Kaliforniában a választópolgárok túlnyomó többsége a kormányzó idő előtti visszahívására szavazott

Mi a közös az egykori Terminátorban és minden bizonnyal több millió magyarországi szavazópolgár mostanában oly gyakran elhangzó vágyaiban? Mindenekelőtt az, hogy Arnold Schwarzenegger, a későbbi kaliforniai kormányzó előrehozott választáson érte el politikai karrierjének eddigi csúcspontját. Az alábbi összefoglalóból reményeink szerint fény derül arra, milyen egyéb, néha már döbbenetes hasonlóságok fedezhetők fel a 2003-as kaliforniai kormányzóválasztást megelőző időszak és a mai magyarországi mindennapok között.

2003. október 7-én Kalifornia állam polgárai úgy döntöttek, nem erősítik meg posztján a demokrata Gray Davist (a képen bal oldalon), hanem idő előtt pihenni küldik. Lynn Frazier észak-dakotai kormányzó 1921-es visszahívása óta ő volt az egyetlen, akivel ez megtörtént. A kaliforniai törvények szerint a hatalmon lévő kormányzó visszahívását akkor lehet kezdeményezni, ha a visszahívást támogatók adott időn belül megfelelő mennyiségű aláírást tudnak összegyűjteni az ügy érdekében: ez nem lehet kevesebb, mint a megelőző választáson megjelentek számának 12 százaléka. A 2002 novemberében Kaliforniában tartott választás eredményeit tekintve ez az egy esztendővel későbbi, előre hozott választás esetében minimum kilencszázezer aláírást jelentett. Az állam választóinak hangulatát 2003 elején igencsak meghatározta a kilencvenes évek végi, kaliforniai áramárválság, amelynek eredményeképpen sokak villanyszámlájának összege akár a korábbinak háromszorosára is emelkedett, s ezért részben Davist tartották felelősnek. Egyes elemzők szerint 2003-ban sokan nem közte és Schwarzenegger, illetve egy demokrata és egy republikánus jelölt között választottak, a többség egyszerűen változásra vágyott. A visszahívást sürgető aláírásgyűjtésnél használt petícióban többek közt a következők álltak: „[Davis kormányzó] végtelenül rosszul gazdálkodik Kalifornia bevételeivel, az adózók pénzéből túlköltekezik, veszélyezteti a közbiztonságot, hiszen megnyirbálta az önkormányzatok támogatását, nem képes megmagyarázni az egekig szökő energiaár valódi okát, és általában véve nem hajlandó kezelni az állam alapvető problémáit, amíg azok válságot nem okoznak”. A visszahívás ellenzői abbéli meggyőződésüket hangoztatták, hogy az akkori gazdasági gondok nem csupán Kaliforniát, de az Egyesült Államok egészét és kereskedelmi partnereinek nagy részét érintették, s Kaliforniában elsősorban az okozta a váratlanul nagy visszaesést, hogy az 1996-tól 2000-ig tartó, úgynevezett „dot-com bumm” – amikor a szilíciumvölgy lett az internet elterjedése által generált gazdasági fellendülés központja – hatása elmúlt. Bár ez vitathatatlan tény, ennek ellenére Davis kormányzó a bumm végeztével sem hagyott fel a nagymértékű állami költekezéssel, aminek következtében Kaliforniában rekord mértékűre nőtt a hiány. A republikánusok többsége ráadásul azzal is érvelt, hogy túlzottan magasak az adók, amiből fakadóan nem csupán az új befektetések száma csökkent, de a már meglévő cégek nagy része is másik államba helyezte székhelyét. Davist 1998-ban meggyőző, 60 százalékos többséggel választották kormányzóvá az akkor éppen virágzó időszakát élő nyugati parti államban. Hatalomra kerülése után megpróbálta elfoglalni a politikai közép pozícióját, s gyakran még a baloldali szakszervezetek kéréseit és követeléseit is figyelmen kívül hagyta, így saját pártján belül is egyre több ellenséget szerzett, miközben a republikánusok folyamatos kritikáját is vissza kellett vernie, ám támogatottsága hosszú időn keresztül így is 50 százalék feletti maradt. Amikor aztán 2001-ben bekövetkezett az említett energiaár-válság, egyre többen hibáztatták az ezzel kapcsolatban későn meghozott és gyakorlatilag eredménytelen döntései miatt. Elfogadottsága 30 százalék körülire esett vissza, s Davis többé nem volt képes megerősödni. 2002-es újabb győzelme inkább politikai ellenfeleinek hibáira vezethető vissza. Davis kormányzó visszahívását a republikánus Ted Costa és Howard Kaloogian kezdeményezte 2003 februárjában, alig néhány hónappal annak megválasztása után. Az aláírásgyűjtés megkezdésekor még senki nem vette őket komolyan. A kampány nehézkesen indult, elsősorban rádiós beszélgetéseken és az interneten keresztül, illetve egyszerűen szájról szájra terjedő hírfoszlányok segítségével. Davis vállát vonogatva „egy maroknyi jobboldali politikus indította, pártérdekek által mozgatott csínytevésnek” nevezte a kezdeményezést, annak elindítóit pedig „veszteseknek”. Ennek ellenére májusra már háromszázezer támogatót sikerült összegyűjteni. A cél az volt, hogy júliusra meglegyen a kellő számú aláírás, hiszen így az előrehozott választást már őszre ki lehetett írni ahelyett, hogy arra 2004 márciusáig várni kellett volna. Ez azért volt lényeges, mert akkor még azt gondolták, 2004-ben a demokrata elnökjelölt győz majd, s ezt megelőzően az elnökválasztási kampányban az egész országban kialakul majd egy erősen demokratabarát hangulat. Az aláírások szépen gyűltek, de még meszsze nem volt elegendő számú, s a kezdeményezők kezdtek kifogyni a rendelkezésükre álló pénzből. Ekkor lépett a képbe a gazdag republikánus képviselő, Darrell Issa, aki május 6-án bejelentette, magánvagyonából közel kétmillió dollárt adományoz a kezdeményezőknek, akik aztán az önkénteseknek minden újabb megszerzett aláírás után 1 dollárt ajánlottak fel. A hírre hatalmas lendületet kapott a mozgalom, s már egyre gyakrabban szerepelt az országos hírekben is, ami erőteljes reklámot jelentett a kezdeményezőknek. Nem sokkal később Issa (aki ebben az időben még abban reménykedett, ő lesz Davis kihívója) e-maileken keresztül azt állította, hogy a demokrata párti Kevin Shelley tudatosan próbálja kitolni az aláírások összeszámlálásának időpontját, s május közepén a mozgalom tagjai már arra gyűjtöttek pénzt, hogy hivatalosan is pert indíthassanak a miniszter ellen. 2003. július 23-án a kezdeményezők a minimálisan szükséges aláírásoknál 10 százalékkal többet adtak be, s Shelley kénytelen volt bejelenteni, hogy hamarosan előválasztást írnak ki. A végül beadott 1 660 245 aláírás közül 1 363 411-et nyilvánítottak érvényesnek, amivel a mozgalom elindítói nem csupán a hivatalosan szükséges aláírások számát, de a saját maguk által kitűzött, egymillió-kétszázezres célt is jóval túlszárnyalták. Az aláírások hitelesítését követő napon Cruz Bustamante kormányzóhelyettes bejelentette, hogy október 7-én megtartják az előrehozott választást. Az ügy pikantériája az, hogy később ő maga lett Arnold Schwarzenegger egyik demokratapárti kihívója… Innentől fogva aztán nem volt megállás. A visszahívás kezdeményezői július végén arról számoltak be ekkorra már rendszeressé vált hírlevelükben, hogy a kaliforniai állami egyetem támogatására szánt összegekből négymillió dollárt használtak fel Davisék az előrehozott választás megakadályozására. Az állítás szerint a pénzt a Munkások a Leváltás Ellen (Workers Against Recall, röviden WAR, vagyis „háború”) elnevezésű csoportban részt vevő szakszervezeti tagok „kiképzésére” fordították. Augusztus 13-án az ellenük való tiltakozásként a rendőrség által is engedélyezett, békés demonstrációt szerveztek egy a WAR aktuális gyűlésének helyet adó szálloda előtt. Országszerte bejárták a televíziós csatornák hírműsorait azok a felvételek, amelyek tanúsága szerint WAR feliratú pólót viselő, a szállodából kijövő aktivisták kötnek bele a békés tüntetés résztvevőibe, akik közül az egyik azt a napot kórházban fejezte be. Augusztusban San Jose szövetségi bírája bejelentette, azt tervezi, hogy pert indít az előrehozott választás elhalasztása érdekében. Monterey megyei aktivisták pedig azért indítottak pert, mert szerintük sérti a választási törvényt, hogy a várható megszorítások miatt több kaliforniai megye vezetője is azt nyilatkozta, nem csupán kevesebb spanyol ajkú választási bizottsági és ellenőrző tagot alkalmaznak majd (ami Kaliforniában azért problémás kérdés, mert nagyon magas a hispán lakosság aránya), de azt is, hogy felére csökkentik a szavazóhelyiségek számát. Szeptember 5-én egy szövetségi bírákból álló háromtagú tanács különösebb indoklás nélkül, egyszerűen azzal utasította el a Monterey megyeiek panaszát, hogy a tervek nem sértik a választók jogait. A kormányzósági pozícióért versenybe szálló önjelölteknek augusztus 9-éig kellett jelezniük ebbéli szándékukat. Mivel a jelöltség feltételei igen könnyen teljesíthetők voltak, meglehetősen sokan – köztük néhány igen fura figura is – jelentkeztek, aminek eredményeképpen sok potenciális, tapasztalt jelölt döntött úgy, hogy nem méretteti meg magát; kissé valóban komolytalanná, néha már szinte mókássá vált ugyanis a verseny. Közéjük tartozott a Kaliforniában igen népszerű demokratapárti szenátorasszony, Dianne Feinstein vagy a kezdeményezést korábban magánvagyonából támogató Darrell Issa. Az október 7-i szavazáskor a választópolgárok túlnyomó többsége Davis visszahívására szavazott, a lehetséges utódok közül pedig Schwarzenegger kapta a legtöbb szavazatot – szám szerint 4 206 284-et, Davisnél alig kétszázezerrel többet. Davis elismerte vereségét és így fogalmazott: „Az utóbbi 20 esztendőben rengeteg szép estét megértünk. Ma este azt tudtuk meg, hogy az emberek úgy döntöttek, most másnak kell megkezdeni a szolgálatot, s én elfogadom a döntésüket”. Így is lehet… Somorjai Viktória