudni arról is, hogy Hunter nemritkán élt prostituáltak szolgáltatásaival.

A „Laptop a pokolból” tovább súlyosbította Bidenék azon problémáját, amelyet Hunter jelentett. Amit 2020 októberében még sikerült eltussolni, azóta napvilágot látott. A számítógépen olyan audiovizuá­lis tartalmak vannak, amelyek teljesen kétségtelenné teszik, hogy Hunter Biden menthetetlen kokainista, emellett számos más függőség áldozata, hozzáállása a nőkhöz pedig minősíthetetlen. Kiderült, hogy az elnök fia alaposan gyanúsítható lőfegyverrel való visszaéléssel, és már ismert korrupciógyanús ügyei is újabb alátámasztást nyertek. Ráadásul az is napvilágot látott, hogy létrehozott egy befektetési alapot Kínában, amelybe igen jelentős mértékben bevásárolták magukat a Kínai Kommunista Párt érdekeltségei, valamint állami és magántulajdonban lévő kínai nagyvállalkozások. Ráadásul a kétes ügyletekben Hunter egyik üzlettársa nagybátyja, James Biden volt, ami tovább erősítette azt a képet, hogy a Biden család nem tiszta lapokkal játszik.

Ezenfelül található a laptopon 41 olyan e-mail, amelyben egy bizonyos „Nagy Fickó”-ról van szó, aki anyagilag érdekelt az egyes ügyletekben. Nos, az amerikai sajtóban azóta megjelent hírek megerősítették – amire szinte mindenki gyanakodott –, hogy ez a megnevezés Joe Bident takarja. Az amerikai elnök egyetlen módon reagált a családtagjait ért korrupciós vádakra, mondván: „Nem beszélek velük üzleti kérdésekről.” Az elnöki állítás valótlannak bizonyult, főleg annak tükrében, hogy Hunter egyik üzlettársa, Tony Bobulinski tévékamerák előtt állította, hogy maga is beszélt üzletről Joe Bidennel Hunter és James Biden társaságában. A laptopon található és további, Bobulinski által nyilvánosságra hozott információk mindezt megerősítik.

Jön még kutyára dér?

Az amerikai demokrata körök – a fősodrú sajtó, a techcégek és a titkosszolgálatok segítségével – sokáig képesek voltak szőnyeg alá söpörni Bidenék botrányait, ám a helyzet most változni látszik. Bár az FBI hajlandó volt arra, hogy mélyen hallgasson Hunter Biden ügyeiről, annyit kénytelenek voltak elismerni, hogy több párhuzamos nyomozás is fut. Egy tavalyi kiszivárogtatás szerint a szövetségi ügynökök úgy vélik, elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy Hunter Biden ellen bűnvádi eljárást indíthassanak adócsalás miatt, valamint azért, mert hazudott kábítószer-fogyasztásáról, amikor 2018-ban kézifegyvert vásárolt.

Ezenfelül az amerikai baloldal elvesztette ellenőrzését egy fontos eszköz fölött. Amikor Elon Musk tavaly megvásárolta a Twittert, azzal megtörte a liberális véleményhegemóniát a nagy közösségi hálókon. Muskról sokan sok mindent gondolnak, de egy biztos: a legkevésbé sem híve a politikai célú cenzúrának. Így a világ legnagyobb mikroblogján ismét szabadon lehet beszélni a Biden klán botrányairól.

Ami a legnagyobb veszélyforrást jelentheti Bidenékre nézve, az nem más, mint az amerikai népakarat. A választópolgárok ugyanis úgy döntöttek, hogy a Republikánus Párté legyen a többség a kongresszus alsóházában. A konzervatív képviselők egyik legfontosabb választási ígérete pedig éppen az volt, hogy feltárják a Biden-botrányokat. Közleményük szerint: „A republikánusok vizsgálják a Biden család hazai és nemzetközi üzleti ügyleteit, hogy megállapítsák, ezek a tevékenységek veszélyeztetik-e az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.”

Amikor a farok csóválja…

Sajnos közismert jelenség, amikor egy botrányokban fulladozó elnök egy valós vagy mondvacsinált külpolitikai válságban keresi a mentőövet. Tartanunk kell attól, hogy ismét ez lesz a helyzet – miközben a második világháború utáni euró­pai történelem legnagyobb konfliktusa zajlik. A Biden-adminisztráció a kezdetek óta az ukrajnai háború intenzitásának fokozásán munkálkodik, és európai szövetsége­sei­ket is igyekeznek minél feljebb noszogatni az eszkalációs létrán, belerángatva minél többüket a háborúba. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a modern nyugati tankok szállítása körül kifejtett kommunikációs erőfeszítéseik és az a nyomásgyakorlás, amit például Németországgal szemben alkalmaztak. Az elmúlt hónapokban az is kiderült, hogy hazánkban is óriási összegekkel támogatták azt az ellenzéki összefogást az amerikai baloldal részéről, amelynek a vezére azt ígérte a választási kampányban, hogy ő mindenben maximálisan lojális lesz a nyugati vonalhoz – még a háborúban is.

A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Korábban írtuk