Úgy tűnik, napjaink legnépszerűbb társasjátékának a párt alapítása, elnökök cseréje bizonyul. S hogy közben senki nem gondol arra, hogy a párt nem öncélúan jön létre, a képviselőt odaállító ember erkölcsi joga számon kérni, hogy mit tett az ő érdekében, mit tett az ország javára. De ma ez Magyarországon, az európai csatlakozás idején valahogy jelentőségét veszítette.

„A politikai élet összekavarodott, egyre zavarosabb lett. Újabb és újabb emberek bukkantak fel, és egyre többet beszéltek apró felesleges személyi dolgokról, és egyre kevesebbet arról, ami fontos. Az országvezetés pártcsatározásokká alakult át, mindenki csak a vezetéssel törődött, az országgal senki.” Ezeket a sorokat Wass Albert ma is írhatta volna, semmi nem változott.

Jó lenne olyan országban élni, ahol mindenki felelősséggel teszi a dolgát. A párt képviseli a választót, az embert, a parlament olyan törvényt hoz, amely tiszta jogelveken alapul, s ámokfutók nem tudják azt kijátszani. De van-e erre közös politikai akarat?

Mennyire tekinthetjük Magyarországot jogállamnak akkor, ha olyan törvények vannak hatályban, amelyek alapján akár egy garabonciás is leválthat egy pártelnököt, feltéve, ha megfelelő tartalmú papírokat tud hozzá szerkeszteni.

A rendszerváltás óta eltelt közel másfél évtized azt bizonyította, hogy a jogászokat próbára tevő törvénymennyiség sem képes megváltoztatni az emberek tudatát, s ha ehhez még hozzávesszük a szabályok hiányosságait, a helyzet nem európai, de a balkánitól is rosszabb. Van a világnak olyan része, ahol már követni sem lehet, hogy ki a pártelnök, ki az ország elnöke, teljes az anarchia. Úgy gondolom, nem ez lenne számunkra a követendő példa.

Ezen nem mosolyogni kell, főleg nem a politikai ellenfél kárára, hanem megakadályozni, hogy ilyen ne következhessen be. Meglehet, hogy a mi demokráciánk még nagyon zsenge, sokan és sokféle módon tekintik első reflexiójuknak, hogy keressék a törvények hézagait, sok a buktató és sok a bukott. Az emberi társadalmak jogszabályokat azért alkotnak, hogy az élet menetét olyan területeken is rendezzék, ahol a morál nem elég. Szembesülnünk kell azzal, hogy a pártok működésére, gazdálkodására vonatkozó szabályok rendkívül hiányosak, nem tudják betölteni azt a feladatot, amelyre létrehozták a rendszerváltás első törvényeinek egyikeként. Meglehet, hogy megcsapott bennünket a szabadság mámora, s azt hittük, az emelkedett történelmi pillanathoz, emelkedett emberi lelkek is társul szegődnek. Mint történelmünk oly sok fordulóján, megint elmulasztottunk valamit. A nagyszerű pillanatokat nehéz évek, emberi kínlódások és kicsinyes belharcok, az emelkedett, s előremutató vitákat hátsóudvarbeli cseléd perpatvarok váltották fel. Folyik a gátlástalan hatalomszerzés, egyéni vagyongyarapítás, kígyózik a korrupció.

Nem vitásan alkotmányos alapjog minden magára valamit adó országban, hogy az állampolgárait megillesse a gyülekezési, egyesülési jog, de ezekről úgy kell rendelkezni, azzal ne lehessen visszaélni, csak élni, de úgy tűnik, ez még meghaladja oly sok önjelölt képességét, s ehhez még az egyesületi törvény hiányosságai is támogatást nyújtanak. Felmerül a gyanú, nem szándékosan tartják fenn ezeket a hiányosságokat a történelmi pártok politikai színtérről történő eltüntetése érdekében, azért, hogy a két legnagyobb párt ily módon megvalósíthassa az általuk hőn áhított kétpólusú rendszert? A szándék úgy látszik, nem változik, csak a módszer lesz eurokonform, olyan jogszabályokat alkotnak, amelyek ezt jogilag támogatják.

Bevallom, első megközelítésre számomra is hihetetlennek tűnik, hogy ma Magyarországon minden törvényes feltétel hiányában lehetőség van egy politikai párt vezetésének a leváltására, de a valóság sokkal kijózanítóbb. Igaz, hogy ez csak amolyan pünkösdi királyság, de a törvénysértések perben történő bebizonyítása ugyancsak meghosszabbítja ezt a tündöklést. A bírósági perek elhúzódását tekintve – bár légyen a törvénytelenség ideje bármilyen kurtára szabva -, mindenképpen alkalmas egy párt munkájának, a belé vetett bizalomnak a rombolására. Pedig lenne mit tenni, de érdekes módon mindig az elnöki székekért van tülekedés.

Egyik jogi egyetemet végzett képviselőtársam arrogánsan lesöpörte a problémát, mondván, biztosan rosszul értelmezem a jogszabályt. Bár igaza lenne, de sajnos csak hiányos ismeretségét leplezte.

A rendszerváltás óta sok pártot tudott ellehetetleníteni az egyesületi törvénynek az a rendelkezése, hogy peren kívüli eljárás keretében dönt a bíróság mind a párt (egyesület) létrejöttéről, mind a bekövetkező változások átvezetéséről. Ez nem jelent mást, mint hogy a bíróság nem vizsgálhatja a vezetőt megválasztó gyűlés összehívásának körülményeit, a gyűlés határozatképességét, magának a gyűlésnek, valamint határozatainak a törvényességét. A nemperes eljárásban még azt sem lehet vizsgálni, hogy a jelenléti íven feltüntetett személyek tagjai-e a pártnak. Ha a benyújtott papírok formálisan ennek megfeleltek, a bíróság a változást köteles átvezetni. A Legfelsőbb Bíróság számtalan döntésében kifejtette ezen álláspontot, s e kérdésben töretlen a bírói gyakorlat, bár szakmai körökben is tarthatatlannak minősítik a jelenlegi szabályozást.

Nem vitásan jogállamban élünk, a bejegyzést keresettel meg lehet támadni a bíróság előtt. S közben ki törődik az állampolgárral, az adózók pénzével, életkörülményeivel? Ott nem beszélhetünk jogbiztonságról, ahol a törvények hiányosságai lehetővé teszik, hogy kalózakció keretében önjelöltek elnököt adminisztráljanak magukból.

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy megérett az idő az egyesületi törvény felülvizsgálatára, mert bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a politikai pártok működésének biztonságát megteremteni. Nem lehet kibújni senkinek alóla, mondván, az ő pártját nem érinti, leginkább a politikai ellenfél helyzetének megnehezítésére egyesek még be is segítenek némi erkölcsi és anyagi támogatással. Tudomásul kell venni, ha mást érinthet, magunk is ki vagyunk téve a veszélynek.

Ki garantálja, hogy a két legnagyobb párt esetében akár politikai harc, akár belső ellentét miatt nem élnek ezzel a lehetőséggel? A Fidesz vagy az MSZP ugyanazon törvények alá tartozik, mint a Kereszténydemokrata Néppárt, a Független Kisgazdapárt stb. Pár hónap vagy néhány év alatt a bíróság kimondhatja a törvénysértést, de addig mi történik? Nem lehet játszadozni ebben az országban, a pártokat nem azért hozták létre, hogy kitermeljék az önjelölt, gátlástalan, felelőtlen pártelnököket, akik a maguk szórakoztatására a „ki nevet a végén” gyermekkorunk óta ismert társasjátékát játsszák. Nem lesz valaki hiteles, nem nyeri el a választók bizalmát pusztán azért, mert a másikat lelökve hangosan kiáltja: ma én vagyok az elnök! Úgy látszik, a pártok vezetői nem tanultak. Erőszakkal nem lehet arra kényszeríteni a választót, hogy fogadja el a számára felkínált uniót, szövetséget, vezetőket.

Senki nem kíváncsi felelőtlen emberek ámokfutására, üdvrivalgására, akik közben nem veszik észre, hogy a pártbeli barátok vagy ellenfelek tapsa nem nekik szól, hanem magukat ünneplik, mert ők győztek. A bélyeggyűjtők egyesülete azért jön létre, hogy ott mindenki a maga szórakozására, hasonló érdeklődésűekkel együtt múlassa az időt. A párt nem ezért jön létre. Sok évet kellett arra várni, s iszonyú árat fizettünk azért, hogy újra dönthessünk a sorsunkról, ne felülről irányítsanak bennünket. Ezt a lehetőséget nem lehet felelőtlenül eljátszani.

Meg kell végre szüntetni azt az állapotot, hogy egyenlő mércével mérjenek ma Magyarországon egy egyesületet egy politikai párttal. Minden emberi szándék tiszteletre méltó, s nem kívánom az egyesületek életére vonatkozó szabályok szigorítását. Megengedhetetlennek tartom ugyanakkor, hogy egy ország társadalmi, politikai életét befolyásoló párt életében bekövetkező változások már a létrejöttének idején ne álljanak törvényes kontroll alatt.

Messzemenően támogatom, hogy a gazdasági élet stabilitása, biztonsága érdekében bármilyen kis cég életében bekövetkező változások bejelentésének időpontjában a törvényes feltételeket bizonyítani kell. Nem juthatunk el oda, hogy csak a gazdasági döntéseknél vesszük górcső alá, s kérjük számon, ki akar döntést hozni, azt milyen feltételekkel teszi, s ki jogosította erre fel. Egyetértek azzal, hogy a cégbíróságok nyilvántartása közhiteles legyen, de ugyanennyi elvárható a politikai pártok esetében is. Az a nyilvántartás, amely minden előzetes kontroll nélkül lehetőséget teremt arra, hogy változásokat átvezessenek, nem tekinthető közhitelesnek. A jogszabályi megközelítést kell megváltoztatni.

A jogalkotóknak fel kell ismerni, hogy a megalkotott játékszabályok vonzzák a csalókat. Ha ezen nem változtatunk, akkor a legnagyobb árat fogjuk fizetni érte, elveszítjük a tisztességes játékosokat, s mivel előre tudni lehet, hogy a játékban csalás lesz, hát egyre többen kiszállnak. Ennek előszele megcsaphatta a politikusokat a népszavazás idején. Közös a felelősségünk, mert a tét óriási, saját sorsunk felelősségteljes irányítása.